BL-selejtező - A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább
A Ferencváros 3-2-re nyert a bolgár Ludogorec vendégeként a szerdai visszavágón, így kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójából.
A hazai 2-1-es sikert követően az ukrán Igor Haratin és a szlovák Michal Skvarka góljaival már a 21. percben 2-0-ra vezetett a magyar bajnok, de a hazaiak még a szünet előtt szépítettek. A második félidő elején a norvég Tokmac Nguen találata végleg eldöntötte a párharcot, a bolgárok újabb szépítése legfeljebb szépségtapasz lehetett számukra, mert a Ferencváros 5-3-as összesítéssel lépett tovább.
A második körben a máltai Valletta vár a zöld-fehérekre, akik július 23-án vagy 24-én hazai pályán kezdenek, majd a visszavágóra egy héttel később a szigetországban kerül sor.
A BL 32 csapatos főtáblájához még három párharcot kellene nyernie az FTC-nek, amely 15 év után jutott túl egy ellenfélen a legrangosabb európai kupasorozatban.
Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, visszavágó:
Ludogorec (bolgár)-Ferencváros 2-3 (1-2)
Razgrad, 8000 néző, v.: Donatas Rumsas (litván)
gólszerzők: Terzijev (24.), Heister (69., öngól), illetve Haratin (17.), Skvarka (21.), Nguen (48.)
piros lap: Moti (82.)
sárga lap: Keserü (85.), illetve Ihnatenko (26.), Blazic (28.), Dibusz (29.)
Továbbjutott: a Ferencváros kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.
Ludogorec:
Renan - Ikoko (Cicinho, 64.), Terzijev, Moti, Nedjalkov - Tchibota, Djakov, Marcelinho (Biton, 64.), Goralski, Jorginho - Swierczok (Keserü, a szünetben)
Ferencváros:
Dibusz - Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister - Ihnatenko (Sigér, 57.), Skvarka, Haratin - Zubkov, Priskin (Lanzafame, 73.), Nguen (Varga R., 61.)
Szerhij Rebrov vezetőedző ígéretének megfelelően a Ferencváros nem adta fel a támadások lehetőségét, azaz nem döntetlenre játszott, s bár többet volt a labda a bolgároknál, az első negyedórában csak a magyaroknak volt helyzete. A ferencvárosi csapat a második lehetőségét - egy szögletet követően - már kihasználta, míg a túloldalon Marcelinho szabadrúgásból csak a kapufát találta el. A magyarok válasza viszont újabb gól volt, így bő húsz perc után már háromgólosra növelték előnyüket. A tetemes hátrány ellenére a Ludogorec láthatóan nem adta fel a küzdelmet, szépítését követően akár egyenlíthetett volna is, de Dibusz kivédte Swierczok Panenka-büntetőjét.
A folytatás újabb ferencvárosi góllal indult, amely jószerivel eldöntötte nemcsak a találkozót, hanem a párharcot is. Bár a bolgárok próbálkoztak rendületlenül, Dibusz nagyon jó formában védett, illetve előtte a védelem is többnyire stabilnak tűnt, így a hazaiak Heister öngóljával csupán szépíteni tudtak a hátralévő időben.
A Ferencváros jobb helyzetkihasználásának köszönhetően megérdemelten nyert, és jutott tovább.
hírek innen, onnan
Találkozzunk a Könyvfesztiválon! A Magyar Narancs is ott lesz
Október 3. és 5. között a Bálnában a 2. emeleti Z15-ös standon találja lapunkat.
Két táblát döntött ki egy autós a Fogarasi úton, majd továbbhajtott
A fedélzeti kamera október 1-jén, nem sokkal 17 óra előtt rögzítette az esetet. A BRFK eljárást indított.
Trump: Ha a Hamász vasárnapig nem fogadja el a béketervet, „elszabadul a pokol”
A béketerv 72 órás tűzszünetet és túszok elengedését írja elő. Közvetítők próbálják rávenni a Hamászt az elfogadásra.
Csillagnézés ősszel: mikor látszik legjobban a Tejút és a csillagképek?
Ősszel tisztább az ég, így csillagnézéshez ez az egyik legjobb időszak. Mutatjuk, mikor látszik a Tejút és mely csillagképeket keresd az...
Több tízezer lakásban lehet gond a vízórával Budapesten
Még több mint 47 ezer lakásban várnak cserére az idén lejáró hitelességű lakás-mellékvízmérők – közölte a Fővárosi Vízművek....
Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros
A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK,...
Ismeretlen férfi holttestet találtak Esztergomban
A tragédia körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Yamal miatt áll a bál: a szövetségi kapitány beszólt a Barcelona edzőjének
Hansi Flick szerint a játékosát sérülten játszatták a válogatottban.
Trump: Ha a Hamász vasárnapig nem fogadja el a béketervet, olyan Pokol jön, amit még senki se látott
A Hamász eddig nem válaszolt a tervre, Trump türelmetlenségének adott hangot szokásos stílusában.
Túltolta a plasztikát Taylor Swift, állítják a rajongók: friss fotóin ennyire másképp néz ki
Taylor Swiftet plasztikával vádolják.
Cristiano Ronaldo tovább bővíti üzleti birodalmát
Cristiano Ronaldo évek óta különböző üzleti projektekbe fektet be, és legutóbb újabb hajátültetési klinikát nyitott, ezúttal...
Lamine Yamal ismét megsérült
A Barcelona 18 éves szélsője továbbra is súlyos szeméremcsont-sérüléssel küzd, és a klub hivatalos bejelentése szerint 2-3 hétig...
Sport
Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák
A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.
A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni
Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.
A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”
Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője
Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.
Hosszú időre kidőlt a Liverpool alap-embere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el
Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.
„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle
Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.
Új hírek érkeztek a magyar hegymászókról, Nagy Mártont kórházban vizsgálják
Klein Dávid a közösségi médiában üzent.
Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról
A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.
Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban
Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.
Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija
Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.
Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.
A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.
Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival
Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.
Bulvár
Ebben a pillanatban jött a hír. Lemond a király, Vilmos ülhet a trónra
Lemond a király, fia ül a trónra.
Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve
A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.
Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés
A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.
Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben
Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?
Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése
A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze
Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott
Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.
Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt
Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.
„Mindent a feleségem csinált és termé-szetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak
Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.
Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?
Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.
Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről
Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.
Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten
Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.
Búcsúzik a család Bruce Willistől
Hollywood egykori nagy csillaga komoly betegséggel küzd, állapota sajnos nem ad okot sok bizakodásra. Szerettei és barátai most úgy állnak mellette, mintha már búcsúzniuk kellene tőle


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása