Arató Gergely: a DK benyújtotta az uniós pénzek "hazahozatalához" szükséges törvénymódosítást
A Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti frakciója benyújtotta az uniós pénzek "hazahozatalához" szükséges törvénymódosítást - mondta a DK képviselője hétfői, online sajtótájékoztatóján.
hirdetés
Az Európai Bizottság novemberben rögzítette, milyen lépéseket kell tenni a korrupció csökkentésének és a jogállam helyreállításának érdekében, hogy felszabadítsák ezeket a forrásokat - emlékeztetett Arató Gergely. A kormány akkor vállalta, hogy a szükséges jogszabályokat március 31-ig benyújtja az Országgyűlésnek és azokat el is fogadják - tette hozzá a politikus. A határidő lejárt, de "nem nyújtották be és nem fogadtak el semmit" - fogalmazott a képviselő.
A DK által beadott törvénymódosítást úgy ismertette, hogy az többek között helyreállítja az igazságszolgáltatás és az Alkotmánybíróság függetlenségét. Emellett az egyetemek kuratóriumaiból kitiltja a politikusokat, megteremti az Európai Ügyészséghez való csatlakozás feltételeit, valamint könnyíti a korrupciós bűncselekmények felderítését - emelte ki Arató Gergely.
MTI
hírek innen, onnan
Anne Hathaway felvette a világ legszebb fekete ruháját: a Neveletlen hercegnő sztárja sosem volt még ennyire gyönyörű - Fotók
A 40 éves színésznő még mindig tudja, mitől döglik a légy: Anne Hathaway a minap egy olyan szettben mutatkozott, mely egyszerre volt...
Nőgyűlölő lenne a TV2 séfje? Válaszolt a vádakra
Balog Martin fiatal kora ellenére komoly sikereket ért el.
Gyanús vezetői mozgások a TikToknál, a kínai befolyástól félnek az amerikaiak
Sorra költöznek át Kínából az USA-ba a TikTok kínai anyagcégének, a ByteDance-nek a vezetői, a TikTok amerikai alkalmazottai szerint ez a...
Az EKB döntéshozója drasztikus lépéssel riogatja a bankokat
Az Európai Központi Banknak akár tízszeresére kellene növelnie azt a pénzmennyiséget, amelyet a bankoknak kamatmentesen kell nála...
Az út közepén állnak az oszlopok egy frissen aszfaltozott utcában Mosonmagyaróváron
Az oszlopok áthelyezése az önkormányzat szerint több tízmillió forintba került volna.
Orbán és Matolcsy konfliktusa nem átmeneti cicaharc lesz, tartós nézetkülönbség várható
Az MNB még hűtené a gazdaságot, de a kormány az elégedetlen szavazóktól tartva már élénkítene. Bármennyire is furcsa, nem az a...
8 film, amit ősszel a legjobb megnézni – Hangulatba hoznak.
Az évszakok egyre kevésbé válnak el egymástól egyértelműen, hosszúra nyúlik a nyár, szinte észrevétlen az ősz, mielőtt már a tél...
Megbénult az M3-as autópálya: kegyetlen a dugó egy baleset miatt
Baleset történt az M3-as autópályán, Gödöllőnél a 31-es kilométernél szerda este, ezért a sztrádát Budapest felé lezárták -...
Fellépést ígér a rendőrség az októberi, Sopronba tervezett neonáci találkozó ellen
„Határozottan, ellentmondást nem tűrően, az elkövetés súlyának arányában” intézkednek, ha szükséges.
Elképesztő magyar fejlesztés: ha félsz a repüléstől, erre van szükséged – Videó.
Két nap is elegendő, hogy legyőzd a félelmeid.
50 millióért árulják Zámbó Jimmy egykori nyaralóját
A kétszintes hétvégi ház varázslatos környezetben áll.
Elhatároztam, hogy többé nem borotválom le a hónaljszőröm: mindenki ledöbbent körülöttem
Mi az, ami mindenkinek van, mégis mai napig szégyen megmutatni és talán még beszélni is róla? Igen, a női testszőrzetről van szó, ami...
Sport
Messi távozna Miamiból, azt is elmondta, hová
Pedig csak a nyáron érkezett David Beckham csapatába.
Legendás tizenegyest utánoztak, megszégyenülés lett belőle
A Galatasaray koppitani akarta Cruijffot és Messit, de csúnya felsülés lett belőle.
A Fradi is egy lehetőség: már a télen ott akarja hagyni a klubját a magyar válogatott focista
A 23 éves játékos úgy érzi, hogy magasabb szinten kellene fociznia.
A Juve ellen szállt el a veretlenség, botlott a Barca
A torinóiak emberelőnyben zártak.
Meghalt a Békéscsaba legendás focistája
Korábbi közönségkedvencét gyászolja a klub.
Egy hatalmas félreértés miatt kellett magyarázkodniuk a Liu testvéreknek
Kínában is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de a szurkolók még nem jól ismerik őket.
Ellopták a legendás focista telefonját az utcán, majd jött a zseniális fordulat – videó
A tolvaj is alaposan meglepődött.
Áll a bál: pereskedéssé fajulhat a nemrég még ünnepelt sztár és a bajnok viszonya
A nyáron még 500 millió euróért sem akarták eladni.
Királyi lakosztály, szállodalánc, autócsodák: ilyen elképesztő luxusban él Cristiano Ronaldo
A szaúdi kaland csak tovább gyarapította a portugál sztár elképesztő vagyonát.
Piros Zsombor nem állt ki Valkusz Máté ellen Portugáliában
Nem akarta kockáztatni a súlyosabb sérülést.
Nem csitulnak a kedélyek Fiola-ügyben: a Fehérvár nem érti az MLSZ-t, megszólalt a ZTE focistája is
Ön szerint piros lapot ért az eset? Szavazzon!
A Manchester City és a Dortmund elrabolná a Milan csodagyerekét
Elképesztő ütemben termeli a gólokat.
Bulvár
Döntöttek a parlamentben arról, hogy munkaszüneti nap legyen-e december 24.
Nem vették tárgysorozatba az erről szóló képviselői önálló indítványt.
Megrázta a világot az, amit Magyarországról közölt egy külföldi lap - elképesztő környezetben az óriási csúcst...
Ez a térkép zseniálisan mutatja be azt, amit még általános és középiskolában megtanultál.
Nagy változás jön a hulladékkal kapcsolatban: ez minden magyar háztartást érinteni fog
Közeleg a határidő.
Elképesztően ötletes módszer a vadbalesetek megelőzésére
A módszert egy hónapig tesztelték, és minden más eszköznél hatásosabbnak bizonyult.
Ő Orbán Viktor titkos mesterkéme
A honvédelmi miniszternél is nagyobb lehet a befolyása.
Megvacsorázott, majd összeesett – Egy itthon is népszerű étel okozta a majdnem végzetes tüneteket
Doralice Carneiro Sobreira Goes egy helyi termelői piacon vásárolta a finomságot. Miután jóízűen evett belőle, másnap borzasztó állapotba került.
Durva, ami történt. Mélyponton Szőke Zoltán élete
"Mi értelme ennek az egésznek?"
Az Orbán-kormány hazugságait leleplező füzetet adott ki egymillió példányban a DK
Molnár Csaba szerint az EP választáson egyedül indul a DK.
9 ezer forintból elérhető a csodákkal teli város: vonattal át sem kell szállnotok
Mesés várost mutatunk a szomszédban, ahova közvetlen vonat visz.
Ez a házszámod üzenete a Feng Shui és a numerológia szerint
A numerológia és a Feng Shui szerint minden szám fontos érzelmi töltettel és olyan energiákkal rendelkezik, ami rád is kihathat. Ha érdekelnek a hasonló spirituális megközelítések és kíváncsi vagy arra, vajon mit
Fotókon az M7-esen totálkárosra tört 80 milliós luxusautó
A lényeg, hogy emberéletben nem esett kár.
Imádott apja után kutatott egy DNS-teszttel, ám egy nap a rendőrség kopogtatott nála
Ez az amerikai férfi egyszerűen szeretett volna többet megtudni az édesapjáról, de amit a DNS-teszt után megtudott, azt nem tette zsebre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása