Ezt olvasta már?

0

Apple Pay-botrány: százezreket vettek le a felhasználók bankszámláiról

Egyelőre nincs vége a magyar ügyfeleket érintő káosznak, amit az Apple Pay hibája okozott tegnap estétől kezdődően. Nemrég a magyar pénzintézetek is elkezdték tájékoztatni ügyfeleiket arról, mire számíthatnak azok, akik a rendszer szabálytalan működése miatt, több tízezer forintjukat veszítették el hirtelen.

Ahogy az Index megírta, az Apple Pay tömegesen károsította meg az ügyfeleket azzal, hogy olyan összegeket vont le az emberek kártyáiról, aminek nem volt alapja. A probléma tegnap este jelentkezett. Egyes ügyfelektől néhány száz, illetve néhány ezer forintot vont le a rendszer, de voltak olyanok is, akiket több különböző levonással, összesen több tízezer forinttal károsított meg.

A csúcsot a rendszer hibás működése annál a megkárosított felhasználónál érte el, akitől a Világgazdaság információi szerint 74 alkalommal összesen 550 ezer forintot vont le a rendszer.

Egyenlőre még nem ismert, pontosan mi áll az Apple Pay szabálytalan működésének hátterében. Egyenlőre az valószínűsíthető, hogy a rendszer élő, vagy korábban létezett, de azóta már lezárt előfizetések díjait vonja le az ügyfelektől. Azt, hogy ez a működés pontosan milyen rendszerhiba következménye, esetleg előidézőként érintett-e abban harmadik fél, még nem tudni.

A hazai pénzintézetek felvették a kapcsolatot a fizetési szolgáltatóval, és megjelentek az első ügyféltájékoztatók is a kialakult helyzetről.

Ugyanakkor némelyik bank nem csak tájékoztat, hanem kéri is az ügyfeleitől egy-egy intézkedés megtételét, hogy pénzük biztonságban legyen. A Gránit Bank az alábbi üzenetet küldte applikációjában ügyfeleinek:

Biztonsági okból, AppStore-os visszaélés lehetősége miatt kérjük állítsa 0-ra kártyái online limitét. Valós fizetéséhez limitét bármikor módosíthatja.

A Gránit Bank kérése alapján, a kár megelőzése érdekében tehát érdemes a bankkártyás vásárlások online limitét 0-ra állítani. Ez megakadályozza, hogy az ügyfél a bankkártyájával online tudjon vásárolni, arra a 0-ás limit megtartásdáig sem szándékosan, sem szándékolatlanul, nem lesz lehetősége. Ugyanakkor ez a beállítás nem érinti a hagyományos vásárlások alkalmával, azaz például egy boltban történő bankkártya használatot.

index.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Laci mindent tisztázott: ezért mondott igent Tücsinek a Házasság első látásra műsorában

Tücsi és Laci a TV2 Házasság első látásra című műsorának új évadában mondta ki a boldogító igent, az esküvő azonban már az első...

Itt vannak a kórházi fertőzések részletes adatai

Tavaly csaknem 7000 súlyos hasmenést okozó fertőzés történt a magyar kórházakban és 103 járvány tört ki a falaikon belül. A...

Exkluzív fényképek reményében gyújtogatott két német fotós, elítélték őket

Úgy okozták a tüzeket, hogy a tűzoltók minél nehezebben fékezzék meg a lángokat.

Új-Zéland engedélyezte az ecstasy alkalmazását poszttraumás stressz kezelésére

Kizárólag pszichiáter felügyelete mellett használható.

„Pont nem egy ilyen hülye gyerekre van szükségem” – balhé a Házasság első látásra párjának esküvőjén

Már az esküvőjük napján egymásnak feszültek a Házasság első látásra újdonsült házasai: Móricz Anastasia és Varga Máté között a...

Ezt az egy dolgot soha ne viseld idén ősszel, ha nem akarsz olcsónak és közönségesnek tűnni

Az őszi divat legfontosabb szabálya a feltűnő márkajelzések teljes elhagyása a ruhákon és kiegészítőkön. A csendes luxus trendje...

A Megasztárban gúnyosan célozgattak Tóth Gabira, aki csattanós választ adott egy videóban

Puskás-Dallos Bogi egy versenyző értékelése közben tett éles megjegyzést Tóth Gabi iskolai végzettségére. Az énekesnő szerint...

Így kerülheted el a szankciókat, ha TMR egyeztető levelet kapsz a Magyar Államkincstártól

Nagy számú TMR egyeztető levélre számíthatnak a gazdálkodók szeptember első felében.

A tudósok 2000 pár alsóneműt temettek föld alá: 2 hónappal később megerősítést nyertek legrosszabb félelmeik

A világ talajainak körülbelül egyharmada leromlott állapotban van, ami főként a talajerózió és a nem megfelelő földgazdálkodás...

Megrázó fotókon a Soroksári úti horrorbaleset, amely a vétlen sofőr életét követelte

Őrizetbe vették a 34 éves sofőrt, aki a gyanú szerint bódult állapotban okozott halálos balesetet csütörtök reggel a Soroksári úton. A...

Reggel nem tudsz felébredni, este mégsem tudsz elaludni? – Ez mutatja, hogy felborult a bioritmusod

A testünk egy finoman hangolt biológiai ritmus szerint működik, amit cirkadián ritmusnak hívnak. Ez szabályozza, mikor érkezik a...

0

Sport

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj

Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.

Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól

Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.

Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t

A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.

Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral

A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.

Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját

Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.

A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja

Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.

Bulvár

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Bugyogni kezdett a medence a XI. kerületi uszodában, egy férfit azonnal kórházba szállítottak

Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak toxi

Halálos baleset a jakuzziban, a pezsgőfürdő ölte meg a szerelmeseket

Elképesztő részletek derültek ki a balesetről, ilyen még sosem történt jakuzziban.

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel

Áthívta tévézni a volt kolléganőjét egy józsefvárosi nő, majd fejbe szúrta

A nő menekülés közben kiugrott egy taxis elé, és beugrott a kocsiba.

Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt

A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő

Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú

Szörnyeteggé duzzadt az El Niño - Brutális időjárási anomália csap le ránk, kiadták a riasztást 2027-ig

Az ENSZ sosem látott riasztást adott ki a felduzzadó szuper El Niño miatt. Extrém időjárás, pusztító aszályok és áradások fenyegetik a bolygót egészen 2027-ig.

0