Donald Trump: "megálmodunk dolgokat, majd megépítjük őket"
Donald Trump amerikai elnök pénteken látogatást tett a Boeing dél-karolinai üzemében, ahol a többi között azt kijelentette: "Amerika arról szól, hogy megálmodunk dolgokat, majd megépítjük őket." - Pécsi Napilap -
Az elnök a dél-karolinai Charlestonban a Boeing-gyárban felavatta a Boeing 787-es repülőgép új típusát, amelynek gyártását most kezdik meg majd Charlestonban. A gyárban Trump beszédet mondott, amelyben megerősítette választási kampánya üzenetét és megígért kormányprogramját: "Amerika az első".
A beszéd elején a dolgozók - akik egy nappal korábban 74 százalékos arányban szavazták meg, hogy nem akarnak szakszervezetet a gyárukban - az elnökkel együtt skandálták, hogy "szeretem Dél-Karolinát". Az elnök leszögezte: kitart amellett, hogy Amerikában, amerikaiak által gyártott termékeket kell előnyben részesíteni s kormányzata elsődleges célja a munkahelyteremtés. Kitért arra is, hogy a kormány újra akarja építeni az amerikai haderőt, s ez is új munkahelyek létrehozásával jár majd. "A mi országunk arról szól, hogy az álmainkat megvalósítsuk. Megálmodunk dolgokat, majd megépítjük őket" - szögezte le.
Trump azt ígérte, hogy a Boeing nagy katonai megrendeléseket kap majd, F18-as Hornet (Lódarázs) típusú repülőgépekre, s egyúttal kilátásba helyezte, hogy azoknak az amerikai vállalatoknak, amelyek az amerikai dolgozókat elbocsátják és külföldre viszik a gyártást, kemény büntetést kell majd fizetniük. Utalt arra, megválasztása óta több cég - köztük a Ford, a General Motors és a Fiat Chrysler - munkahelyeket telepített vissza az Egyesült Államokba. Az elnököt Charlestonban tüntetők várták, akik a beutazás korlátozása és a tervezett bevándorlási törvény ellen tiltakoztak. Ilyen tiltakozásokat szerveznek csütörtök óta több amerikai nagyvárosban, köztük például New Orleansban, Chicagóban, New Yorkban. A szövetégi fővárosban, Washintgon DC-ben szintén arra bíztatják a protestálókat, hogy tiltakozásuk jeleként ne menjenek be a munkahelyükre.
Az elnök Dél-Karolinába indulása előtt sajtóhírek jelentek meg arról, hogy a kormányzat a Nemzeti Gárda mintegy százezer tagját mozgósítaná az illegális bevándorlás elleni razziára, ám ezt a Fehér Ház kategorikusan cáfolta. Közben Washingtonban a szenátus megszavazta a szövetségi Környezetvédelmi Hivatal új vezetőjét. Az oklahomai Scott Pruitt mellett 52:46 arányban voksoltak a szenátorok, két demokrata párti politikus - Joe Manchin nyugat-virginiai és Heidi Heitkamp észak-dakotai szenátor - szintén Donald Trump jelöltjére szavazott.
hírek innen, onnan
Pánikolva menekültek az emberek: 5-ös erősségű földrengés rázta meg Isztambult, többen megsérültek
Ötös erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Isztambult. Legalább 17 ember megsérült, több épület megrongálódott, és...
Már itt is vannak az MI-vel tervezett vírusok – ezt kell tudni róluk
A tudósok a bakteriofágoknak kiemelt szerepet szánnak az antibiotikum-rezisztencia elleni védekezésben, a mesterséges intelligencia által...
Tömegesen kerülhetnek bajba az Szép-kártyás ügyfelek
Figyelmeztetést adott ki az OTP Bank.
Ma ünnepeljük Helga és Gertrúd névnapját – ismerd meg személyiségüket.
2025. október 3-án Magyarországon a Helga és az Évald névnapját ünnepeljük.
Botrányos lépésre készül a Meta, beleolvasnak az üzenetekbe, hamarosan értesítik a felhasználókat
A mesterséges intelligenciával derítik ki a vásárlói igényeket, az üzenetekbe is belepillantanak a Meta „gépei” Egyre több jel utal...
Sztrájkok bénítják meg Franciaországot földön és égen, még az Eiffel-torony is érintett
A múlt hónapban heves tiltakozások kezdődtek Franciaországban a politikai zűrzavar és a költségvetési tárgyalások közepette. Egy...
Tragédia a laborban: saját kísérlete követelte a tudós életét
Egyetlen csepp mérgező anyag végzett vele.
Balesettel indult a reggel az M0-son, két kamion és egy kisteherautó ütközött össze
Sávzárásra kell számítani.
Újabb lomtalanítási dátum derült ki: íme a szigorú szabályok
Most jött a hír.
Elhunyt az ország leggazdagabb milliárdosa! Felfoghatatlan tragédia hírét kaptuk
Őszinte részvétünk!
Téli hideg októberben – mikor lesz melegebb?
Hajnalban általában 2, 8 fok közé csökken a hőmérséklet, de a derült, szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is valószínű.
Átrendeződött az élboly – Megjelent Az 50 leggazdagabb magyar listája
Egyetlen billiomos, hat dollármilliárdos és több mint harminc százmilliárdos Az 50 leggazdagabb magyar listáján.
Sport
Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának
A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.
Az UEFA lesújthat a Genk–Fradi meccsen, rettegő családokról írnak a belgák
Két éve már volt balhé az FTC belgiumi mérkőzésén, az UEFA akkor feltételes büntetést szabott ki, ami most aktiválódhat.
Robbie Keane kérését megtagadták a sportszerűtlen belgák, a Genk fenyegeti a Fradit
A Ferencváros ma este a Genk ellen folytatja szereplését az Európa-ligában, az UEFA is készenlétben.
Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…
Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.
Az utolsó percben jött a hidegzuhany a Barcának a BL-címvédő PSG ellen
A Paris Saint-Germain Barcelonában fordított.
Így áll a Bajnokok Ligája tabellája jelenleg, óriási meglepetés van készülőben
A Fradit kiejtő Qarabag megdöbbenti a Bajnokok Ligája mezőnyét.
Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője
Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.
A Barcelona 81 éves rekordot döntött meg a Paris Saint-Germain elleni vereség ellenére
Annak ellenére, hogy kikapott a Paris Saint-Germaintől, a Barcelona megdöntött egy hihetetlen, 81 éve fennálló rekordot.
Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt
A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.
A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”
Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el
Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.
Guardiola inkább befogta a száját, de Haaland bűnösnek kiáltotta ki a társát
Kétszer is vezetett a Monaco otthonában a City, ám végül csak 2-2-es döntetlenre futotta a manchesterieknek.
Bulvár
Megborult az élő adás, Magyar Péter és a Hír TV-s riporter között elképesztő dolog történt
Ismét érdekes jelenetek játszódtak le a Tisza Párt rendezvényén.
Újra elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a szabály
A rendelkezés csütörtöktől visszavonásig érvényes.
Juhász Péter forrása elmondta „Zsolt bácsi” teljes nevét, de a volt politikusból „kínzások árán is nehéz lesz kiszedni”, mi hangzott el
Bizonyíték nélkül nem mond vezetéknevet.
Vészhelyzet a kutakon: Fogyóban az üzemanyag, korlátozzák a tankolást
Egyes helyeken maximum 20 liter tankolható egyszerre.
Vajúdó nők legviccesebb mondatai – Szülésznők mesélnek
A szülés csodálatos, de fájdalmas élmény, amely sokszor egészen váratlan dolgokat hoz ki a kismamákból. Szülésznők mesélnek arról, miket hallanak a vajúdó nők szájából.
Elkábítottak, majd szexre kényszerítettek egy 17 éves lányt, fémrúddal várták az elkövetőket a tini rokonai
Tíz év börtönt kértek a főbűnösre.
Megtörtént a baj. Tóth Vera szalagkorlátnak csapódott az autópályán, olyan rosszul volt
Így van most az énekesnő.
Kimondta a nemet a legerősebbeknek – most távozik a Magyar Nemzeti Bank alelnöke
Kandrács Csaba elhagyja a jegybank kötelékét, de előtte még nyíltan beszélt mindenről.
Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból
Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.
Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés
A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.
Rendkívüli bejelentést tett a magyar kormány csütörtök reggel: „A helyzet súlyos”
Miniszterelnöki bejelentéssel indult a nap csütörtökön, mely egyúttal aggasztó képet is fest Európáról.
Házkutatás közben szólalt meg Juhász Péter: Éppen itt vannak nálam a nyomozók, mindenféle adathordozót foglalnak le
A volt politikus nem értette mi köze van a Szőlő utcai ügyhöz.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása