Ezt olvasta már?


Az asztrológus szerint erre számíthatnak a magyarok 2018-ban

Sokan, sokféleképpen próbálták már előre megmondani, mit hoz a jövő. Boszorkányok, jósok, trend, - és jövőkutatók. Van, akiknek bejöttek az előrejelzései, mások viszont csúnyán megégtek.

Emberek tömegeinek ugyanakkor a mai napig igényük van arra, hogy valakik támpontot és kapaszkodót szolgáltassanak számukra az egyre gyorsabban változó világban. Ki-ki pedig maga döntheti el, hogy a bolygók állásában hisz inkább vagy elemzőknek és brókereknek. Azoknak, akik inkább az előbbiek táborába tartoznak vagy szimplán csak nem akarnak sokkolóan szakmai pénzügyi cikkeket olvasgatni az újév első napján jó hírünk van, ugyanis a Pénzcentrum egy igazi asztrológust kérdezett meg, hogy mire számíthatunk 2018-ban

 

2018. a Vénusz jelképéhez sorolható esztendő, ez a bolygó a ragyogás és csillogás szimbóluma - fontos téma lesz az anyagi világ és a pénzügyi kérdések. Magánszemélyként és kisvállalkozóként az ésszerű, racionális befektetéseket érdemes előnyben részesíteni, amelyek józan belátás alapján működnek. Sajnos van arra jel (Skorpió jegyben a Jupiter), hogy a magyar ember úgy szeretne majd költekezni, mintha nem is éltük volna át a válságot - de túlzott hitelfelvétel helyett a saját erőre érdemes támaszkodni

 

- kezdi asztrológiai elemzésének magyarázatát Imolai Judit (bölcsész, asztrológus, coach). Aki arra is felhívja a figyelmet, hogy lehetnek olyan luxus költekezésekre hívogató csábítások, amiknek mindenképpen ellen kell állnunk vagy legalábbis őszinte fedezetszámítást kell végeznünk a beruházások előtt.

Asztrológiai számítás - Újév

 

A 2018-as esztendőt kezdő januári csillagkép fő jelképe, a Bak zodiákus jegyben álló Nap mellett haladó Vénusz bolygó, ami az alapvető észszerűséget, kitartást, szívósságot és a hosszútávú célokra való építkezést szimbolizálja. Az év egy másik jelentős szimbólumköre, azonban korántsem túl vidám. A 2018. tavaszkezdő csillagképre jellemző bolygóállásokat ugyanis legjobban a Trisztán és Izolda mondakörrel lehet szimbolizálni. Nevezetesen, bizony számítani kell olyan dolgokra és emberi kapcsolódásokra, amikből csak konfliktus sarjadhat. Minden gender érzékenységet félretéve ez bizony könnyen jelentheti azt, hogy

a szerelem nem írja felül a vagyoni kérdéseket, nagyon működhetnek a szimpátiák és a kémia, ugyanakkor fontos lesz belátónak lenni, figyelni a szánkra és a gyors beszédre. Azaz, hogy mit mondjunk, kinek mondjuk, mikor és hogyan. Biztosra vehetjük ugyanis, hogy 2018-ban különösen nehéz lesz majd menedzselni az elhamarkodottan induló kapcsolatokat.

 

Eldurvul a kampány

 

Aki egy kicsit is bízott abban, hogy a magyarok netán végre megemberelik majd magukat és kevesebbet acsarkodnak, azoknak bizony rossz hírt hoznak a bolygók. A 2018-as választásokat megelőző kampányidőszakban ugyanis készülhetünk szapora szavakra, kirohanásokra, és bár az egész rendkívül gyors lefolyású lesz, legalább ennyire erőteljes is. Mindennek ellenére Imolai Judit a diplomácia fontosságára hívja fel mindenki figyelmét:

vigyázzunk a kapcsolatainkra, ne legyünk elhamarkodottak, óvakodjunk a pillanatnyi felindulásoktól és a perektől, mindig inkább a békés utat válasszuk.

Befektetés

 

Az asztrológus szerint maradandó dolgokba érdemes fektetni 2018-ban.

Ha van olyan örökségünk, földünk, lakásunk, házunk, amelytől nem fontos megválni, akkor az eladás helyett a hasznosítás, birtokban tartás javasolt az állagmegóvás mellett.

 

Emellett a hitelintézeti kamatok jelentős emelkedésére nem mutatnak bolygójelek,

viszont átrendeződhetnek a Magyarországon tevékenykedő cégek érdekeltségei, olcsóbb vidékekre fogják vinni a működésüket. Néhány nagy márka nagy létszámú üzeme a fizikai gyártásban működik majd, főleg országszerte a vidéken alacsony üzemeltetési költséggel folytatható szektorokban.

 

Kisvállalkozóként pedig, főleg a lokális bizniszekbe és a személyes kapcsolatok minőségi kezelésére érdemes odafigyelni, így ezek szép hasznot hozhatnak.

Munkavállalóként és emberként a tudás, a tanulás nagyon fontos "befektetési" terület, dolgozóként akkor lesz lehetőségünk munkára, ha specialistaként vagyunk számon tartva. Napi szinten kell fejlődni alkalmazott számítástechnikai területen és használható nyelvtudás szinten. Érdemes a munkakörnyezetünkben befektetni a modern kommunikációba, értendő a fejlett eszközöktől a megfelelő felhasználói tudásig

- teszi hozzá az asztrológus.

 

Holdciklusok

 

Befektetéseknél és szerződéskötéseknél nagyon jó jelkép a növekedő Holdciklusban indított beruházás, ez a befektetés gyarapodásával azonos analógia. Eladásnál, felszámolásnál javasolt a tevékenységet csökkenő Holdciklusban intézni, akkor a pénz jelképe átvitt értelemben jól elúsztatja azt, aminek mennie kell.

 

Egy teljes Holdciklus egyébként átlagosan 29,53 napig tart és az asztrológus szerint 13-szor keringi körül a zodiákus pályát. A Hold növekvő szakasza a termékenység és szaporodás erejét hordozza magában, ezért ekkor javallott például gyógynövényeket szedni, de akár rendezvényeket is ilyen időszakokra szervezni. Fogyó Holdkor pedig érdemes kártevőt irtani, gazolni, lomtalanítani, selejtezni, sőt fogyókúrázni is.

 

Fordulatok

A nagy cégek és külföldi érdekeltségek várakozó állásponton lesznek az (választási) eredmények befutásáig, nagy reformokat nem várunk. Viszont tavasztól nyáron át őszig sem bérnövekedés sem csökkenés nagymértékben nem lesz - azonban létszámleépítésre számítanunk kell

 

- hívja fel a figyelmet az asztrológus. Aki ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy nagyon fontos szinten tartani a szakmai színvonalat a saját munkánkban, hiszen a változó körülmények között is mindent visz a minőség, amelyre mindig szükség van. Tavasztól őszig várunk olyan adminisztratív fordulatokat, amelyek szoruló hurokként terelik a vállalkozókat a legalitás felé, automatizált és átlátható elektronikus működés lesz az elvárás.

Keressük a költségcsökkentési lehetőségeket, kisvállalkozóként és magánemberként elsősorban a hírek követésével, önműveléssel, önellátással.

Szerződések megkötésénél az alábbi időpontokban kell különösen figyelni:

 

2018. február 19-től március 6; március 23.-tól április 14-ig; június 26-től augusztus 18-ig; november 17-től december 6-ig.

 

Jogos bevételek késlekedésére pedig a következő szakaszban kell figyelni (halasztódhatnak a kifizetések):

 

2018. március 9-től július 11-ig.

 

A feltételek és a keretrendszerek átalakulása és lassulása, valamint (bizonyos lehetőségek megszűnése) nagy lelkierőt próbáló időszak:

 

2018. április 18-tól szeptember 5-ig.

 

Asztrológiai tippek állampolgároknak:

 

Nagyon józanul érdemes a saját befektetéseket kezelni, felértékelődik az öngondoskodás szerepe,

Megnyugtató módon és többféle formában (több lábon) érdemes az élet harmadik harmadára készülni, mert nemcsak a nyugdíjak értékállósága kérdéses, de a közösségi szolgáltatások (egészségügy, közlekedés) is jelentős mértékben kér anyagi erőt a mindennapokhoz,

Gyermekvállalásnál az életminőség (egészséges ételek, minőségi oktatás, harmonikus otthoni lelki háttér) és fontos lenne, nemcsak a támogatások igénybevehetőségét kell tekintetbe venni,

Már fiatal korban, amikor az ember időről időre jól keres, érdemes tervet készíteni: megtakarítások, passzív jövedelmek, tartalékok legyenek,

Munkavállalóként a tavasz a "helyezkedés" lehetőséget rejti, és érdemes kihasználni a váltási alkalmakat. A folyamatos önképzés és a tudatos karrier gondozás elengedhetetlen lesz, más tanulás közben érdemes gyakorlati munkákra elhelyezkedni, referenciákat kérni, kapcsolatból még jobb kapcsolatba jutni,

Napi szinten érdemes követni az adminisztratív kereteket, és a különböző jogi formákkal is érdemes képben lenni, csakúgy, mint a rugalmas munkavégzési keretekkel!

 

Az érme másik oldala

 

Az Imolai Judittal való beszélgetésünk végén természetesen érintettük az asztrológiának azt a részét is, miszerint a tudományos életben a bolygók ilyesfajta tanulmányozása áltudományként van számon tartva. Az asztrológus erre úgy reagált, hogy ő a szinkretizmusban hisz, nevezetesen, hogy a "tudományoknak" jól megkell férniük egymás mellett. Azaz fontos kérdésekben, a cél érdekében, különböző szakembereknek egyetértésben kell kollaborálni, és az élet igenis helyet biztosít a legősibb tradíciókra épülő szellemiségeknek is.

 

Azt persze ő sem tagadja, hogy mint miden hivatásban, az ő szakmájában is sok a kókler és a pénzéhes csaló, ugyanakkor fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az emberek mindig remélnek valamit, ami átsegíti őket az életen. Az asztrológus arra is kitért, hogy a napi, heti horoszkópok csupán nagyon elenyésző százalékban készülnek szakavatott kezek által és inkább csak az olvasottság növelése a céljuk. Úgyhogy ezek alapján senkinek sem javasolja, hogy fontos kérdésekben döntést hozzon, arra ugyanakkor egy-egy jól megírt szösszenet alkalmas lehet, hogy az ember magába mélyedjen és elgondolkozzon saját természetén. Ki-ki tehát maga döntheti el, hogy tapasztalata szerint a bolygók állásában hisz inkább vagy elemzőknek és brókereknek - bármely eset is álljon fenn, célszerű a minőséget választani.

pénzcentrum







0
0
0

hírek innen, onnan

Jó, ha tudod, mielőtt külföldre költözöl: 6 dolog, ami mindenhol nagyon más, mint Magyarországon

Külföldre költözni sokak számára valami varázslatos dolog. Új város, izgalmas lehetőségek, nemzetközi barátságok és egy teljesen...

Azonnali bejelentés Romániából – román F-16-os vadászgépek lőttek le két drónt a Fekete-tenger felett

A román légierő F-16-os vadászgépei két feltételezhetően orosz drónt semmisítettek meg a fekete-tengeri felségvizek felett.

Felfüggeszti budapesti járatait egy légitársaság

A kínai Hainan légitársaság novemberben több európai és közel-keleti járatának közlekedését szünetelteti vagy ritkítja Sencsenből,...

Újra együtt tűnt fel Varga Judit és Windisch László — nem akárhol készült a fotó

Közös meccsen bukkant fel a páros a határ túloldalán Varga Judit volt igazságügyi miniszter és...

Hetente cseréled az ágyneműt? Nem biztos, hogy jól csinálod

Nem feltétlenül kell mindenkinek hétnaponta ágyneműt cserélnie, a mosás hőfoka viszont kulcsfontosságú lehet a poratkák elleni...

Drón robbanhatott Litvánia légterében, a lakóknak óvóhelyekre kellett vonulniuk

Az ukránok szerint az esetet az okozhatta, hogy az orosz elektronikai hadviselés eltérítette a drónokat az eredeti útvonalukról.

Sorra kapja a szexuális ajánlatokat Sipos Orsi, Az Árulók sztárja: „Ők speciális módon szeretnének szeretni”

Tavaly már feltűnt az RTL képernyőjén, de az idei őszi műsorok egyik főszereplője lett a csatornán Sipos Orsi. A stand-upost először a...

Bíróság elé állt Anna hercegnő, bűnösnek vallotta magát a királyi család tagja: súlyos bírságot kapott

Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő egyetlen lánya, a brit királyi család egyik legmeghatározóbb tagja, akit határozott személyisége,...

Megsemmisítették a sóskuti dél-koreai akkugyár környezethasználati engedélyét

Ez nem jelent még végleges bezárást, de a gyárnak oda kell tennie magát, ha új engedélyt szeretne.

A Debrecen ellen sem szakadt meg a ZTE szörnyű idegenbeli formája

Vendégként legutóbb februárban nyertek bajnoki mérkőzést a zalaiak.

„A miniszterelnök a tájékozódás helyett a migránsozást választotta” – Jámbor András keményen bírálta Magyar Pétert

A Szikra Mozgalom alapítója szerint a politikai vezetők elfedik a valóságot, amikor pusztán migrációs kérdésként kezelik a...

Jövő hét elején még marad a nyugodt idő, de a hosszú hétvége csapadékosnak ígérkezik

A nemzeti ünnepen nagy valószínűséggel elő kell venni az esernyőt.

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

0