Beszédes kéz
Szeretettel várunk minden érdeklődőt A kéz című előadáshoz kapcsolódó közönségtalálkozón és Kritikus Órán 2012. január 4-én, szerdán a Csiky Gergely Színház nagyszínpadán az előadás után (21.30-kor).
A beszélgetésen részt vesz Háy János író, Lovasi András dalszövegíró és zeneszerző, Göttinger Pál rendező, valamint az előadásban szereplő színészek és zenészek. A Kritikus Órát Proics Lilla vezeti; azokat is várjuk, akik már látták az előadást, és azokat is, akik még nem!
***
A kéz gitározásra való: lefogjuk a húrokat, belevágunk egy dalba, és miénk a világ. A kéz bűvös erejű: zenekart szervez körénk, hogy aztán a lányok sorban elájuljanak a koncertünkön. A kéz minden idők legjobb gitárosává tehet. A kéz tesz valódi zenésszé. A kéz, ha használják, bedagad és bőrkeményedéses lesz.
Aztán van az a kéz, amelyik a földet műveli. A kéz, aminek köszönhetően Pestre megyünk iskolába, nyaralni a Balatonra. A kéz Apa keze. A kéz, amely a bokrokat ülteti, a permetezőt kezeli, a termést szüreteli. A kéz, ha használják, bedagad és bőrkeményedéses lesz.
Aztán van olyan kéz is, ami üt – és ami ily módon bedagad és bőrkeményedéses lesz.
És annak a lánynak is van keze, akinek gitározni szeretnénk. Azt a kezet kellene megfogni. Kínkeserves feladat: csak mintegy véletlenül, épp hogy megérintve, akaratlanul és nem, dehogyis közeledési szándékkal… A kéz hagyja-e, hogy belesimuljon egy másik kéz?
A Csiky Gergely Színház ősbemutatójának főbb szerepeiben budapesti és kaposvári színész szakos egyetemi hallgatók mutatják meg tehetségüket. Háy János saját novelláskötete, „A bogyósgyümölcskertész fia” alapján írta a színdarab szövegét, ami megihlette Lovasi Andrást és a Kiscsillag zenekart. A zenét és a szöveget pedig a huszonnyolc éves, Prima Junior Díjas Göttinger Pál rendezi életérzéssé. Olyanná, ami üt és simogat – akár egy kéz.
Csiky Gergely Színház

- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- A költészet napja - Közös versmondásra hív a kaposvári színház
- Csiky Gergely Színház 2012. május-június havi műsora
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- A Búvópatak áprilisi számának tartalmából
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

