Ezt olvasta már?

0

Balatonbogláron egyszerre négy turisztikai fejlesztést adtak át

Elkészült négy, a balatonboglári Várdombot érintő turisztikai fejlesztés, több nagyberuházás pedig még folyamatban van, közel 800 millió forintnyi támogatással fejlődik az idén a város - mondta Mészáros Miklós (Fidesz) polgármester az MTI-nek csütörtökön a befejezett projektek átadó ünnepsége után.

A polgármester a turisztikai fejlesztésekben jól együttműködő "mesterhármasnak" nevezte az átadott attrakciókhoz egyedi döntések alapján vissza nem térítendő állami támogatást nyújtó Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ), az önkormányzatot, és a Várdomb szolgáltatásait - köztük bobpályát, kalandparkot - üzemeltető helyi vállalkozást, a Sziszi Kft.-t.

Balatonbogláron minden állami forint a balatoni turizmust szolgálja, és igen jó helyre kerül, amit az is mutat, hoogy tavaly 117 ezren váltottak jegyet a Várdomb tetején lévő Gömbkilátóra - mondta a polgármester.

A csütörtökön átadott projektek egyikeként, a Sziszi Kft. által elnyert 66 millió forintos támogatásból teljesen újjáépült egy 92 elemből álló komplex magaslati akadálypálya. Ez a vállalkozás nyert 45 millió forintot egy városnéző, gumikerekű kisvonat beszerzésére is. Az önkormányzatnak juttatott 59 millió forintból újult meg a Várdomb Piknik ligetének infrastruktúrája, beleértve a lépcsőket, támfalakat, ülőfelületeket és egy fogadóépületet. A negyedik befejezett projekt a Gömbkilátó új ledes technológiával és fényjáték lehetőséggel megújult a díszkivilágítása, ami a város által megpályázott 20 millió forintos támogatásból valósulhatott meg.

Mészáros Miklós beszámolt arról is, hogy várhatóan év végig befejeződnek a település mintegy 400 millió forint értékű strandfejlesztő beruházásai, és egy uniós támogatásának köszönhetően 350 millió forintból teljesen átépülhet a város 80 éves kultúrháza.

A polgármester elmondta, hogy már engedélyeztetési szakaszba jutott Balatonboglár többéves terve is. Ez egy Európában egyedülálló, cölöpökön álló magasösvény kialakításáról szól a Várdomb gerincén, ahol a magas fák tetejével azonos szintről lehet majd csodálni a páratlan balatoni panorámát. A terveket évekig kellett formálni a környezetvédők elvárásai miatt, végül sikerült megtalálni egy mindenki számára elfogadható, kevesebb földmozgatással járó technológiát a kivitelezéshez - ismertette Mészáros Miklós. Az egyedi attrakció megvalósításához, amitől a Várdomb több mint százezres látogatói létszámának minimum megduplázását várják, 500-600 millió forint támogatást remél a település az MTÜ-től.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Fiának dicsekedett 18. mellműtétje eredményével a brit modell: a srác megrémült a látványtól

Katie Price fia, Junior Andre egyáltalán nem volt elragadtatva, amikor édesanyja megmutatta új melleit, miután – a feltételezések szerint...

Személyiségteszt: melyik állat lennél? A választásod többet elárul rólad, mint gondolnád

Ez a személyiségteszt megmutatja, milyen tulajdonságok állhatnak hozzád közel. Válassz egy állatot, és fedezd fel, mit árul el rólad!

Meglepő, mire képes a rost: nemcsak a gyomrodnak tesz jót, az agyad is hálás lesz érte

A rost nemcsak az emésztést támogatja: a kutatások szerint az agy egészségére, a memóriára, a hangulatra és a szellemi teljesítményre...

Hiába a kánikula: fürdőzési tilalmat rendeltek el a Velencei-tó három népszerű strandján

Újabb strandokat kellett lezárni a Velencei-tónál a vízminőség romlása miatt. Az Enterococcus baktérium megemelkedett jelenléte arra...

Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...

Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne

Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...

A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér

Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...

Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról

Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...

Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene

Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0