Ezt olvasta már?

0

Átlagosan nyolc napra utazunk nyaralni egy felmérés szerint

A magyarok több mint fele a nyári főszezonban, június és augusztus között, legtöbben júliusban vagy augusztusban mennek nyaralni átlagosan nyolc napra, háztartásonként átlagosan 147 ezer forintos költségkerettel kalkulálnak - derül ki a Budapest Bank legfrissebb, reprezentatív felméréséből.

Az elmúlt évhez képest nem változtak érdemben a hazai internetező lakosság nyaralási szokásai: idén is kétharmaduk utazik el pihenni. Háromnegyedük belföldön is nyaral, elsősorban a Balatonnál, 35 százalékuk pedig külföldre - főleg európai országokba - is eljut.

A kutatás szerint a nyaralók kétharmada két- vagy háromfős, negyedük pedig négyfős vagy annál is nagyobb társaságban kapcsolódik ki. Aki nem megy nyaralni, az elsősorban a pénzhiányra hivatkozott, 75 százalékuk, egyharmaduk pedig szabadidő híján hagyja ki idén a pihenést.

A válaszadók 31 százaléka 200 ezer forintnál is többet fordít a nyaralásra, elsősorban a külföldön vagy a hosszabb ideig nyaralók.

A magyarok háromnegyede az előre spórolt pénzét, harmada pedig az aktuális havi jövedelmét is felhasználja a költségek finanszírozására. Az adóváltozások nyomán a cafetéria elemek, mint például a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány aránya azonban jelentősen csökkent a pihenés finanszírozásában. Idén ugyanis a korábbi 26 százalék helyett csak 19 százalék használja fel ezeket ilyen célra, és a kiadások mindössze kilenc százalékát fedezik ebből. A válaszadók hat százaléka hitelt is igényel a szükséges összeg pótlására.

Idén a nyaralás alatt a magyarok döntő többsége, 87 százaléka a tavalyi évhez hasonlósan elsősorban készpénzzel fizet, míg a bankkártyát az utazók 57 százaléka veszi elő.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Azonnali hatállyal távozott a Lucasfilm éléről Kathleen Kennedy

Bár nagyon sokan úgy gondolják – nem alaptalanul –, hogy a Star Wars franchise igencsak megkopott, amióta a Disney igazgatja, és az egeres...

Na, ezt a hülyeséget soha ne csináld, ha jeges az autó ablaka

A neten valaki megint valamilyen őrültséget csinált! - Videó

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus...

Kora reggeli rendkívüli bejelentés érkezett Magyarország kormányától – változott a helyzet

Szijjártó Péter péntek reggel a Facebookon közölte, hogy a caracasi tiszteletbeli konzul jelenlétében a venezuelai hatóságok újabb...

Szijjártó Péter: szabadon engedték Bossányi Zsuzsannát Venezuelában

Bossányi Zsuzsanna egy kutatóhajón volt a térségben, amikor tavaly nyáron letartóztatták és börtönbe zárták.

Orbán Viktor: A hópróbát kiállta az ország, nem akadt el a gázellátás

A miniszterelnök a Kossuth rádióban nyilatkozik. 

Újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában

Bossányi Zsuzsannát, a tavaly nyáron eltűnt nőt engedhették ki, egy magyar állampolgár még börtönben van.

Orosz Barbara megmutatta, milyen pazar kilátás nyílik a Balatonra mesébe illő otthonából

A műsorvezető a vadon kíméletlen törvényeiről is írt, mivel a házuk vadállatok élőhelyének közelében áll.

Az állam kavart egyet a vidéki reptéreknél

Új légügyi holdingba szervezik a hévízi (sármelléki) és a debreceni repteret. A tulajdonrészek nem változnak, a cél a működés...

Ingyen disznótorosra várnak mindenkit a Fény utcai piacra

Budapest leggazdagabb kerületében, a Fény utcai piacon február elsején, vasárnap disznólkodásra várják az érdeklődőket. Egészen...

Rákot okozhat a hajfesték? Egyre több kutatás kongatja a vészharangot

Bár egyértelmű, minden kétséget kizáró bizonyíték még nincs, a tudományos eredmények arra utalnak: érdemes óvatosabban bánnunk...

0

Sport

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó

A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka

Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

Dulakodás a parlamentben, elkobzott földterületek – Mik is azok a Beneš-dekrétumok?

Több mint ezer hektárnyi földterület került állami kézbe 2019 óta Szlovákiában, miközben már csak a dekrétumok megkérdőjelezése is büntethető.

Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek

A kabinetnél valamiért úgy találták, hogy meg kell segíteni a vendéglátósok egy részét.

0