Az Európai Unió három országában kevesebb lett a szívinfarktus
Felére csökkent a szívinfarktus okozta halálozás Dániában, Nagy-Britanniában és Lengyelországban mutatta ki egy egészségügyi statisztika, amelyet az Angol Orvosi Hetilap idézett szerkesztőségi cikkében.
A közlemény szerint mindez annak köszönhető, hogy a lakosság és az orvosok egyaránt komolyan vették a koszorúér-betegség megelőzésének és kezelésének korszerű szempontjait.
A szerkesztőség összefoglalóját Hugh Tunstall-Pedoe skót szívgyógyász, a kérdés egyik legismertebb szakértője írta. "A világ öregszik, iparosodik és a városokba költözik. Szívroham következtében a jómódú népek lakói halnak meg ritkábban, a világ tucatnyi más országában a változás ellenkező irányú. A jövőben ezek a népek képesek lesznek tőlünk tanulni, vagy csak megismétlik a mi korábbi hibáinkat?".
A brit tapasztalatokat Oxfordban foglalták össze. Kate Smolina és munkatársai 2002 és 2010 között 861 134 szívinfarktuseset adatait elemezték. Ebben az időszakban a halállal végződő esetek száma a férfiak körében pontosan a felére csökkent, a nők között 53 százalékkal esett.
A szívrohamok 73 százaléka a 65 évesnél idősebb korosztályokban történt. A kutatók külön kiemelték, hogy az élet végét jelentő hirtelen szívhalálok 70 százaléka már nem is került be a kórházba. Azt is megemlítik, hogy a halálozás javulása a fiatal betegek és az igen idősek körében nem javult olyan mértékben, mint az átlag.
Dániában és Lengyelországban hasonlóan kedvező változást figyeltek meg. A lengyel szívgyógyászok Piotr Bandosz vezetésével tekintették át a statisztikai adatokat. Ott az infarktusos halálozás feleződése 1991 és 2005 között történt. Véleményük szerint a javulás 54 százalékban a kockázati tényezők csökkenésének köszönhető: egészségesebb lett az étkezés, több férfi hagyta abba a dohányzást és többen többet mozognak.
A lengyel szakorvosok úgy látták, hogy a mind korszerűbb kezelési módszerek a javuláshoz 37 százalékban járultak hozzá. Hangsúlyozzák, hogy az emberek körében viszont mind több kedvezőtlen változás figyelhető meg: több a kövér, sok beteg nem figyel magas vérnyomásának kezelésére és mind több nő dohányzik. Ezek ismét ronthatják a kardiológiai halálozásban észlelt javulást.
mti

- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- A mindennapos testnevelés bevezetése az egyik fő cél
- Rendben megkezdődtek a matematika írásbelik
- Változóban a Nyírség éghajlata?
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

