A világ legöregebb szőlőtőkéje Pécsett
Messzi földről csodájára járnak a világ egyik legöregebbnek számító évről-évre kiváló termést hozó szőlőtőkéjének, amely Pécs belvárosának egy kis udvarában van elrejtve, a Papnövelde utcában. Világszám lehetne, de meg vannak számlálva napjai.
A hivatalos - a Guinness rekord szerint - a szlovéniai Maribor büszkélkedhet a világ legidősebb 350 éves szőlőtőkéjével, a nem hivatalos rekorder azonban Pécsett él egy ennél öregebb, török kori szőlő a belváros egyik szűk udvarában, a turisták szemétől rejtve. A kíváncsiskodók hajnalban is képesek felzargatni a családot, ezért a tulajdonos szeretné titokban tartani a pontos címet, csak annyit enged elárulni, hogy a történelmi belváros északi felében nem messze a városfalnál található. – 1971-ben költöztünk ide, azóta évente nagyjából száz kilógramm termést hoz, de nem minden évben érik be teljesen, ezért általában az első hó leeséséig fenthagyjuk a fürtöket, majd a spájzban érleljük tovább – mondta a Pécsi Napilapnak Tóth Ödön a gazda.
| Tóth Ödön tulajdonos (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Tömegével csüngenek rajtuk a 25-30 centis fürtök, a tőke kerülete csaknem egy méter. Korát 450 évre becsülik, valamikor a török időkben az 1500-as évek második felében ültethették. Egy Itáliából származó fajtáról van szó, neve Rosa menna di vacca vagyis magyarul rózsaszín tehéntőgy valószínűleg, mert érett formában arra hasonlít – mondta a Pécsi Napilapnak Lisicza István borász. Egy nagyon sokáig és későn termő csemege fajta, augusztus végén kezd érni, de még a karácsonyi asztalra is jut belőle, annyira húsos, kemény szemei vannak, nagyon jó ízű terméssel - kemény bogyói miatt - még befőttnek is elrakható – tette hozzá a borász.
A szőlőfa világszám lehetne, ha úgy kezelnénk ahogy a Szlovének teszik azt Mariborban. Az ottani Öreg Szőlő hivatalosan is a szlovén város természeti és kulturális örökségének része. A szőlőtőke a Maribor Lent negyedében álló egyik ház előtt áll, többméteres hajtásai a ház ablakai alatt húzott rácsozaton futnak. A 300-350 éves növény mind a mai napig bőven terem, metszése és szüretelése minden évben népünnepély. Maribor polgármestere minden évben ajándékoz szőlővesszőt más városoknak és térségeknek a barátság és együttműködés jegyében.
| Szőlőfa Mariborban - felismerték jelentőségét |
Nálunk csak néhányan tudnak róla, hogy milyen kincs van Pécs birtokában. Állapota a tulajdonos szerint kataszrofális, évől évre romlik. Ha nem gondozza senki, úgy járhat, mint az Anna utcában lévő szintén több száz éves Kadarka fa, vagy a szkókói Kaliforniai mamutfenyő amelyek nyom nélkül tűntek el az elmúlt években. - A rendszerváltás óta, azaz 20 éve nem gondozza senki, előtte rendszeresen jártak ide tisztogatni, metszeni - mondja a tulajdonos. Ezt Lisicza István is megerősíti. - Valóban sokat foglalkoztunk a szőlővel, több borász társammal rendszeresen gondoztuk a védett matuzsálemet, de az új világban már senki sem kért fel minket erre - mondta a borász.
PNL/FG
hírek innen, onnan
Rodri elárulta, milyen állapotban van a sérült Lamine Yamal
Rodri is mesélt róla egy sztorit.
Ilyen kemény kritikát fideszes politikustól még nem hallottunk
Megkopott valóságérzékelésről, a kegyelmi ügy be nem gyógyuló sebéről, a gazdasági elit fennhéjazó viselkedéséről és az...
Itt is kongatják a vészharangot: mihez kezd a szektor a vendégmunkások nélkül?
Aggódnak a tejiparban.
Faggatták a lányáról és elárulta az óriási titkot Hernádi Judit. Kellett a zsebkendő, akkora bejelentés jött
Mi is meghatódtunk.
Azonnal meg kellett szakítani az élő adást. Kórházba kellett rohannia Brasch Bencének
Ritka és igazán bensőséges pillanatokat osztott meg követőivel Brasch Bence: a színész-énekes kisfia betöltötte az első életévét,...
Megkongatta a vészharangot a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet legújabb kutatása szerint a glifozát gyomirtó szer megzavarhatja a nagy mocsári csiga embrióinak...
Merész állítás: szinte csak elektromos autókra lesz kereslet 2035-ben az EU-ban
A tavalyi rekord év után 2026-ban ismét csúcsot dönthetnek az elektromos autók globális értékesítései. A villanyautók piaca már...
Kövér László: Ungarische Péter elhozza a proletárdiktatúrát, a Rákosi-éra szelleme sejlik fel
A volt házelnök eközben azt is mondta, az új kormánynál látja a „más véleményen lévőkkel szembeni, gyűlöletig menő...
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Vitézy Dávid: a világon nincs még egy ilyen
150 gyermekvasutast avattak a világon egyedülálló vonalon.
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


