Átadták a ciszterciek siófoki családi apartmanházát
Átadták szerdán a ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházát Siófokon, amely a kormány 615 millió forintos támogatásával épült meg.
Az átadáson Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta: a családok védőszentjéről elnevezett apartmanház egyik missziója, hogy családi közösségeket lásson vendégül.
Azok a családok, amelyek közösen élik egyházi életüket, szabadidejüket is egy ilyen célra létrejött központban tölthetik el, ezáltal erősítik egymásban a család iránti elkötelezettséget - tette hozzá.
Az államtitkár kiemelte, hogy a ciszterci rend a klerikális szerepe mellett a világi életben, a gazdaságban is jelentős teljesítményt ért el az elmúlt évszázadokban.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy az egyháznak mindig fontos volt a család, a kormány támogatási rendszere is a családok tiszteletéből fakad.
II. János Pál pápát idézve azt mondta, hogy "a szuverén nemzet mindig erős, hivatásuk és történelmi küldetésük tudatában lévő családokból áll".
Az államtitkár kijelentette: az elmúlt tíz év eredménye, hogy a teljes termékenységi arányszám a 2010-es 1,25-ről 1,49-re emelkedett. A házasságkötések száma 2010 óta 80 százalékkal nőtt, a válások száma 27, az abortuszok száma 36 százalékkal csökkent.
Ez utóbbi 77 ezer magzat életét jelenti - jegyezte meg.
Witzmann Mihály, Siófok fideszes országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy az apartmanház a város idegenforgalmára is jó hatással lesz.
Az épületegyüttest Bérczi László Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság apátja áldotta meg. Az ötvenfős létesítményben, amelyet a ciszterci rend 2011-ben létrehozott szervezete, a Familiare Társadalomszervező Központ üzemeltet, 11 apartmant és több közösségi teret alakítottak ki. Elsősorban nagyobb családok számára biztosít kikapcsolódási, üdülési lehetőséget.
hírek innen, onnan
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken
A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890...
Veszélyes időjárás bénítja meg az országot, jön az újabb adag ónos eső
Sok helyen jégpáncél nehezíti a közlekedést.
Csak egy üdítőt akart venni, ehelyett véletlenül rengeteg pénzt nyert a demens nyugdíjas
A bácsi azt hitte, hogy egy italautomatába, és nem egy nyerőgépbe dobja a pénzét. A kaszinó az utolsó centig kifizette a tévedésből...
Szigorúbb szabályok léptek életbe az egyik nagy légitársaság járatain
Az indoklás szerint a változtatások a nagyobb repülésbiztonságot szolgálják.
Újabb állatot éleszthetnek fel: különös helyen bukkantak egy kihalt állat DNS-ére
Időkapszula a gyomorban.
Kovács András Péter közel 20 éve boldog feleségével: ezért érzi kivételesen szerencsésnek magát
Kovács András Péter csak ritkán beszél családjáról, de most kivételesen feleségéről is mesélt.
Árkorlát, fiatal vevők, új projektek: így rendezi át a piacot az Otthon Start
Új egyensúly kezd kirajzolódni a piacon.
Holtan találtak rá az eltűnt tinédzserre – nagy erőkkel zajlik a nyomozás
A Red Cliffs Recreation Area területén találták meg annak a 19 éves lánynak a holttestét, akit előző nap jelentettek eltűntként.
Stresszpontok szójában
A szója eredete, fotoperiodizmusa és szűk genetikai bázisa miatt különösen érzékeny a környezeti stresszekre. A siker kulcsa a...
Összeszorul a szív: könnyfakasztó fotót tett közzé a nagybeteg Céline Dion
Céline Dion betegsége ellenére továbbra is aktívan tartja a kapcsolatot a rajongókkal a közösségi médiában, bár személyesen ritkán...
Nem indul a 2026-os választáson a Megoldás Mozgalom, és azt üzenték, hogy szavazófülkében mindenkinek egy kérdést kell feltennie
A Megoldás Mozgalom nem ajánl maga helyett egy pártot sem.
Napi horoszkóp: a Mérleg szerelme szárnyal, a Szűznél pénzügyi vita robban, a Kos barátsága válságba kerül
Kedves Rák! Valaki megvádol azzal, hogy elhanyagoltad a kötelességeidet, vagy nem tartottál be valamilyen szabályt.
Sport
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából
Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.
Szoboszlai Dominik felesége elhagyta Angliát, a kislányukat is magával vitte
Egzotikus helyről jelentkezett be.
Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott
Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért
Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.
Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is
Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét
Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.
Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál
Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.
Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső
Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.
Bulvár
Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted
A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.
Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?
Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod
A tizedik emeletről ugrott ki egy férfi Csepelen, a zsebeiben több százezer forintot találtak
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.
Ónos eső és extrém hideg jön: a hétvégén jön a java
Nem enyhül a szokatlanul zord idő.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán
Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.
3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka
Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap
A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


