Budavári Őszbúcsúztató Éjszakák a hétvégén
Mentési bemutatóval, zseblámpás időutazással és divatbemutatóval is várják az érdeklődőket november 12-13-án és 19-én a Budavári Őszbúcsúztató Éjszakákon.
A programok a Sziklakórház Múzeum, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Országos Levéltár, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, a Kresz Géza Mentőmúzeum, valamint a Budavári Önkormányzat összefogásával valósulnak meg.
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban 12-én a látogatók meghallgathatják Debrődi Gábor mentéstörténeti előadását és Ungvárnémeti Tóth László verseit Galkó Balázs színművész tolmácsolásában, az épület mellett a Kresz Géza Mentőmúzeum pedig retró mentési akciót mutat be. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum 13-án interaktív múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozásoknak ad otthont, ezen túl az érdeklődők áriákat és duetteket hallhatnak Puccini operáiból Vincze Bernadett szoprán, Keresztes Laura szoprán, Számvéberné Kenyeres Mónika mezzoszoprán és Honinger László tenor előadásában, zongorán kísér Salgó Tamás.
A Magyar Országos Levéltárban november 19-én Náray Tamás divattervező az "örök nő és a divat szüntelen változó kapcsolatáról" beszél, emellett mini divatbemutató, gyermek- és kézműves programok, valamint nőkről szóló előadások színesítik a kínálatot.
A Sziklakórház Múzeumban 12-én, 13-án és 19-én is egyebek mellett interaktív tárlatvezetések, filmvetítés, zseblámpás kincskeresés és történeti várséta is szórakoztatja a közönséget - közölte a szervező az MTI-vel.
mti

- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- A költészet napja - Közös versmondásra hív a kaposvári színház
- Csiky Gergely Színház 2012. május-június havi műsora
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- A Búvópatak áprilisi számának tartalmából
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

