Ezt olvasta már?

0

Átmenetinek tűnik a bírósági ügyek számának csökkenése

Az elmúlt évben tizedével csökkent a magyarországi bíróságokra érkezett új ügyek száma a megváltozott jogszabályok miatt, de az ügyfelek és a jogi képviselők kivárása miatt a csökkenés átmenetinek tűnik - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese csütörtökön Zalaegerszegen.

Gyarmathy Judit a zalai összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a polgári perrendtartás, az új büntetőeljárási kódex és a közigazgatási eljárások változása miatt tavaly mintegy 10 százalékkal kevesebb, összesen közel 1 millió 250 ezer új ügyet regisztráltak a magyar bíróságok a korábbi évhez képest.

Az ügyfelek és a jogi képviselők kivárása miatt a múlt év első felében volt lényegesebb a csökkenés, majd a második félévben már némi emelkedés volt tapasztalható - mondta az elnökhelyettes. Kérdésre válaszolva jelezte, hogy idén év elején az új ügyek száma már közelíti a korábbi évek adatait.

Az OBH elnökhelyettese beszélt arról is, hogy az elmúlt hét évben a két évnél hosszabb ideje húzódó peres eljárásokban lényeges javulás történt, 47 százalékkal csökkent ezeknek az eseteknek a száma, Zalaegerszegen például több mint 50 százalékkal kevesebb ilyen ügyet tartanak nyilván. Ez annak is köszönhető, hogy az évek óta egyébként csökkenő új ügyérkezés miatt a régi ügyek feldolgozására nagyobb energiát tudtak fordítani a bíróságok.

Gyarmathy Judit szólt arról is, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a hazai bírósági szervezet a külföldi kapcsolatoknak, a bíróságoknak jelenleg 18 ország 25 partnerbíróságával van rendszeres találkozója, a Zalaegerszegi Törvényszék osztrák, szlovén és horvát kapcsolatokat ápol. Ezeket az OBH azért is ösztönzi, mert minél szélesebb egy bíró látóköre, annál nagyobb empátiával tud fordulni az ügyfelek felé.

Kitért arra is, hogy a bíróságok számára is komoly kihívás a digitalizáció. A beszédleíró program használata például Zalaegerszegről indulva terjedt el országosan, ami az igazságügyi alkalmazottak fluktuációja esetén is segíti a bírósági munkát. A bírák a magas színvonalú ítélkezést azonban csak akkor tudják biztosítani, "ha megfelelő csapat áll a rendelkezésükre", ezért is volt fontos az igazságügyi alkalmazottak körében végrehajtott 30 százalékos béremelés.

A videós meghallgatási lehetőséget országszerte jelenleg 72 helyen tudják biztosítani, de további 112 végpont kiépítése kezdődik meg. Így a tanúknak vagy a büntetés-végrehajtási intézetben elhelyezetteknek nem feltétlenül kell elutaznia a tárgyalásokra - ismertette az OBH elnökhelyettese.

Megjegyezte azt is, hogy a bírósági digitális fejlesztések terén az Európai Bíróság szerint is élen jár Magyarország, sőt "lehetséges exportcikk" is lehet, hogy ezeket az újításokat más országokban is megismertessük.

Túri Tamás, a Pécsi Ítélőtábla megbízott elnöke úgy fogalmazott: magas színvonalú, hatékony és időszerű volt a Zalaegerszegi Törvényszék tavalyi munkája, amit a helybenhagyott ügyek magas aránya és a hatályon kívül helyezés rendkívül alacsony száma mutat.

Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke ki is fejtette: polgári ügyszakban az ítélőtáblán 15,7 százalékkal több ügyüket hagyták helyben, civilisztikai területen csupán hat ügyet helyeztek hatályon kívül, míg büntetőügyben minden Zalában lezárt esetet helyben hagyott a Pécsi Ítélőtábla.

A zalai bírósági elnök is kitért arra, hogy a megyében 11 százalékkal kevesebbet, összesen közel 25 ezer új ügyet regisztráltak tavaly a bíróságokon, de ennél több mint ezerrel többet fejeztek be, vagyis csökkent az egy éven túl húzódó perek száma. A megyében regisztrált új büntetőügyekben - az országban a harmadik legjobb arányban - a perek 99,8 százalékát egy éven belül le is zárták.







0
0
0

hírek innen, onnan

Hiába szeded a vitaminokat, ezt nem úszod meg: ez az igazán hosszú élet titka, és teljesen ingyen van

A multivitamin önmagában nem váltja ki a mozgást, a rendszeres alvást és a társas kapcsolatokat.

Szintet lépett a háború: biológiai fegyver gyilkolhatott Oroszországban?

Újabb rejtélyes haláleset történt Oroszországban, szakemberek pedig már arról beszélnek, hogy biológiai fegyver is lehet a háttérben....

Elfogy a takarmány, bezárhatnak a gazdaságok: nagy a baj az állattenyésztésben

Súlyos következményekkel jár az aszály Szlovákiában: a kiszáradt legelők és a gyenge takarmánytermés miatt több ezer állat sorsa...

A francia mintát követik Albániában, ötödik napja ostromolják a minisztériumokat

Szombat este is súlyos összecsapások zajlottak a diáktüntetők és a rohamrendőrök közt Tiranában.

Hűtlen kezelés, kartell gyanú: megbillent az orbáni kör turizmusa, rendszerváltás zajlik

A kkv-k mentésére meghirdetett százmilliárdokból főként kormányközeli üzleti körök építhettek luxusbirodalmat, miközben a magyar...

Megasztár: éneklés nélkül küldte haza a versenyzőt Herceg Erika

Herceg Erika egyetlen hangot sem engedett énekelni a Megasztár versenyzőjének.

85 évig senkinek nem sikerült, a mesterséges intelligencia 2 nap alatt feltörte a nácik titkos világháborús kódját

Több, mint nyolcvan évvel a második világháború vége után még mindig maradtak olyan titkosított üzenetek, melyekkel a történészek és...

Tóth Vera őszintén vallott az anyaságról: évek óta szeretne gyermeket, de komoly félelmek is vannak benne

Tóth Vera számára a gyermekvállalás régóta fontos kérdés, ám az énekesnő korábban arról is beszélt, hogy az anyaság nem mindenáron...

Tragédia Sopronban: két ember ember meghalt a lakástűzben

Felfoghatatlan tragédia rázta meg Sopront vasárnap.

Visszamondták Ferencz Orsolya előadását a fideszes DPK-tábor szervezői

A volt kormánypárttal kritikus korábbi űrbiztosra csak vendégként számítottak, így azonban ő nem akart részt venni a rendezvényen.

Orbán Viktor: Nem látni, mikor kezd el a kormány építkezni

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a...

100 százalék pamut? Leleplezte a fogyasztóvédelem az átverős ruhacímkéket

A gyártók idén leginkább a fehérneműkkel verték át a vásárlókat. A fogyasztóvédelem ellenőrzése szerint akadt olyan 100 százalék...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

0