Az ajkai kórus előadását siker koronázta Kaposváron
Az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola fiatalabb énekesei, a kiskórus tagjai a közelmúltban meghívást kaptak Kerekesné Pytel Anna karnagytól a kaposvári Kicsinyek Kórustalálkozójára.
A részt vevő gyermekeknek a hangversenyen kívül kirándulásra és élményekkel teli kikapcsolódásra is adódott lehetőség az NKA támogatásának köszönhetően. Az ajkai csapat utazása első megállóhelyén, Keszthelyen megtekintette a Festeticskastélyt, majd Kaposváron a koncert előtt a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola épületét, dísztermét, tantermeit.
A hangversenyt a kaposvári iskola kiskórusa indította gyönyörű népdalokkal, kánonokkal és kórusművekkel Kerekesné Pytel Anna vezényletével. A nagyívű zenei eseményt szólóhangszeresek műsora követte, végül az ajkai iskola kiskórusa zárta. Repertoárjukban bakonyi népdalok, illetve Lendvay Kamilló, Kodály Zoltán, Carl Orff , Balázs Árpád művei hangzottak el Grőberné Adorján Re náta vezényletével. A közönség vastapssal jutalmazta az előadást, így a ráadást is nagy siker koronázta.
– A kórustalálkozó célja az volt, hogy a gyerekek más kórusok előadását is megismerjék, lássák, hallják, amint a többiek is tisztán, artikuláltan, koncentráltan, odaadóan énekelnek, csakúgy, mint ők – tudtuk meg Grőberné Adorján Renáta karnagytól. A sikeres előadás után a városnézés és a közös fagyizás kellemes kikapcsolódást nyújtott a résztvevőknek. A gyerekek egész éves munkájuk jutalmaként a patcai élménytanyán feledhetetlen pillanatokkal gazdagodtak. Megtapasztalták, milyen kalandokat is rejt az élet a tanyán, többek között hogyan történik a tehénfejés.
A kis énekesek fáradtan, de örömteli érzésekkel telve tértek haza, átérezve, hogy eredményes munkájuknak a gyümölcse beérett. A tapsok, gratulációk és elismerések újabb erőt adnak a következő esztendő áldozatos munkájához.
forrás: veol.hu
hírek innen, onnan
Nem csak a tengerparton mutatnak jól: ez az 5 nyaklánc ősszel is óriási trend lesz
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év...
Kizuhant a harmadikról és meghalt egy idős férfi Kecskeméten, felesége fel sem ébredt a tragédiára
Kiesett egy harmadik emeleti lakás ablakán, és életét vesztette egy idős férfi hétfőn Kecskeméten. Felesége aludt, amikor a tragédia...
Orbán Viktor bejelentette: Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
Új frakcióvezetőt választott a Fidesz a keddi elnökségi és frakcióülésén. A döntést Orbán Viktor is megerősítette, aki egy közös...
Bóka János az új Fidesz-frakcióvezető
Így döntött a legnagyobb ellenzéki párt parlamenti képviselőcsoportja. Orbán Viktor pártelnök javasolta a posztra.
A bukott osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, a Fidesz veresége után inkább visszautalta a pénzt
Sebastian Kurz segíthette a NER-es bevásárlást az osztrák magánegyetembe, amit most a magyar állam örökölhet meg.
Horror Hajdú-Biharban: húsbárddal támadt volt barátnőjére egy férfi
Hajtóvadászatot követően fogták el a rendőrök.
Megválasztották Gulyás Gergely utódját, a Fidesz új frakcióvezetőjét
Orbán Viktor holnap tart sajtótájékoztatót az ügyben.
Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
„Habemus Bókam!” – írta a Fidesz elnöke.
Őrült tempóban fogy az oxigén a vizekből, és ez nagy bajt jelez
Amerikai kutatók szerint az évszázad végére annyira sok oxigént veszíthetnek a természetes vizek, hogy az a teljes vízi ökoszisztémát...
Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője
A korábbi európai ügyekért felelős miniszter veszi át a legnagyobb ellenzéki párt vezetését. A döntést Orbán Viktor jelentette be.
Gulyás Gergely idén nem megy el Tusványosra
Gulyás Gergely idén nem vesz részt Tusványoson, ezért elmarad a Kelemen Hunorral tervezett közös panelbeszélgetése is.
2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
2026-ra még ambiciózusabbak a tervek.
Sport
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját
A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.
Mo Szalah a Premier League sztárcsapa-tához igazolhat, ez fájni fog a LIverpoolnak
Londonba tart az egyiptomi világklasszis.
Óriási tiszteletlenség az argentin csapat részéről: hátat fordítottak a vb-trófeát felemelő spanyoloknak
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék.
Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest
A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.
Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart
Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.
A nem szomjas Cucurella egy szemetes zacskóban vitte a világbajnoki trófeát
A lényeg, hogy nem veszítette el.
Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó
Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.
"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa
Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.
Egy ezresért vette, most 28 millióért adta el a „halhatatlan” sportoló ruhadarabját
Az 1972-es NBA-nagydöntőben viselte a felsőt.
Egész Magyarországon felfigyeltek az angol futballistára, akit Rohat Matyarnak hívnak
Lenne pár kérdésünk a szülőkhöz.
Szenzációs ajánlatot kapott, Pep Guardiola épp most dönt a jövőjéről
Új fejezetet kezdhet a pályafutásában.
Bulvár
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról
Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.
Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”
Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.
Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít
„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Forsthoffer Ágnes képeket tett közzé a fényűző házelnöki rezidenciáról, amit nem fogadott el
Inkább egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást választott.
Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes
Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.
Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.
Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság
Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá
Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult
Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele
Egy magyar pultos lány elárulta, mit utálnak a legjobban a mai vendégekben
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Kimegyek a Parlamentből, ha Magyar Péter még egyszer így beszél – a KDNP politikusánál betelt a pohár
Juhász Hajnalka kiakadt a miniszterelnök stílusán, amit szerinte a tiszás képviselők próbálnak másolni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


