Ezt olvasta már?

0

A tizenötezredik látogatót köszöntötték a Seuso-kincs kaposvári tárlatán

Kiemelt az érdeklődés a Seuso-kincs iránt a somogyi megyeszékhelyen: hétfőn a tizenötezredik látogatót köszöntötték a római kori ötvösremekeket bemutató vándorkiállítás kaposvári állomásán.

A feleségével érkező Szöllősi Józsefet Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere és Ábrahám Levente, a Rippl-Rónai Múzeum igazgatója fogadta, s ajándékozta meg könyvcsomaggal a tárlatnak helyet adó Fő utcai épületben.

A szervezők tájékoztatása szerint a Magyar Nemzeti Múzeum Seuso-kincseket bemutató vándorkiállítása Székesfehérvár és Zalaegerszeg után érkezett Kaposvárra, ahol december 29. és január 21. között látható.

A különleges ezüsttárgyakat naponta átlagosan 1050-1060-an tekintik meg, de volt olyan nap, amikor mintegy 1200-an váltottak belépőt. Az utolsó héten érkező érdeklődőkkel együtt a látogatók száma a 20 ezret is meghaladhatja.

A késő római ötvösművészet legjelentősebb ismert leletegyüttese Kaposvárt követően Kecskeméten, Miskolcon és Nyíregyházán lesz látható.

A Seuso-kincs a római császárkor késői szakaszából származik. Nevét a vadász- vagy Seuso-tál feliratán megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta. Darabjai egy ünnepi lakomakészlet jellegzetes tartozékai, köztük tisztálkodáshoz és szépítkezéshez használt edényekkel. Tulajdonosa - feltehetően egy háborús konfliktus elől menekülve - a 4. század utolsó évtizedeiben vagy az 5. század elején rejthette el. A ma ismert együttes tizennégy nagyméretű ezüstedényből és egy rézüstből áll, amelyben az ezüstedényeket elrejtették.

A Seuso-kincset az 1970-es években találták meg Magyarországon, az országból illegális körülmények között jutott ki. A magyar kormány a leletegyüttes első hét darabját 2014-ben, a második felét tavaly nyáron szerezte vissza.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Zenga.hu: szárnyalnak a lakásárak, nagy átrendeződéseket látunk

Kétszer annyi ingatlanérdeklődés volt 2025 harmadik negyedévében, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban, ám az idei év második...

Halálra vertek egy 55 éves nőt a kórházban, álmában támadt rá a szobatársa

Két héten át küzdöttek a nő életéért, aki végül nem maradt életben.

Tizenkét év után távozik Krug Emília az ATV-től

A műsorvezető közölte, új szakmai kihívásokra vágyik, ezért döntött a váltás mellett.

Bevásárolná magát a 4iG a Kapu Tibort űrbe reptető Axiom Space-be

Százmillió dollár tőkebefektetés lehetőségét vizsgálja Jászai Gellért vállalata.

Katalin hercegné olyan szettet húzott, amiért bocsánatot kellett kérnie

Katalin hercegnének muszáj volt a szettje miatt bocsánatot kérnie.

Távozik az ATV-től Krug Emília

A műsorvezető tizenkét év után hagyja el a csatornát.

Mikor csökkenhet a magyar kamat? Ez is szóba kerül az év csúcskonferenciáján

Már csak néhány nap és belevágunk a tizenötödik Budapest Economic Forum programjába, mely a „kötelező elemek” mellett idén is...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

Bulvár

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos

A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.

Váratlan időpontban szólal meg Orbán Viktor, összehívták a sajtót

Sajtótájékoztatót tart szombaton a miniszterelnök és Nagy Elek. A kormányfő az MKIK elnökével várhatóan bejelentéseket tesz.

blogmorzsák

Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?

Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0