Ezt olvasta már?


Cukrászból a világ legjobb érsebésze

Világméretű konferenciasorozatot, és az érsebészek között különlegesnek számító technikát is elnevezték már róla, ennek ellenére talán meglepő, hogy éppen a kaposvári Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskolában Várady Biológia-versenyt tartanak minden egyes esztendőben a diáknapokon. - sonline

A magyarázat akár egyszerű is lehetne, hiszen a világhírű professzor, Várady Zoltán egykori alma materének, pontosabban annak utódintézményének házi versengéséről van szó, amit az érsebész anyagilag is támogat. Több ez mint szép gesztus, érezzük mindannyian, mégis, felmerül a kérdés: hogyan kerül ki pont egy élelmiszeripari iskolából a földkerekség egyik legjobb, és speciális eljárási technikája miatt a világ egyik legismertebb érsebésze?

Várady Zoltán a nagybajomi református lelkész gyermekeként az ötvenes években esélytelenül indult a gimnáziumok felé származás miatt, édesapján túl felmenői közt tudhatjuk a Pápai református Kollégium alapítóit is, éppen jókor jött a frissen Kaposváron induló Cukor- és Édesipari Technikum – emlékszik vissza a nyolcvan éves professzor, aki ugyanolyan lendületesen adta elő megnyitóját a minap a diákoknak, mintha a frankfurti egyetemen hallgatnák a medikusok, miként kell bánni a specialitásának számító aprócska, injekciós tűnél is kisebb szikével és műtéti eljárására jellemző horgos spatulával. – Nagyon jó, igazán magas szintű biológiai és kémia tanításban volt itt részünk, olyannyira, hogy az orvosi egyetemen az első évben, habár ez a két tárgy rostatárgynak számít, semmiféle problémám nem akadt – mesélt tovább szerénykedve a kaposvári diákévekről.

 

Tovább a teljes cikkre

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Gáz-riasztó pisztollyal riogatta egy férfi a látogatókat az Árkádban

Vagánynak érezte magát – mondta később a 46 éves B. Dávid, akit húsz percen belül elfogtak a rendőrök.

Nem sok jót jósol a Wizz Airnek a Ryanair vezére

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint a fapados légitársaságok közül több is komoly bajba kerülhet még karácsony előtt....

Műtét várólista nélkül: így segít a tudatos pénzügyi tervezés

Több olyan mozgásszervi probléma is van, ahol a hosszú várólisták hónapokra hátravethetik a gyógyulást.

„Itt valami nagyon nincs rendben” – mondta Kaszás Nikolett barátnője – Ezt tartja végtelenül furcsának

Kaszás Nikolett halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok: a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet,...

Meghalt Dobai Péter

Életének 82. évében, október 3-án meghalt Dobai Péter József Attila- és Kossuth-díjas író, költő, forgatókönyvíró, a nemzet...

Fürdőbelépőt kaphatsz a bérleted mellé – ezt kell hozzá tenned

Mutatjuk, hogy kaphatsz 150 alkalmas fürdőbelépőt.

Nem rossz órabér, 40 budapesti panel árával lett gazdagabb a Fradi

A zöld-fehérek már 4 pontot, és sok pénzt is szereztek.

Te vagy a csalók tökéletes célpontja? Kiderült, melyik életkor, munka és lakóhely vonzza legjobban a szélhámosokat.

A csalók tökéletes célpontjai: mikor, hol és kiket vernek át leggyakrabban.

444: Juhász Péter Pálék 12 éves korában kezdték behálózni az egyik, később prostituáltként futtatott lányt

Szexuális bántalmazás miatt tanúként hallgatták ki a Szőlő utcai igazgatót.

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alap-embere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

„Mindent a feleségem csinált és termé-szetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Brutálisan megdrágultak a ezek az előfizetések: tömegesen mondják le a felhasználók

Az Xbox Game Pass előfizetési díjainak jelentős emelése miatt a játékosok tömegesen mondják le előfizetéseiket,

blogmorzsák

Vásárlás hulladék nélkül: olcsóbb vagy drágább?

A zero waste életmód valóban olcsóbb és jobb, vagy a gyakorlatban nehezen megvalósítható és költségesebb alternatíva?

Tündérmese és gőzűrhajó

"Előzzük meg a Cyberpunk káoszt. Magyar szív kártya!"

Európai tűzoltók

Az aszály miatt egyre gyakoribbak a komoly tűzesetek Európában. Kik védenek meg minket?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0