Ezt olvasta már?

0

Bajnok a Kaposvári Rákóczi

Fontos győzelmet aratott Andráshidán a Kaposvári Rákóczi FC. A somogyi zöld-fehérek sikerükkel a három pont mellett a bajnoki címet is megszerezték.

A Tarr Andráshida SC otthonában játszotta szezonbéli utolsó idegenbeli bajnoki mérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC.

A kaposváriak lényegesen többet birtokolták a labdát az első játékrészben, és próbáltak nyomást gyakorolni a hazaiakra. A zalaiak jobbára kontrák révén jöttek ki a szorításból, s tudtak helyzeteket kialakítani. Az első komolyabb lehetőség az andráhidaiak előtt adódott, Pajor Imre beadása után Tóth László kísérlete kevéssel ment fölé az első félidő derekán, majd Vittman Ádám átlövését védte Slakta Balázs. A Rákóczi a félidő utolsó perceiben a kapuja elé szegezte az Andráshidát, de nem tudta gólra váltani a fölényét. Igaz ehhez kellettek Horváth Márton jó védései is. A zalaiak kapusa előbb Vachtler Csaba, majd Szakály Attila szabadrúgását tudta kitolni a jobb alsóból.

A második félidő elején Szegleti Gergely közeli lövésénél kellett bravúrt bemutatnia Slakta Balázsnak, míg a másik oldalon Sóron Tibor lőtt közelről fölé Szakály Attila oldalszabadrúgását követően. A folytatásban a Rákóczi két perc leforgása alatt eldöntötte a három pont sorsát. Előbb Kollega Krisztián beadására Nagy János érkezett harcosan és a kapust megelőzve pöckölte a hálóba a labdát, majd Sóron Tibor egy egyéni akció után önzetlenül tálalt az érkező Nagy Krisztián elé, aki nem hibázta el a ziccert. Az utolsó percekben kis híján szépítettek a zalaiak, de Slakta Balázs hibája után Vachtler Csaba még ki tudta vágni a labdát a gólvonal előtt. A somogyi zöld-fehérek sikerükkel négy pontra növelték előnyöket az FC Ajkával szemben. Így az utolsó forduló eredményétől függetlenül bajnok a Rákóczi!

Tarr Andráshida SC–Kaposvári Rákóczi FC 0–2 (0–0)

Andráshida, 350 néző. V.: Móri (Rigó, Bőhm).

Tarr Andráshida SC: Horváth M. – Simonfalvi, Kalamár, Major M., Horváth T. – Marsai – Pajor (Ferencz, 67. p.), Szegleti, Kovács L. (Horváth D., 67. p.), Tóth L. (Kónya, 85. p.) – Vittman. Vezetőedző: Dobos Sándor.

Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Lakatos G., Hadaró – Szakály A., Nagy K. – Nagy J., Ivancsics (Godzsajev, 64. p.), Kollega K. (Laczkó, 85. p.) – Rajczi (Sóron, 55. p.). Vezetőedző: Deákvári Antal. Edző: Waltner Róbert.

Gólszerzők: Nagy J. (63. p.), Nagy K. (66. p.).

Sárga lap: Kovács L. (36. p.), Marsai (43. p.), Szegleti (75. p.), illetve Ivancsics (31. p.), Nagy K. (50. p.), Godzsajev (86. p.).

 

forrás: sonline.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Jó hírt kaptak a magyar villanyautósok

Jelentősen átalakul a hazai nyilvános villanyautó-töltés árazása: egyszerűbb rendszer, új tarifák és kedvezőbb éjszakai lehetőségek...

Machado azt állítja, átadta a Nobel-békedíját Trumpnak

Azt viszont nem árulta el, hogy az amerikai elnök elfogadta-e a díjat.

Súlyos veszély: Károsíthatja a tüdődet, ha te is így fűtesz

Az olcsó és kényelmes megoldások hosszú távon komoly légúti problémákat okozhatnak.

A Real után a Barcelona is szenvedett a Király-kupában

A címvédő azért nem járt olyan rosszul, mint a madridi csapat.

Félresikerült a céges buli. Reggel jöttem rá, hogy kivel is van viszonyom

Egy vidéki hotelben tartott céges karácsonyi buli indult ártatlan programnak, de egyetlen éjszaka elég volt ahhoz, hogy mindent felforgasson.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Irodaházak Breeam és LEED pontszámának maximalizálása Falcon vízmentes piszoárral

A fenntarthatóság ma már nem csupán egy vállalati marketing húzás, ennek következményei kőkeményen, számokban mérhetőek. A modern...

A Barcelona elkerülte a Real-féle égést a spanyol Király-kupában

A hatalmas mezőnyfölény ellenére sokáig izgulhattak a katalán drukkerek...

Idősek otthonába került a nagybeteg csodálatos magyar legenda

Idősek otthonában lábadozik Rácz Lajos birkózó-legenda.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Új felhívások a Horizont Európa „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klaszterében

Az Európai Bizottság a Horizont Európa program „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klasztere keretében két új pályázati...

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen

Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

0