Ezt olvasta már?


Alapszakasz-győztesként megy Kaposvárra az Olaj

Április 4-e idén a férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának zárásáról lehet emlékezetes. A legfontosabb dolgok már eldőltek, de így sem lesz érdektelen a 23. forduló, amely után három részre szakad a mezőny. Az Olaj a felső-, a JKSE pedig az alsóház éléről kezdi a középszakaszt.

A FIBA Európa Kupa legjobb tizenhat csapata közé bejutott az Alba Fehérvár és a Körmend (mindkét csapat kiesett végül). Mivel a két csapat kupameccse is ütközött a bajnoki kiírással, ezért kellett eltolni a huszonharmadik fordulót a korábban mozgalmi dalokban megénekelt dátumra.

A Szolnoki Olaj a Zalaegerszeg elleni hazai győzelmével korábban bebiztosította magának az alapszakasz első helyét. Viszont minden csapat viszi magával minden addigi eredményét, ezért nem lesz tinglitangli az utolsó kör sem.

Az Olaj három győzelemmel jobban áll, mint a Körmend és a Falco, ez pedig tetemes előnynek ígérkezik a középszakaszra. Ugyanakkor a Kaposvár helye is betonbiztos a középházban.

– A Szolnok nagyon domináns idén a bajnokságban, de szeretnénk a Pakson mutatott játékunkhoz képest még tovább fejlődni – nyilatkozta a KKK vezetőedzője, Fekete Ádám.

– Ha a védekezésünk mellett a támadójátékunk is gördülékeny lesz, és tényleg mindenki a maximumot nyújtja, akkor lehet esélyünk egy jó mérkőzésre.

Az biztosan nem könnyíti meg a somogyiak helyzetét, hogy Chris Dunn keze továbbra is gipszben van. Ugyanakkor a korábban Szolnokon is szereplő Ivosev hetek óta extra teljesítmény nyújt. Az Olajban viszont mindenki egészséges. A KKK kettő-, a Szolnok három meccset nyert zsinórban.

– Nem lesz könnyű dolgunk, de természetesen mi is szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, és a lehető legjobb eredménnyel zárni az alapszakaszt – vélekedett Dragan Alekszics, az Olaj szakvezetője.

– Ellenfelünknél sok függ a három magas ember teljesítményétől, Ivosev, Hendlein és Spica is sok időt tölt a pályán. Ez a tengely remekül működik, érdekes lesz, hogyan tudjuk semlegesíteni őket.

– A Paks egy nagyon jó erőkből álló csapat, több nagy csapatot is elkaptak hazai pályán – ezt már Bazsó Brúnó, a jászberényiek játékosa nyilatkozta a klub honlapjának.

– Nekünk innentől minden győzelem nagyon fontos lehet, szóval, ennek tudatában fogunk pályára lépni. Az alsóházban meg kell próbálnunk minél több meccset nyerni annak érdekében, hogy elkerüljük a kiesőzónát.

Ősszel 88–70-re a Paks nyert a Bercsényi Csarnokban. A Kaposvár–Szolnok és a Paks–Jászberény mérkőzés egyaránt szerda este hat órakor kezdődik.

 

forrás: szoljon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter találkozott a VMSZ-szel, és azt mondta, nem szórhat Fidesz-propagandát a vajdasági tévé

Magyar jelezte a VMSZ elnökének, hogy alapvető változásokat várnak el az anyaországi források felhasználásának átláthatóságával...

A Kutyapárt kirakta az elszámolását, 464 millió ment el a kampányukra

A civileknek szétosztott pályázati pénzek 160 milliót tettek ki. A párt pénzgyűjtése nem áll túl jól.

Lando Norris a nők álma: így lett Anglia egyik leggazdagabb embere az édesapja

A McLaren fiatal brit pilótája nemcsak a versenypályán száguld a csúcs felé, hanem a magánéletében is igazi közönségkedvenc. Lando...

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes is lesz a Tisza-kormányban

A Tisza elnöke szerint a miniszterelnök akadályoztatása esetén Orbán Anita teljes jogkörrel képviseli majd őt a kormányüléseken és...

Curtis közzétette testvére vallomását, melyet a bíróságon mondott

Curtis friss Facebook-bejegyzésben tette közzé azt a vallomást, melyet testvére a bíróságon mondott.

Kiábrándult a roma kisebbség a Fideszből és Orbán Viktorból?

A Tisza Párt öt roma képviselőt juttatott a Parlamentbe.

A választások után hirtelen megugrott egy szakma iránt az érdeklődés, látványos számok jöttek

A 2026-os választás másnapjától sokan ugyanazt a szakértőt keresik.

Minden Windows 11 felhasználó ezt várta – hatalmas újítások jönnek

A Microsoft legfrissebb bejelentése szerint hamarosan minden Windows 11-felhasználó számára elérhetővé válnak azok a régóta várt...

Váratlan döntés: mégsem kell befizetni ezt az adót idén nyáron

Mégsem kell július 1-jétől újra reklámadót fizetniük az érintett vállalkozásoknak, miután a leköszönő kormány az utolsó...

Előkerült Jack Nicholson, így néz ki most a 89 éves legenda

Nagyon-nagyon ritkán ad életjelet magáról Jack Nicholson.

Felejtsd el a tarot kártyát: már sajtból is megjósoltathatod a jövődet

Jen Billock, a chicagói jósnő élesztette fel a hagyományt. A szeánsz során négy darab sajt üzenetét tolmácsolja a múltadról,...

Nagy dobásra készül a leendő egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt a Batthyány–Strattmann László-alapítvány átalakítására készül.

0

Sport

Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban

Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.

Gyászol a magyar futball: Elhunyt az MTK legendás játékosa

95 éves korában Budapesten elhunyt az MTK Budapest egykori játékosa, Móré Imre.

Bodó Richárd elmondta, miért távozik tíz év után a Szegedtől

Bodó Richárd tíz szezon után távozik az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatától. Kiderült, hogy mi ennek az oka.

Újabb blama a Real Madridtól, óriási szégyen érheti a Barcelona ellen

A Barcelona szombaton akár 11 ponttal is elléphet a Real Madridtól a spanyol bajokságban.

A sznúker Varázslója olyat tett a vb-n, amire senki nem számított

Harmadik szakasz még nem volt, negyeddöntős már van a Crucible-ben.

Liverpoolban már a vészharangot kongatják Szoboszlai szerződése kapcsán

Szoboszlai múlt heti nyilatkozata után a Liverpoolnak lépnie kell.

Egyre valószínűbb Guardiola távozása, és az is, hogy ki lesz az utódja

Ismét felerősödtek a Pep Guardiola távozásával kapcsolatos pletykák.

Hivatalos: Aláírt a Lokihoz az NB I-es tavasz egyik magyar felfedezettje

A DVSC 2029. június 30-ig meghosszabbította Erdélyi Benedek szerződését.

Marco Rossi példátlan bravúrra kap esélyt, de van edző, akit ő is irigyelhet a futball-vb előtt

Négy szövetségi kapitányt is leváltottak, mióta kivezette a válogatottat az idei világbajnokságra.

Topligák: Sevillában botlott a Real Madrid, Orbánnak kapufa, csapatának győzelem jutott Schäferék ellen - eredmények, videók

A Real Betis hosszabbításban szerzett góllal egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a vendég Real Madriddal a spanyol bajnokság 33. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Újabb csodát tenne a Fradi, a Győr már fél lábbal a Final Fourban

Három évvel ezelőtt már megoldották a házi feladatot, most ugyanerre készülnek a zöld-fehérek.

A Real Madrid edzőjét az sem érdekli, ha Mbappé Julia Roberts képeit lájkolja

Álvaro Arbeloa elegánsan kibekkelte az újságírói kérdést.

Bulvár

Egy Ferrarival parkoltak le Állampusztán - Ismerős arc szállt ki belőle

Jákob Zoltán meglátogatta szülőfaluját, és stílusosan tűzpiros Ferrarival érkezett – derül ki a milliárdos közösségi oldalán csütörtökön megosztott fotóból.

Rengeteg család várt Magyar Péter bejelentésére, most megtörtént

Ez óriási hatással lehet rengeteg család életére, így Magyar Péterék igyekeztek a legjobb döntést meghozni.

Szeptemberben megkezdik a behívók postázását a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában

Megkezdik a behívók postázását szeptemberben a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában, az első újoncok jövő márciusban vonulhatnak be - közölte a szerb védelmi miniszter pénteken. A tervek szerint a férfiak

Németországi lomtalanításon járt egy magyar férfi, ő se nagyon hitte el, amiket az utcán talált kidobva

Videót is készített a tárgyakról, lakásokat lehet berendezni kompletten.

Magyar Péter bejelentette az oktatási miniszter nevét, nagy a meglepetés

Miután Magyar Péter közölte: Vitézy Dávid lesz a közlekedési és beruházási miniszter, és egy vak honfitársunk, Kátai-Németh Vilmos vezeti majd a Szociális és Családügyi Minisztériumot, Facebook-oldalán bejelen

Most derült ki, hogy jobban elszabadulhatott volna a pokol a magyar választási kampányban – A Tisza-kampányfőnöke egy fontos titokról beszélt

A Tisza Párt kampányfőnöke szerint súlyos politikai botrányok robbanhattak volna ki a választási kampányban, ám tudatos döntéssel visszatartották a kompromittáló anyagokat.

Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban

Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.

Ekkor változás lesz a nyugdíjak utalásában – Ehhez nem is kellene hozzányúlni sokak szerint

A nyugdíjak utalása általában minden hónap 12-én esedékes, de fog jönni egy nagy változás.

48 óránk van felkészülni: érkezik a gazdák rémálma

Már csak ez hiányzott: brutális szelet és lehűlést hoz a hidegfront.

Orbán Viktor ezt mondta a kutatóról, aki pontosan jelezte a választási eredményt

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás túlfeszítését a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast péntek

0