Ezt olvasta már?

0

Befektet a Kometába az MFB Invest és a Zito-cégcsoport

Befektet a Kometa 99' Zrt.-be az MFB Invest Zrt. és a horvát Zito-csoport, a lépés 5,1 milliárd forintos tőkeemelést tesz lehetővé a húsipari vállalatnál - jelentette be Giacomo Pedranzini, a Kometa ügyvezetője.

A befektetést rögzítő szindikátusi szerződés hétfői aláírásakor készült, a kaposvári önkormányzat által az MTI-hez kedden eljuttatott hangfelvétel szerint az MFB Invest 3,3 milliárd forinttal, a Zito 1,8 milliárd forinttal szállt be a cégbe.

Giacomo Pedranzini a Zito-csoportról elmondta, hogy családi vállalkozás, amely mezőgazdasági tevékenységgel, azon belül gabonakereskedelemmel, takarmányelőállítással, s egyebek mellett sertéstenyésztéssel foglalkozik.

Balczó Barnabás, az MFB Invest vezérigazgatója arról szólt, hogy a szerződés aláírását hosszú tárgyalási folyamat előzte meg. Úgy vélte, a közös eredményes munkára garanciát jelent az évtizedek óta Magyarországon élő és ezt az időt a Kometának szentelő Giacomo Pedranzini, a Kometa dolgozói, valamint az is, hogy Kaposvár és a város polgármestere "a cég oldalán áll".

Zozo Ljubicic, a Zito-csoport igazgatósági tagja azt közölte, hogy a Zito és a Kometa együttműködése öt évre tekint vissza, ez alatt a Kometa a csoport legjelentősebb partnerévé vált. "Örülünk, hogy részünk lehet a Kometa fejlődésében, a húsipari vállalat növekedése a Zito növekedéséhez is hozzájárul" - fogalmazott.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, hogy a somogyi megyeszékhely 2013-ban 2 milliárd forintos tőkeemeléssel 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a Kometában, hogy segítsen az akkor nehéz helyzetbe került cégen, biztosítsa a dolgozók és a beszállítók megélhetését.

Kaposvár közgyűlése öt évvel később arról döntött, hogy a Kometa kivásárolja a cég önkormányzati részvényeinek nagy részét. A társaság 2017 végétől 2020 végéig négy részletben, 1 milliárd 735 millió forintot fizetett a város 33 százaléknyi tulajdonrészéért, 265 millió forint névértékű, a mostani tőkeemelést megelőzően 5 százaléknyi tulajdonrész Kaposvárnál maradt.

A Kometa 2013-hoz képest megháromszorozta árbevételét, s több mint 800 embert, főként Kaposváron és a környéken élőket alkalmaz - mondta a polgármester.

A politikus szólt arról, hogy Kaposvár másfél évvel ezelőtt kezdődött újraiparosítási programjában meghatározó szerepe van a gépiparnak, a zöldgazdaságnak és az élelmiszeriparnak.

A város elsősorban ezen fejlesztésektől várja a munkahelyek bővülését, a munkabérek emelkedését és a teljes foglalkoztatottság elérését - közölte. Utóbbiról azt mondta: a célhoz közel van a somogyi megyeszékhely, ahol az elmúlt 20 évet tekintve idén áprilisban voltak a legkedvezőbbek a munkanélküliségi adatok.

A Kometa kedden az MTI megkeresésére közölte: a két új befektető - a kaposvári önkormányzat mellett - kisebbségi tulajdonos lesz, a cég többségi tulajdona továbbra is az olasz Pedranzini és Ruffini családé.

Kitértek arra is, hogy a Kometa több száz terméket állít elő, amelyek között egyaránt vannak tőkehúsok és különböző húskészítmények. A társaság az értékesítésből 2019-ben 46,5 milliárd forint, 2020-ban 54,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az export részaránya 2019-ben 47, tavaly 43 százalék volt.

A Kometa legfőbb exportpiaca Olaszország, Horvátország, Szlovénia és Németország.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: A franciaországi rombolás igazolja a szigorú magyar migrációs politikát

Magyar Péter teljes szolidaritását fejezte ki a francia nemzettel az erőszakos tüntetések miatt.

A Fradi előtt csak a BL-címvédője: A DVSC-nek és a Paksnak is szerepe volt a zöld-fehérek üldözőinek teljesítményében

A Ferencváros sorozatban 10. mérkőzésén sem szenvedett vereséget a nemzetközi kupaporondon. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan állnak...

Kirúgták a tanártnőt, mert az OnlyFansen pózolt – pedig egyre többen élnek kettős életet

Egy amerikai iskolakerület kirúgta a 42 éves tanárnőt, miután kiderült, hogy az OnlyFansen keres pénzt. Itthon a pályakezdő pedagógusok...

Japán gyaloglás: napi 30 perc is elég lehet ahhoz, hogy javuljon az állóképessége és csökkenjen a vérnyomása

Nem feltétlenül kell futnia vagy órákat töltenie az edzőteremben ahhoz, hogy javítson az egészségén. Egy Japánból származó...

Elszabadult a pokol a főúton: Kifolyt gázolaj, szirénázó mentők és tűzoltók a debreceni baleset helyszínén

Közlekedési baleset történt vasárnap reggel Debrecen térségében, a 481-es főúton. Egy személygépkocsi lesodródott az úttestről, majd...

Mindenki látott már egy képet a pripjatyi vidámpark óriáskerekéről, de a történetét kevesen tudják - elmeséljük

Pripjaty elhagyatott vidámparkja a csernobili atomkatasztrófa egyik legismertebb jelképévé vált. A sárga óriáskereket 1986. május 1-jén,...

Új szabályozás az angliai kórházakban a transznemű betegek elhelyezésénél

A betegek elhelyezésénél a biológiai nemet kell figyelembe venni. A korábbi iránymutatást azután vonták vissza, hogy a brit legfelsőbb...

Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken

Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög a részletekben van.

Udvaros Dorottya a Nobel-díjas magyar kutató, Karikó Katalin bőrébe bújik – fotó

Színpadra viszik Karikó Katalin életútját, Udvaros Dorottya alakítja a Nobel-díjas kutatót a darabban

Azonnali riasztást adtak ki Litvániában – NATO-vadászgépek szálltak fel ismeretlen eszköz elfogására

Azonnali óvóhelyre vonulást rendeltek el Litvánia középső és északi részén egy azonosítatlan repülő tárgy miatt.

Feketében az ország: elhunyt a legendás Ybl-díjas építész, az országgyűlés egykori tagja

Gyászol a magyar építészszakma: életének 95. évében elhunyt Getto József Ybl Miklós-díjas építész, oktató és egykori...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0