Ezt olvasta már?

A CBD olaj: használat orvosi tanács nélkül?

Az elmúlt években jelentősen nőtt a CBD olaj iránti érdeklődés, amelyet számos egészségügyi probléma enyhítésére ajánlanak. Vajon mennyire tekinthető bizto...

0

Az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést

Az erre az évre járó, maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint.

Az adójóváírás azonban csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára - hívta fel a figyelmet a szervezet.

A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni a számlára. Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb: tavaly év végén 277 ezer forint volt. Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét - jelezte a FBAMSZ.

A szervezet felidézte, hogy 2022 harmadik negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján már csaknem 440 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván, amelyre adókedvezmény érvényesíthető.







0
0
0

hírek innen, onnan

27 embert mentettek ki a Balatonból egy hétvége alatt

Felelőtlenségből sem volt hiány.

Kós Hubert: Ha Messi-drukker vagyok, lehet, hogy nem nyerek olimpiát

Olimpiai bajnok úszónk színészként is kipróbálná magát.

Nemrég még Frankfurtban szpottolták Orbán Viktort

A volt miniszterelnök a Lufthansa járatára várt.

Elszabadult a kereskedelmi háború: Trump milliárdos csapást mért a szomszédjára

Az amerikai elnök 50 százalékos új importvámot vetett ki a kanadai termékekre. A döntés augusztus 19-én lép hatályba.

Donald Trump már a legrosszabbra készül: meghökkentő javaslattal álltak elő a közvetítők a háború elkerülésére

Közvetítő országok egy tíznapos tűzszüneti javaslattal igyekeznek elkerülni az Egyesült Államok és Irán közötti fegyveres konfliktust.

Nyár közepén pulóveres reggelre ébredt Magyarország egy részén – közel volt a rekord

Miközben a nyár közepén sokan a melegebb időjáráshoz szoktak, az ország egyes részein szokatlanul hűvös hajnal köszöntött be.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig...

Puffadás, görcsök, migrén: így reagál a szervezetünk a túl hideg italokra

A kánikulában nemcsak a folyadék mennyiségére, hanem annak hőmérsékletére is ügyelni kell. A nyári hőségben gyorsan, vagy nagy...

„Elvesztette a bizalmunkat” – Újabb nyílt levélben támadja a vezetést az Operettszínház társulata

A Budapesti Operettszínház több mint ötven művésze újabb nyílt levélben fejezte ki elégedetlenségét a színház vezetésével szemben....

Forsthoffer Ágnes: A nemzet egysége nem azt jelenti, hogy mindannyiunknak ugyanazt kell gondolnunk

Forsthoffer Ágnes azon dolgozik majd, hogy a köztársasági elnök intézménye a nyugalmat, higgadtságot, nemzeti összetartozást erősíti...

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa

Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?

Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?

Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól

A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.

Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart

Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.

Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó

Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről

Aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik az Orbán Viktor március 27-i győri gyűlése előtt és alatt történtek miatt.

Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Vihar csap le ezekre a megyékre hétfőn: kiadták az elsőfokú figyelmeztetést

Ilyen időjárás várható a hét első napján a meteorológusok szerint.

Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”

Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead

Polgár Juditnak 700 milliós támogatást adott az Orbán-kormány sakknevelési programjára

A pénzt három részletben utalták a sakkozó alapítványi cégéhez.

Megszólalt Epstein megfélemlített asszisztense: „A láncok kevésbé voltak láthatók, de attól még ott voltak”

„A bántalmazás ökoszisztémáját” építette fel Jeffrey Epstein – megszólalt az egyik túlélő, aki évekig úgynevezett asszisztense volt a milliárdosnak.

Riadót fújt a Nébih: újabb magyarlakta településen jelent meg a lény, amire az EU-ban korábban nem volt példa

A Nébih riasztása szerint a közvetlen határ mentén is felbukkant a kőrisrontó karcsúdíszbogár, Borsodban már vészhelyzet van.

blogmorzsák

A világ legnagyobb buliközpontjai

A legnépszerűbb bulizós helyek, amelyeknek még a történelme is másnapos.

Menopauza és táplálkozás

Mit érdemes valóban komolyan venni?

0