A tudomány középpontjában az embernek kell állnia
A tudomány középpontjában mindig az embernek kell állnia - hangsúlyozta Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára a magyar tudomány ünnepe programsorozatának Pécsett rendezett pénteki nyitóünnepségén.
A tudományos eredmények közérthető megismertetésének és a tudomány népszerűsítésének kiemelkedően fontos fóruma a magyar tudomány ünnepe - fogalmazott a főtitkár, aki egyúttal figyelmeztetett az áltudományosság veszélyeire is a sokak által "tények utáninak" nevezett világban.
Török Ádám a tudományos ismeretterjesztés és a tények megismertetésének fontossága mellett a kutatók és az akadémikusok felelősségét is hangsúlyozta.
A rendezvénysorozat idén az emberközpontú tudomány témakörét járja körbe november végéig előadásokkal, kiállításokkal és konferenciákkal.
A sorozat programját összeállító testület igyekezett olyan témákat összegyűjteni, amelyek nem egyszerű technológiai kérdésként tárgyalják a problémákat, hanem kitérnek azok jogi, etikai és pszichológiai vonatkozásaira is - mutatott rá Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese.
Bódis József, a nyitórendezvénynek otthont adó, alapításának 650. jubileumát ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora az eseményen felidézte: az egyetemalapítás emelte Magyarországot a társadalmukat tudásalapon fejlesztő nemzetek sorába.
A rektor köszöntőjében felelevenítette a jubileumi év eddigi tudományos és kulturális programjait, majd az azokat lezáró eseményt ismertetve jelentette be, hogy december 8-án a PTE díszdoktorrá avatja Donald Tuskot, az Európai Tanács elnöki tisztségét betöltő lengyel politikust.
Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere köszöntőjében jelezte azt is, hogy a Modern városok program keretében indított, a PTE átfogó, 24 milliárd forintos fejlesztését célzó program megvalósítása "lassan a végéhez közeledik".
A tudomány ünnepének nyitóelőadását Kovács L. Gábor tartotta a mesterséges megtermékenyítés etikai problémáiról és az ezekre adható orvosi válaszokról.
Az eseményen a többi között átadták az MTA Eötvös József-koszorú elnevezésű elismerését, a Szily Kálmán- és a Wigner Jenő-díjat, a Bruckner Győző-díjat, valamint a Pungor Ernőről és Oláh Györgyről, illetve Mikó Imréről elnevezett díjakat. Ugyancsak átadták a Pataki Ferenc társadalomtudományi érmet és az Akadémiai szabadalmi nívódíjakat, továbbá a Pécsi Akadémiai Bizottság elismeréseit.
hírek innen, onnan
10 dolog a hálószobában, amit azonnal száműzz a nyugodt alvás érdekében.
A jó alvás nemcsak azon múlik, mikor fekszünk le, hanem azon is, milyen tér vesz körül bennünket. A hálószoba hangulata, berendezése és...
Ez a honfoglaló magyarok DNS-ének titkos összetevője, nem akárkik vagyunk
Most régészeti és genetikai vizsgálatok próbálják végre bizonyítani a Hun–Magyar kapcsolatot.
Nagyon vették a BMW-ket a magyarok
A BMW Group teljesítménye bővült tavaly globálisan az autóipari kihívások közepette, az európai értékesítés erőteljes volt, amelyet...
Tudod, mit okozhat a fánk? Eláruljuk.
Farsangi fánk, álarc, busójárás – de vajon tudod, mikor kezdődik a farsang, miért fontos a vízkereszt és mit jelent húshagyókedd? Most...
Átadta a Nobel-békedíját Donald Trumpnak a venezuelai María Corina Machado
María Corina Machado, a venezuelai ellenzék vezetője, egy zártkörű fehér házi találkozón jelentette be, hogy átadta Nobel-békedíját...
Borult, párás, ködös idő lesz pénteken – Hétvégén visszatér a hideg és a fagy
Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás ma, bár napközben valamelyest javulhatnak a...
Több kerületben is ideiglenes forgalomkorlátozás lesz egy delegáció miatt
Január 16-án és 18-án Budapest több kerületében.
Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban
Hivatalosan is bemutatta a 2026-os Formula–1-es idényre szánt autójának festését a Red Bull, ami egyszerre modern és határozottan...
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Ebből sem kórházi eszközöket vásároltak: az európai védelmi kiadások 2025-ben az előző évhez képest 11 százalékkal, 2020-hez...
Teljes zárlatot rendeltek el a Tiszán, több helyen már beállt a jég
A Tisza felső szakaszain többfelé már álló jégtakaró tapasztalható.
Így érdemes számolni, igényelni a Nők40 nyugdíjat
Örökzöld probléma a kedvezményes nyugdíjra jogosultságot szerzett hölgyek számára az, hogy mikor érdemes igényelniük ezt a...
Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME
Hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország piacvezető építőipari vállalata, a Market Építő Zrt....
Sport
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából
Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.
Szoboszlai Dominik felesége elhagyta Angliát, a kislányukat is magával vitte
Egzotikus helyről jelentkezett be.
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott
Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.
Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért
Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.
Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is
Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét
Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.
Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál
Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
Bulvár
Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted
A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.
Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?
Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod
A tizedik emeletről ugrott ki egy férfi Csepelen, a zsebeiben több százezer forintot találtak
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.
Ónos eső és extrém hideg jön: a hétvégén jön a java
Nem enyhül a szokatlanul zord idő.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán
Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.
3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka
Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap
A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka
Egy 77 éves férfi halálra gázolt egy embert az Üllői úton, három óra múlva a reptéren fogták el a rendőrök
Az idős férfi segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


