A szombati munkanapokon kevesebbet dolgozunk?
A magyarok zöme kifejezetten örül a munkanapok átrendezésével járó hosszabb hétvégéknek, minden hatodik ember külföldi utazást is tervez egy vagy akár több ilyen alkalommal is – derül ki a Groupama Biztosító idei felméréséből.
A Groupama Biztosító arra volt kíváncsi, miként viszonyulnak a magyarok a munkanapok átrendezésével járó több szabadidőhöz, illetve a cserébe ledolgozandó szombatokhoz, és azt is felmérte, mennyien terveznek külföldi kiruccanást ezekre a hosszú hétvégekre. Az NRC Marketingkutatócég által végzett reprezentatív országos kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság nagy része kifejezetten örül az ünnepek miatti naptári átrendezéseknek: héttizedük szerint minél több a hosszú hétvége, annál jobb, és a legtöbben (68%) programokat is szerveznek ezekre az extra szabadnapokra.
Nem ennyire egyértelmű a kép a szombati munkanapokkal kapcsoltban. A válaszadóknak már csak 55%-a gondolja úgy, hogy a hosszú hétvégék kárpótolnak a szombati munkanapok miatt, ugyanakkor sokan (44%) bevallják, hogy azokon a szombatokon, amikor ledolgozzuk a hosszú hétvégét, általában nem dolgoznak annyit, mint szoktak.
Vannak, akik egyáltalán nem lelkesednek annyira a hosszú hétvégékért: minden ötödik válaszadó szerint felborítják a szokásos életritmusunkat, 15%-uk pedig arra panaszkodik, hogy sokszor gondot okoz nekik, hogy hogyan töltsék el a felszabaduló szabadidőt.
Idén minden hatodik magyar tervez külföldi utazást is valamelyik hosszú hétvégére.
A hosszú hétvégék kiválóan alkalmasak egy-egy külföldi kiruccanásra. Minden hatodik megkérdezett (16%) válaszolta azt, hogy legalább egy hosszú hétvégét külföldön tölt majd, ráadásul akik elutaznak, nagyobb részben több utazást is terveznek (a külföldre utazók 63%-a). Az utazási kedv még nagyobb a fővárosiak körében: a budapesti lakosság csaknem negyede tervezi, hogy átlépi a határt valamelyik hosszú hétvégén.
A Groupama Biztosítónál az elmúlt évek tapasztalatai szerint a hosszú hétvégék idejére megnő az utasbiztosítási szerződéskötések száma. A növekedés kisebb mértékű a hagyományosan családi körben eltöltött, húsvéti vagy karácsonyi ünnepek idején, a munkanapok átrendeződése miatt nyert többi hosszú hétvégén azonban akár háromszorosára is nőhet az utasbiztosítási szerződéskötések száma az átlagoshoz képest.
„Idén különösen sok hosszú hétvégét élvezhetünk. Ilyenkor a legtöbben veszélytelennek tűnő városlátogatást szerveznek, de akár egy rövid külföldi utazás alkalmával is előfordulhat olyan helyzet, ami gyors orvosi ellátást tesz szükségessé, vagy más segítséget kell igénybe venni. Egy sürgősségi ellátás akár több millió forintba is kerülhet, ezért is fontos, hogy senki ne induljon külföldre utasbiztosítás nélkül – hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.
hírek innen, onnan
Történelmi pillanat: először lőtt le orosz repülőgépet az amerikai csúcsfegyver - Itt van a bizonyíték
Orosz drón lelövését jelölő szimbólum jelent meg egy holland F-35-ös vadászbombázón – a repülőgép részt vett a lengyel légteret...
Megdőlt a hajnali hidegrekord Zabarban
Mínusz 4,6 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet.
Kocsis Máté: Látó János és Juhász Péter közösen találták ki a „Zsolt bácsi” figurát
A Fidesz frakcióvezetője állítása szerint néhány napja hitelesnek tűnő információkat kapott egy magánszemélytől arról, hogy ki...
Új sorozatban folytatódik a Birmingham bandája története
A Birmingham bandája című sorozatban megismert Thomas Shelby történetét a Netflixre valamikor jövő év elején érkező The Immortal Man...
Sci-fi a laborban: a mesterséges intelligencia már vírusokat is tervez
A legújabb bakteriofágok valódi áttörtést jelenthetnek a szuperbaktériumok ellen.
Kiderülhetett, miért élnek tovább a nők, mint a férfiak
A két nem közötti különbség nemcsak az embereknél, az állatvilágban is felfedezhető, ez pedig nem véletlen.
Ezernyi kincset hoztak felszínre elsüllyedt hajók roncsaiból
Az értékes tárgyakat az 1715-ös Kincses Flotta szállította, amelynek hajóit egy erős hurrikán süllyesztette el.
Új stúdió, kétszer annyi Törökülés, indul a Bázispont, The New York Times-hozzáférés minden csúcs előfizetőnek – újra szintet lép a 24 Extra
Bogár Zsolt vezető szerkesztőként csatlakozott a 24-hez, érkezik Simó György mesterséges intelligenciával foglalkozó hírlevele.
Bejelentett munkája sem volt Endrének: az 35 éves férfi élete nem ezért van romokban - Fotók
Alig egy éve közölték a hírt: összehangolt akció keretében, több helyszínen csaptak le a Pest vármegyei nyomozók arra a két...
Hosszú használati utasítás böngészése helyett azonnal választ ad a Telekom új rendszere
CoMind néven újgenerációs mesterséges intelligencia platformot tett elérhetővé a a Telekom. Az üzleti felhasználóknak szánt...
Aránytalan sérelmet okozna az MTVA szerint, ha válaszolnának Hadházy kérdéseire
A parlamenti képviselő a köztévé igazgatójának a kínai, vietnámi, és amerikai útjaival kapcsolatban nyújtott be kérdéseket, de az...
Robbanóanyagokat rejthetett el egy lengyelországi temetőben az orosz katonai hírszerzés
A lengyel hatóságok szerint egy beszervezett ukrán férfi gyanús konzervdobozokat és drónalkatrészeket szállított Litvániába és...
Sport
Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának
A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.
Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák
A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.
A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni
Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.
Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője
Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.
A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”
Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el
Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.
Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban
Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.
„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle
Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.
Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.
A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.
Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról
A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.
Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt
A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.
Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival
Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.
Bulvár
Juhász Péter forrása elmondta „Zsolt bácsi” teljes nevét, de a volt politikusból „kínzások árán is nehéz lesz kiszedni”, mi hangzott el
Bizonyíték nélkül nem mond vezetéknevet.
Vészhelyzet a kutakon: Fogyóban az üzemanyag, korlátozzák a tankolást
Egyes helyeken maximum 20 liter tankolható egyszerre.
Elkábítottak, majd szexre kényszerítettek egy 17 éves lányt, fémrúddal várták az elkövetőket a tini rokonai
Tíz év börtönt kértek a főbűnösre.
Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés
A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.
Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból
Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.
Házkutatás közben szólalt meg Juhász Péter: Éppen itt vannak nálam a nyomozók, mindenféle adathordozót foglalnak le
A volt politikus nem értette mi köze van a Szőlő utcai ügyhöz.
Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről
Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.
Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra
A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.
Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve
A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.
„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak
Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.
Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos
A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.
Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt
Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.
blogmorzsák
Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?
Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?
Lesújtó képet fest a magyar autóállomány
És a helyzet drasztikusan romlik tovább.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása