Ezt olvasta már?

Hogyan érheted el, hogy a műszempilláid tartósak legyenek?

Eszedbe jutott már valaha, hogy miért nem mindig olyan tartósak a műszempillák, mint szeretnéd? Vagy hogy mi okozhat esetleg irritációt az applikációt követően?

0

Az Uber miatt tüntetnek taxisok Brüsszelben

Mintegy 600 taxis sztrájkja nehezíti a forgalmat Brüsszelben, akik azt szeretnék elérni, hogy szigorítsák a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber működési feltételeit, és mondjon le a jelenlegi szabályokért felelősnek tartott közlekedési miniszter - közölte a La Libre Belgique című belga napilap

A taxisok véleménye szerint ellehetetleníti működésüket az, hogy Pascal Smet, a brüsszeli régió kormányának közlekedési minisztere a taxisokkal megegyező feltételeket szabott az alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatást nyújtó vállalat számára. Megítélésük szerint az amerikai vállalat és a szolgáltatást nyújtó sofőrök nem felelnek meg az érvényes előírásoknak.

A taxisok nehezményezik, hogy a miniszter négy éve nem ül velük tárgyalóasztalhoz egy minden fél számára elfogadható megoldás kidolgozása érdekében.

A sztrájkban részt vevő mintegy 600 taxis reggel öt órakor kezdte a forgalomlassító demonstrációt. Kezdetben, a belga fővárosba vezető főbb utak egyik sávját foglalták el, a nap folyamán Brüsszel belterületén haladnak majd, saját maguk által "csigatempónak" nevezett sebességgel.

A taxisok várhatóan fél kettő táján kötelékbe állnak, és hasonló sebességgel haladva, fél négy körül érkeznek az Európai Unió intézményeinek is helyet adó Schuman térre, hogy ott is hangot adjanak követeléseiknek.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Durvul a helyzet, már a Munkásőrség is beszállt a zavargások vérbe fojtásába

Az ország 90 millió lakosának egyszerűen elege lett a gazdasági nehézségekből, az egekbe szökő inflációból, amire brutális erőszak a...

Gázolt a villamos a Móricz Zsigmond körtéren

A 19-es és a 49-es villamos Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér között nem jár.

A leghidegebb teleket okozó Vojejkov-tengely jöhet létre Európa felett

Az enyhe időszaknak tehát hamarosan vége és vasárnaptól hidegebb és szárazabb levegő áramlik be Kárpát-medencébe.

Óriási bejelentést tett a Google – ha van Gmail fiókod, most pezsgőt bonthatsz

A Google olyan fejlesztést indított el, amire Gmail‑felhasználók milliói vártak évek óta.

Mindenki ismerte az ország Gábor Gáborját, mégis magányosan halt meg – Koltai János élete képekben

Egy korszak zárult le Koltai János halálával. A sokoldalú művész a Szomszédok ikonikus Gábor Gáborjaként, valamint számos alkotásban...

Most érkezett: elütött egy embert a villamos a Móricz Zsigmond körtéren

Baleset történt Budapest XI. kerületében. A Móricz Zsigmond körtéren elgázolt egy embert a villamos – közölte az Országos...

Bent ült, de nem mozdult - egy autóban fagyott halálra egy férfi Csepelen

Az ötven év körüli áldozat a fűthetetlen járműben húzta meg magát a dermesztő hidegben. A kiérkező mentők már csak a halál...

Poloskaper – Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter

Magyar Péter közlése szerint a Debreceni Törvényszék jogerős ítélete szerint a Mediaworks megsértette Magyar Péter emberi...

Okosabbá teheti a gyermeket az ölelés? A tudomány meglepő válasza a szülőknek

Egy ölelés sokkal több lehet puszta szeretetkifejezésnél: a tudomány szerint valódi fejlődési löketet adhat a gyerekek agyának. Vajon...

Neked mennyi idős az autód? - Európa végén kullogunk

Az uniós átlagnál jóval idősebb autókkal járunk, és a régióban sem sokkal jobb a helyzet. A cikk végén szavazhatsz, te hány éves...

Bíróság tisztázta: a munkaidőben történő kávézás elbocsátási ok lehet

Sokan gondolják úgy, hogy egy gyors kávészünet munka közben teljesen belefér. Egy kis frissítő, pár perc lazítás, aztán vissza a...

Fájdalomcsillapítókon él a Jóban rosszban egykori sztárja: súlyos műtétjéről vallott, átfúrták a csontját

A 46 éves színész-rendező hosszú felépülési időszak elé néz, emiatt több színházi szerepét is el kell halasztania,

0

Sport

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát

Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.

A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír

A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.

Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó

A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr

A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.

A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért

A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.

Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke

Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.

Bulvár

Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra

A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.

Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ

Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.

Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket

Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.

Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja

Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.

Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült

A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.

Ekcéma, pikkelysömör és egyéb bőr-betegségek: A bőrgyógyász szerint erre érdemes figyelni télen

Még jobban megnehezíti a krónikus bőrbetegséggel élők mindennapjait a cudar idő. A bőrgyógyász most elmondja, mire érdemes figyelni.

Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta

Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben

Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.

Ezért április 12-én lesz a választás, ez el is döntötte, hogy Tisza vagy a Fidesz nyer-e, váratlan dolgot mondott a szakértő

Bár a naptár több lehetőséget is kínált, a választott időpont mögött felsejlik egy tudatos politikai stratégia.

Cseh Laci hosszú, őszülő hajjal és szakállal: felismerhetetlen a friss fotón

Cseh Lacira alig lehet ráismerni Instagramra feltöltött, friss fotóján.