Dísztárgyak, plasztikák, reliefek a XXII. Őszi Kerámia Tárlaton
Negyven művész mintegy 200 porcelán illetve kerámiatárgya lesz látható a XXII. Őszi Kerámia Tárlaton, és megnyitják a tavalyi Gádor-díjas kerámiaművész, Sövegjártó Mária tárlatát is a Palme Házban, a Városligetben csütörtökön.
Laczkó Ibolya művészettörténész, a kiállítások rendezője elmondta az MTI-nek, hogy a Magyar Keramikusok Társasága évente megrendezi ezt a tárlatot, amelyre a tagok közül bárki beadhat tárgyat, rendszerint új munkákat hoznak, és a művészekre bízzák, hogy mit akarnak megmutatni a közönségnek. Negyven művész mintegy 200 tárgyát állítják ki november 27-ig.
A kiállítás annyira időszerű, hogy a hódmezővásárhelyi őszi kerámia szimpózium résztvevői szinte a kemencéből hozták munkáikat a tárlatra, köztük van egy szlovák és egy francia alkotó is.
Zömében dísztárgyakat, plasztikákat, reliefeket láthat a közönség, köztük Pannonhalmi Zsuzsanna finom, áttetsző porcelánból készített lámpáit vagy a legfiatalabb korosztályból Lantos Tímea, aki most végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, míves porcelán rácsszerkezetét.
Az őszi kerámia tárlatnak része az a kiállítás, amelyen a tavaly Gádor-díjat nyert művész, Sövegjártó Mária mutathatja be munkáit. A szakma által odaítélt elismerést a művész a megnyitón veszi át Gádor Magda szobrásztól. A díjat édesapjáról, Gádor Istvánról (1891-1984), a kétszeres Kossuth-díjas és világkiállítások nagydíjas keramikusáról, a magyar kerámia megújítójáról nevezték el.
Sövegjártó Mária 1967-ben végzett az iparművészeti főiskolán Csekovszky Árpád tanítványaként. Kezdetben hagyományos fazekas agyagból színes, mázas kerámiafigurákat készített, később magas tűzön égő félporcelán anyagot munkált meg és egyéni technikával, oxidokkal színezett. Érzékenyen mintázott kerámiaképein a teremtő
erő és a szakralitás jelenik meg - összegezte Laczkó Ibolya.
Az őszi kerámia tárlatot és a díjazott művész kiállítását Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója nyitja meg.
mti

- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- A költészet napja - Közös versmondásra hív a kaposvári színház
- Csiky Gergely Színház 2012. május-június havi műsora
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- A Búvópatak áprilisi számának tartalmából
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

