Ezt olvasta már?


Áfacsalók ellen emeltek vádat Somogyban

Nem fizetett közterheket terményértékesítés után és ezzel több száz millió forint kárt okozott a költségvetésnek nyolc ember az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

Azt írták, hogy egy 38 éves, költségvetési csalás miatt korábban már elítélt férfi 2018 júliusától céghálózatot hozott létre, amelyen keresztül szójadarát, repcepogácsát importált Magyarországra szlovén és szlovák társaságoktól. A vásárlási láncba strómanok által névlegesen irányított cégeket iktatott, amelyek nem fizettek áfát a belföldön továbbértékesített áru után.

A bűncselekményben egy 45 éves érdi férfi is közreműködött, ő vette fel a kapcsolatot a külföldi cégekkel, rendelte az árut, szervezte a fuvarozást és az értékesítést.

A 38 éves vádlott tevékenységével több mint 1 milliárd forint bevételt ért el, ennek 250 millió forint adóvonzatát nem fizette meg.

Az ügy egy másik, 40 éves vádlottja a bűncselekmények elkövetésének idején szabadult Horvátországban egy adó- és vámcsalás miatt kiszabott szabadságvesztésből. Előbb tanácsokkal segítette 38 éves társát, majd 2018 októberétől maga is számlázási láncolatot épített ki, és két év alatt több mint 110 millió forint áfát csalt el.

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben. A három legaktívabb résztvevőre 8-8 év, illetve 4 év börtönbüntetést, valamint 359 millió forint vagyonelkobzást indítványozott a bíróságnak, arra az esetre, ha az érintettek az előkészítő ülésen beismerik a cselekmény elkövetését.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Rosszul szedi a magnéziumot? Hasznos tanácsok, melyekkel még többet hozhat ki belőle

Ha ezeket betartja, jobban hasznosulhat a magnézium kiegészítője.

A „Gálvölgyi-ügy”: négy mentődolgozó ellen emeltek vádat 3 évvel a felkavaró eset után

Három évvel a nagy felháborodást keltő eset után eljutott a vádemelésig a Gálvölgyi János rosszullétéhez kapcsolódó mentőriasztási...

Elindították a tömeggyártást a debreceni katódgyárban, ami a Samsung gödi üzemének szállít

Az EcoPro debreceni gyárában évente 600 ezer elektromos járműnek elegendő katódanyagot gyártanak majd.

SpaceX IPO: Hatalmas méret, extrém árazás és egy történelmi ígéret

A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül. Nem pusztán a mérete miatt – a tervezett, mintegy 75...

Keményen beolvasott a lengyel kormányfő Európa nagyjainak: nélkülünk nem tárgyalhattok

Elkerülhetetlen Lengyelország részvétele az Ukrajna és a térségünk jövőjéről folytatandó tárgyalásokon – jelentette ki Donald Tusk...

Majka beszámolt élete legdurvább orvosi vizsgálatáról, egy disznóvágáshoz hasonlította

Majka őszintén vallott arról a horrorba illő orvosi vizsgálatról, ami végül vérfürdővel zárult.

Megérkezett az új Audi Q7: olyan luxust kapott, amitől leesik az álla

Az Audi lerántotta a leplet egyik legfontosabb modelljének teljesen új generációjáról. A 2005-ben bemutatott Q7 immár a harmadik...

Ezért tegyük a banánt egy éjszakára a fagyasztóba

A banánra általában egy egyszerű, mindennapi gyümölcsként tekintünk, amely turmixokba vagy reggeli zabkásába kerül. Létezik azonban egy...

Szabadesésben a gáz- és olajárak, kedvezett a geopolitika

Gyengüléssel zártak az európai tőzsdék, estek az energiaárak, miután a globális geopolitikai feszültségek enyhülni látszanak.

Rendkívüli fejlemények a magyarországi üzemben történt robbanás után: a Mol szerint ez történt velük

Minden sérült elhagyhatta a kórházat a tiszaújvárosi MOL-üzemben történt baleset után, sőt ketten már újra munkába is álltak.

Veszélyes fegyverré vált az, amiből súlyos hiány van – Egy eddig kiaknázatlan aranybányával vághat vissza az unió

Az Európai Unió környezetvédelmi politikáját mostantól Európa védelmi stratégiájának kulcselemének kell tekinteni, jelentette ki...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0