Ezt olvasta már?

A céges ajándékok valóban értéket képviselhetnek?

A legtöbb vállalat, amikor az ajándékozás kérdése kerül elő, csak egy újabb kipipálandó feladatként tekint erre. Azonban sokak számára nem világos, hogy a cég...

0

Az Állami Számvevőszék szerint minden rendben van a megyei jogú városokban

Összességében megnyugtató képet mutattak a megyei jogú városok gazdasági társaságainál végzett számvevőszéki ellenőrzések - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökével folytatott megbeszélésén.

Az ÁSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: Domokos László szakmai megbeszélésen fogadta Szita Károlyt, aki hangsúlyozta, a megyei jogú városok történelmi léptékű fejlesztések előtt állnak, és ezek előkészítésében, illetve lebonyolításában számítanak a számvevőszék tapasztalataira is.

Domokos László a megbeszélésen elmondta: az elmúlt mintegy másfél évben az ÁSZ - többek között az MJVSZ elnökének felvetése alapján - nagy számban ellenőrzött olyan gazdasági társaságokat, amelyek a 23 megyei jogú város többségi tulajdonában vannak.

Az ÁSZ elnöke úgy fogalmazott: ezek a cégek alapvetően jó állapotban voltak, a gazdálkodásuk szabályozottsága összességében megnyugtató képet mutatott, ami azért rendkívül lényeges, mert a helyi közszolgáltatások biztosításában meghatározóak.

Domokos László felidézte: az ÁSZ áprilisában hozta nyilvánosságra az önkormányzatok befektetéseinek átláthatóságát értékelő elemzését, amely több megyei jogú várost is érintett. Mint mondta, az elemzés készítői igazolták, hogy az önkormányzati közpénzek szabályos és átlátható befektetésének előfeltétele a megfelelően kiépített és jól működő belső kontrollrendszer.

Szita Károly a megbeszélésen rámutatott arra, az önkormányzati rendszer átalakításának, illetve az új finanszírozási rendszernek köszönhetően kiépültek azok a kontrollok, amelyek képesek megakadályozni a települések újbóli eladósodását.

Az MJVSZ elnöke szerint egyes településeken ugyanakkor kockázatot jelenthetnek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok. Ebből a szempontból Szita Károly megnyugtatónak nevezte a megyei jogú városokra vonatkozó számvevőszéki tapasztalatokat, de azt mondta, hogy a településvezetőknek oda kell figyelniük a cégeik irányítására, és rendszeresen el kell végezni a fenntartói ellenőrzéseket.







0
0
0

hírek innen, onnan

Akkora viharok tombolnak New York környékén, hogy 1700 járatot törölni kellett

Leállították a járatok fogadását Boston, Philadelphia és Washington repülőterein is.

Már hivatalos: Befutott az Újpest legújabb igazolása

A csakfoci.hu korábbi hírének megfeleően Tizian Scharmer az Újpest FC játékosa lett.

Veszélybe kerülhet a Dűne legizgalmasabb jelenete a filmben

Denis Villeneuve a Dűne harmadik részében olyan változtatásokat eszközölhet, amelyek teljesen háttérbe szorítják a könyvek...

Gajdos László: 17 zebra volt Hatvanpusztán, 5 sorsáról nincs információ

A tárcavezető szerint csak szabálytalanságot találtak eddig.

„Azt tettem, amit tennem kellett” - mondta a nő, aki agyonlőtte a 13 éves lánya ágya alatt bujkáló férfit

Egy amerikai nő lelőtte a 13 éves lánya szobájában talált 20 éves fiatal férfit. A gyanúsítottat előre kitervelten elkövetett...

Lejár a főispánok kora, benyújtották a vármegyéket visszanevező törvénymódosítást

A vármegye szó 1294-szer, a főispán pedig 102 alkalommal szerepel a szövegben.

Kapitány István: Megszűnik egy jogköröm

Jelentős döntés született az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemeket illetően.

„Mint gólyaf.s a levegőben, keringünk” – Megszólalt a kapcsolatáról A Nagy Ő Melindája

Alaposan felbolydult Szabó Melinda Bernadettnek, A Nagy Ő szereplőjének élete az utóbbi időszakban. Melinda, aki annak idején Stohl András...

Újraindult a parlamentből kiesett fideszes Simon Miklós büntetőügye

Az illetékes ügyészség már májusban elrendelte a büntetőeljárás folytatását.

Hatalmas gyász! Ismert színésznő a tragikus autóbaleset áldozata

Olyan fiatal volt még, előtte állt az egész élet. Nem ő vezetett.

Eminem is megirigyelhetné! Amit Geszti Péter művelt a színpadon, arra nincsenek szavak: Veresegyházán elszabadult a pokol

Még mindig a vasárnap esti koncert hatása alatt vagyok, és egyszerűen nem tudok napirendre térni afelett, amit Veresegyházán átéltem! A...

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa

Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Spanyol dominancia, de azért Messi és Mbappé is befért – Összeállítottuk a foci-vb álomcsapatát

Spanyol győzelemmel zárult a futball-világbajnokság. A torna után összeállítottuk a vb álomcsapatát.

Megvan, hol lehet élőben követni Szoboszlai Dominikék mérkőzéseit

Egy bő hónap alatt közel 30 mérkőzés – pályára lép az Arsenal, a PSG és a Bayern München is.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

Hamarosan bilincsben láthatjuk Szijjártó Pétert? – Nemzetbiztonsági vizsgálat indulhat a volt külügyminiszter ellen

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Szijjártó Péter BYD-hez igazolása? Velkey György kezdeményezte a volt külügyminiszter átvilágítását az Oroszország-kapcsolatok és a kínai üzlet miatt.

Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság

Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá

Több száz kilót fogyott Falusi Mariann

Falusi Mariann közel 40 kilót fogyott egy év alatt, és azt mondja, a siker titka a teljes életmódváltás volt. A Több száz kilót fogyott Falusi Mariann bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Orsz

Itt van Kapitány István azonnali bejelentése

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy új vezetőt kért fel a Magyar Turisztikai Ügynökség élére. Tájékoztatása szerint a szervezet irányítását Csendes Olivé

0