Ezt olvasta már?

0

David Bowie három hónappal a halála előtt tudta meg, hogy betegsége gyógyíthatatlan

David Bowie három hónappal a halála előtt tudta meg, hogy betegsége gyógyíthatatlan - írta a BBC, mely szombaton sugározza a tavaly januárban elhunyt énekesről készült dokumentumfilmjét. - Pécsi Napilap -

A David Bowie: The Last Five Years (Az utolsó öt év) című filmben hangzik el, hogy az énekes a Lazarus című videó készítése közben értesült arról, hogy a kezelést befejezik. A műsor az énekes A Reality Tour című, 2003-2004-es turnéját, valamint élete utolsó négy évét mutatja be.

Johan Renck, a Lazarus című videó rendezője a filmben elmondja: "Később jöttem rá, hogy a forgatás hetében tudatták vele, hogy vége... Befejezik a kezelést, a betegség győzött".

Renck arról is beszélt, hogy a videó, melyben Bowie bekötött szemmel fekszik az ágyban, nem az énekes betegségére utal: "Számomra ez a történet bibliai vonatkozásával kapcsolatos, a feltámadással, semmi köze David állapotához. Azért ilyen a jelenet, mert nekem tetszett ez a kép világ".

Bowie producere, Tony Visconti is megszólal a dokumentumfilmben. Szerinte a világsztár "csúcsformában" volt, amikor utolsó albumát, a Blackstart rögzítették. Az album 2016. január 8-án, Bowie 69. születésnapján jelent meg. Két nappal később az énekes meghalt.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Nem vár senkire Vitézy Dávid, beindítja a MÁV pályafelújítási programját

Már most nyáron. Az 5900 kilométernyi vasútvonal mintegy negyven százalékán van jelenleg valamilyen forgalomkorlátozás érvényben, a...

Lesújtó eredményeket hozott a hazai motoros razzia

A rendőrök egy héten keresztül ellenőrizték a motorosokat a hazai utakon. Az eredmények azt mutatják, hogy sokan szabálytalankodnak.

A győri polgármester meghívta Magyar Pétert és a vidékfejlesztési minisztert

Előzetesen leírta azt is, milyen vészforgatókönyvekkel készülnek, ha kormányzati megállapodás hiányában marad a szolidaritási adó...

7 apa-fia páros, akik úgy néznek ki, mintha egymás klónjai lennének

Vannak olyan híres apa-fia párosok, akiknél szinte az első pillantásra feltűnik a rokoni szál. Akiknél nemcsak az arcvonásaik, a mosolyuk...

A legbölcsebb nők ebben a csillagjegyben születnek

Ritkán hibáznak, és mindig tudják, hogyan kezeljék a nehéz helyzeteket.

Magyar Péter újabb találkozóra készül Sulyok Tamással

A miniszterelnök szerint egy ilyen egyeztetés során olyan témákat is érinthetne, amelyek számára fontosak, és akár új információkat is...

Ruff Bálint rendkívüli ülést kezdeményezett

Öt önálló indítvány lesz napirenden.

Nem mindegy, hogy milyen folyadékkal veszi be a gyógyszereit – mutatja egy új kutatás

Bizonyos folyadékok túl korán kioldhatják a hatóanyagot, de feldarabolni sem mindig lehet a tablettákat.

Elzárták a csapokat: nem kerül több kritikus nyersanyag a nagyhatalomhoz

Kína továbbra is kitart a ritkaföldfém-termékek Japánba irányuló exportjának hónapok óta érvényben lévő korlátozása mellett, annak...

Kész őrület: az oroszok segítenének Trumpnak a béke érdekében

Ezt jelentette be az orosz külügyi szóvivő a hét közepén.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

Több száz évig élt, minden nyelven beszélt és magyarnak hitték: ő volt a rejtélyes Saint-Germain gróf

A 18. században élt, különös férfi azt állította, ismeri az örök élet titkát. Fiatalos külsejét állítása szerint ennek köszönhette, s akadtak, akik még halála után is látni vélték.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

blogmorzsák

A ripsdorfi Keresztelő János templom

Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0