Ezt olvasta már?

0

Baromfitoll-hulladékból készült szigetelőanyagokat mutattak be Siklóson

Külső homlokzat- és födémszigeteléshez is használható az a két baromfitoll-hulladékból előállított - magyar szabadalmat jelentő - szigetelőanyag, amelyet egy 2014 augusztusában indult kutatás-fejlesztési program keretében hoztak létre. - Pécsi Napilap -

Az a projekt zárórendezvényén közölték: a konzorciumot vezető siklósi Bern Építő Zrt. három másik magyar és egy norvég szervezettel együtt indított kutatási projektet e veszélyes hulladék építőipari szigetelőanyagként történő újrahasznosítására. Az MTI-nek eljuttatott tájékoztató szerint évente mintegy tízezer tonna baromfitoll keletkezik Magyarországon.

E melléktermék 90 százalékát - költséges és környezetkárosító módon - elégetik - hangsúlyozták. Major József, a szabadalom tulajdonosa és a konzorciumban résztvevő EU PCM Nonprofit Kft. ügyvezetője a projektzárón kifejtette: a prototípus-kutatásban 1500 különböző kísérletet végeztek, az előállított termékek több mint 90 százalékát egész és darált baromfitoll képezi és kilenc - köztük a polifarbe nevű - adalék biztosítja azok statikai szilárdságát, a tűzállóságát, illetve a kártevők, rovarok elleni védelmét.

A tollkarton elnevezésű külső homlokzati hőszigetelő, és a tollfa nevű, belső hő- és hangszigetelő termék szigetelő hatása mellett környezetvédelmi jelentősége is óriási - tette hozzá. Az ezek gyártásához szükséges manufakturális gyártósor létrehozása a Bern Építő Zrt. feladata volt - emelte ki az írásos összefoglaló a Norvég Alapból több mint 235 millió forintos támogatásban részesült projektről. Major József kitért arra is, hogy a prototípus-kutatást követően a hosszú távú cél a tömeggyártás és a nemzetközi piacra lépés, amelyet a termék gazdaságossága és környezetvédelmi értéke indokol.

Ismertetése szerint a magyarországi hőszigetelési piac évente átlagosan 15-20 millió négyzetméternyi felületet fed le. Az országban keletkező összes baromfitoll-hulladék e technológiával történő feldolgozása esetén évente mintegy 1,5-2 millió négyzetméterrel részesülhetne a piacból - tette hozzá. A kutatás-fejlesztésben még az ÉMI Nonprofit Kft., a Peter's Paplan Kft. és az ID Norway AS vett részt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Papadimitriu Athina 72 évesen is bomba formában van: elárulta, mi a titka

Papadimitriu Athina 72 évesen is energikus és kiváló formában van. A színésznő most elárulta, hogyan sikerült megőriznie fittségét:...

Még épp csak megnevezték, a Fidesz már Polgár Judittal példálózik az új bírójelöltnek

Szombaton mutatta be jelöltjét a Tisza-frakció a törvénymódosítással megüresedő alkotmánybírói feladatra, ám a Fidesz máris...

Bőröndbe zárt kutyák pusztultak el a borsodi buszon – A kis herceg kígyójában sem egy üres kalap volt

Két bőröndbe zárt kölyökkutya pusztult el egy borsodi távolsági buszút után. A történetben a poggyász nemcsak tárgy: valami élő...

Nem F1-es tempóra kell készülni: már hajnaltól sokan indultak el a Magyar Nagydíjra

A rendőrség vasárnap kora reggel egyirányúsította a versenypálya kapuihoz és a parkolókhoz vezető utakat, hiszen a 41. Forma-1 Magyar...

Megnevezték a Berlin Pride elleni halálos merénylet elkövetőjét, nagy erőkkel folyik a hajtóvadászat

Bár a 21 éves férfiról, Abdul B.-ről leírták, hogy az iszlamista közeg tagja, a hatóságok egyelőre óvatosak az indítékot illetően,...

Bejelentést tett Irán a Hormuzi-szoros jövőjével kapcsolatosan

Sikerült előrelépést tenni a Hormuzi-szoros krízisének kezelésével kapcsolatosan – jelentette be az iráni külügyminisztérium.

Magyar Péter a Magyar Nagydíjon: videót posztolt a Hungaroringről

A miniszterelnök a barátnőjével és az egyik fiával ment a versenyre.

Ez a mesébe illő kisvasút lett a magyarok kedvence – Mutatjuk a legnépszerűbbek listáját

Megvan a magyarok kedvenc kisvasútja: egy friss felmérés szerint két bükki vonal toronymagasan vezeti a népszerűségi listát.

Megszólaltak a szakértők a Tisza-kormány legnagyobb kihívásáról, komoly reformokra van szükség az adózásban és a családpoltikában is

Az OECD 2026-os országjelentése szerint Magyarország az egyik legveszélyeztetettebb európai ország a társadalom elöregedésének gazdasági...

Lakner Zoltán: A magyar társadalom már túl van Orbán Viktoron, ami egy fantasztikus dolog és nagy tette Magyarországnak

Lakner Zoltán politikai elemző szerint a volt miniszterelnök tusványosi beszéde is inkább csak a jövő történészei számára lesz...

Sokkolta a világot a 66 éves nő, aki ikreknek adott életet

66 évesen szült ikerfiúkat a spanyol anya 2006-ban. Hatalmas port kavart gyermekvállalása világszerte.

Erre az adatra Magyar Péterék is nagyon várnak

A magyar gazdaság fontos mérőszáma jelenik meg.

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

0