Az orvosi kamara a béremelés mellett a közfinanszírozás növelését követeli
A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén, amelyet Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel hívott össze az érdekképviselet.
Éger István, a MOK elnöke azt mondta, hogy a nagygyűlés egy nyilvános segélykiáltás, hiszen 16 éve követelik, hogy a gyógyítás költségeit valós értékén finanszírozza az állam, illetve európai szinten rögzítsék az orvosok díjazását. Szerinte a döntéshozók ma már nem hivatkozhatnak az ország nehéz gazdasági helyzetére.
Éppen ezért, az elvándorlás megállítása és a paraszolvencia szégyenbélyegének megszüntetése érdekében a kamara legkésőbb 2022. január 1-jétől 900 ezer forintos bruttó szakmai alapbért követel valamennyi szakorvos számára, a rezidenseknek pedig bruttó 500 ezer forintos kezdőbért. Ugyanakkor a szakorvosi alapbérnek a nyugdíjba vonulás ideéig el kell érnie az 1,7 millió forintot - sorolta.
Ezzel párhuzamosan nem pusztán az egyéni boldogulás, hanem a munkafeltételek kiszámíthatóságának megteremtését is szükségesnek tartják, vagyis az állandó munkaerő- és eszközhiány felszámolását - tette hozzá.
A MOK elnöke további égető problémának nevezte, hogy az állam bürokratikus akadályokat állít a nyugdíjas orvosok továbbfoglalkoztatása elé és egyéb nyugdíjas korú munkavállalókhoz képest dupla közteherrel sújtja őket. Megjegyezte, hogy egy-egy, a foglalkoztatásukat biztosító engedélyre sokszor 8-10 hónapot kell várni.
Éger István szintén szükségesnek nevezte a mára sokszor méltatlan szociális helyzetbe került nyugdíjas orvosok nyugellátásának rendezését. Szerinte az elmúlt évben az ágazatban megindult ugyan egy érdeminek tűnő bérfelzárkóztatás, az idén azonban "totális kudarcba fulladtak" a kormányzattal a tárgyalások arról, mikor költ már végre annyit az egészségügyre Magyarország, amennyi a nemzetközi standardok szerint kellene.
Ebben a helyzetben érezték szükségesnek a tanácskozás összehívását - mondta az elnök.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár és Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egyaránt arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban milyen jelentős mértékű béremelések és fejlesztések történtek az egészségügyben. A hallgatóság többször hangot adott nemtetszésének.
Szalay-Bobrovniczky Vince úgy fogalmazott, hogy a kormány az orvosok pártján áll és nincs szó szembenállásról, ezt mutatják az elmúlt időszak intézkedései. A többi között 2012-2013-ban 95 ezer egészségügyi dolgozó részesült, összesen 75 milliárd forintnyi béremelésben. Továbbá megalkották az orvosi és szakorvosi bértáblát; ennek nyomán az orvosok 2016 szeptemberétől bruttó 107 ezer forint béremelésben részesültek, illetve 2017 novemberétől 100 ezer forinttal emelkedett a bérük, ami összesen 56,8 százalékos bővülésnek felel meg - sorolta.
A kormány tudja a kötelességét és még ebben a parlamenti ciklusban sor kerül további béremelésre - ígérte, egyúttal türelmet kért az orvos társadalomtól. A helyettes államtitkár szerint bíztató, hogy a közfinanszírozott egészségügyi szolgálat működtetésére a jövő évi költségvetésben az ideihez képest 155,6 milliárd forinttal több szerepel, az egészségbiztosítási alap pedig 239,4 milliárd forinttal többől gazdálkodhat.
Az ágazati béremelésekre 152 milliárd forint használható fel jövőre. Felelős döntés kell ahhoz, hogy a jövőben mely csoportok milyen arányban részesülhetnek ebből a keretből - mondta a politikus.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, az elmúlt évek bérfejlesztésének is köszönhető, hogy miközben néhány évvel ezelőtt a kezdő orvosok több mint 50 százaléka elvándorolt, ma 77-78 százalékuk az állami egészségügyben kezdi meg a munkát. A rezidensek bérrendezése pedig motorja volt a szakorvosi béremelésnek is - tette hozzá.
Közlése szerint, az elmúlt évek intézkedései nyomán, ma már megbízható és kiszámítható bértábla mentén dolgozhatnak az orvosok és az ápolók.
A kormány tisztában van azzal, hogy szükséges a további béremelés - mondta az államtitkár, ugyanakkor rámutatott arra, hogy az orvosok átlagbére, statisztikák szerint, mára eléri a 800 ezer forintot. Ez annak következménye, hogy vannak olyanok, akik a bértáblához képest jóval többet keresnek - jegyezte meg.
Horváth Ildikó hangsúlyozta, hogy a kormányzat folyamatosan növeli az egészségügyre rendelkezésre álló forrásokat, így például 2010-hez képest a jövő évi költségvetésben már 740 milliárd forinttal több forrás áll az ágazat rendelkezésére, illetve 2014 és 2020 között 37 program keretében 227 milliárd forintnyi uniós forrás jutott az egészségügynek.
Továbbá a fővárosban folytatódik az a kórházfejlesztési program, amely vidéken már megvalósult az elmúlt években - mondta Horváth Ildikó.
hírek innen, onnan
Megélhetési magamutogatás: OnlyFansen bukkantak a tanárnőjükre
Napi 140 dollárt kapott tanárként, az OnlyFansen ezt gyakran egy óra alatt keresi meg. A mellékállás miatt elveszítette a munkáját. A...
Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Nem lazítanak a bevándorláspolitikán.
Ömlik az ukrán méz Európába: közel 30 ezer tonna került a piacokra
Egyetlen év alatt közel 40 százalékkal emelkedett az ukrán méz átlagos exportára. Az Európai Unió továbbra is meghatározó...
Kigyulladt egy lakás Sopronban, ketten meghaltak, az Országgyűlés alelnöke közölt részleteket
Borzalmas tragédia történt vasárnap kora reggel Sopronban, amelyben két ember veszítette életét. Habár még sikerült kihozni őket a...
Így lesz újra a régi: hogyan tisztítsuk meg a vágódeszkát a fokhagymaszagtól?
Ki ne ismerné azt a bosszantó helyzetet, amikor a frissen felszeletelt eper vagy alma fokhagymás ízű? Ha ez önnel is előfordult, ne...
Tomán Szabina elárulta: ennyi milliót bukott a Cápák között befektetésein
Tomán Szabina négy évadon keresztül volt az RTL Cápák között című üzleti realityjének befektetője. A műsorban különösen fontos...
Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára
Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára -...
Tarr Zoltán: a Tisza-kormány nem akarja a magyar közösségek leromlását
A magyar-magyar viszonyról és a támogatáspolitikáról is beszélt Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős...
Több tízmilliárd forint juthat budapesti bérlakásokra, Karácsony Gergely már egyeztet a kerületekkel
Uniós és kormányzati forrásokból jelentős összeg juthat a budapesti önkormányzatoknak bérlakások építésére és felújítására....
Különös térkép került fel a netre: már böngészhetők a szlovákiai magyar közoktatás változásai
Elérhető a Szlovákiai magyar közoktatási atlasz online felülete, amely adatokkal, térképekkel és elemzésekkel mutatja be a szlovákiai...
A megszűnés szélére sodródhatott Mészáros Lőrinc vasútépítő cége
Miután az állam azonnali hatállyal szerződést bontott a kivitelezővel a Déli Körvasútnál, a céget más állami vasúti munkákból is...
Odaveszett a gyönyörű történelmi épület – Tudatosan szervezhették meg a franciaországi támadást?
Maszkos tömeg gyújtotta fel a limoges-i városházát a Franciaországot megrázó zavargások során. A két világháborút is átvészelt, 19....
Sport
32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni
A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz
Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese
Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni
Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel
Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”
Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz
Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda
Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


