A pünkösdi hétvégén nyílik meg a vidéki strandok, fürdők többsége
Egy hét múlva, a pünkösdi hétvégén nyílik meg a vidéki strandok, fürdők többsége a kornavírus-járvány miatt elrendelt biztonsági előírások betartásával, a fürdőkben egyelőre csak a kültéri medencéket lehet használni.
A balatoni települések közül Balatonalmádiban jövő pénteken, május 29-én nyitnak ki a strandok, Alsóörsön és Csopakon másnapra tervezik a nyitást. Alsóörsön interneten keresztül is lehet majd jegyet váltani és jegyautomatát helyeznek ki, Csopakon a korlátozó intézkedések miatt a belépő árának emelkedését tervezik. Szigligeten is pünkösdkor nyílik meg a strand, nem lesz strandbérlet, itt a belépők árát 25 százalékkal emelték.
Keszthelyen is pünkösdtől lehet fürdeni a balatoni strandokon, mert bár azok kapuit már korábban megnyitották, akkor még csak a sétálók előtt.
A hévízi tófürdő már megnyitott, a zalakarosi és a lenti fürdő május 29-étől várja a vendégeket, ezekben is csak a kültéri medencéket lehet használni.
A Harkányi Gyógyfürdő strandja ugyancsak május 29-én nyit meg. A gyógymedencék és egyes szolgáltatások még nem vehetők igénybe, és korlátozzák a látogatók számát. A Siklósi Termálfürdő szintén aznaptól várja vendégeit. A pécsi Hullámfürdő kültéri medencéi május 30-án nyílnak meg, a pünkösdi hétvégétől látogatható a Hertelendi Termálfürdő strandja is.
Bükfürdőn május 29-től várja a vendégeket a fürdőkomplexum, de a gyógyászati részleg szolgáltatásait csak korlátozottan lehet igénybe venni. Sárváron 30-án kinyit a kalandpark, a gyógy- és wellnessfürdő külső részeit azonban csak június 12-től használhatják a látogatók.
A szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőt július 1-jén tervezik megnyitni.
Kaposváron a Virágfürdőben készülnek a teljes újranyitásra. Egyelőre az 50 méteres szabadtéri medence használható, ebben egy időben legfeljebb negyvenen, pályánként öten lehetnek, a látogatóknak a szappanos elő- és utófürdő kötelező. Barcs gyógyfürdője május 28-tól, Igalé 29-től várja a vendégeket.
Győrben megnyitott az Aqua Sportközpont és Magyar Vilmos Uszoda. A soproni Lővér uszodát egyelőre csak a sportegyesületek használhatják, a Tómalom fürdő nyitvatartási rendjét pedig most dolgozzák ki. A kapuvári fürdő az idei szezonban nem nyit ki, mert a biztonsági intézkedések betartása jelentős pénzügyi veszteséggel járna.
A Velencei-tó települései egyelőre nem döntöttek a strandnyitásról. Pest megyében a budakalászi Lupa Beach már pénteken megnyílt, a Termálfürdő Leányfalu jövő péntektől, a Nagykátai Gyógy és Termálfürdő június 12-től várja a strandolókat.
Hajdúszoboszlón Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a Hungarospa szabadtéri strandja május 29-től fogad ismét vendégeket, de járványügyi megszorítások miatt csak "félházzal" működhet. A medencékben csempére ragasztott jelzésekkel segítik, hogy a vendégek a vízben is be tudják tartani a megfelelő távolságot egymástól. A fürdő gyógyászati részlegében megkezdődnek a nem vízhez kötött gyógykezelések, a gyógymedencék ugyanis még nem nyithatnak ki.
Az új Aquaticum Debrecen Strand megnyitását június közepére tervezik. A fürdőkomplexumban 15 medencét építettek és 8 csúszdát helyeztek el.
A nyíregyházi Tófürdő május 30-tól, a Parkfürdő június 6-tól fogad vendégeket. Az előbbiben a vendéglétszám korlátozása mellett működik a termálmedence és a gyermekmedence, az utóbbiban valamennyi vízforgatásos medence és csúszda használható lesz, de egyes felszíni élményelemek nem működhetnek.
A gyulai Várfürdő medencéit május 30-tól, létszámkorlát mellett lehet használni. Június közepétől vehetőek igénybe a gyógykezelések, az 50 méteres úszómedence is csak júniustól üzemel. A gyomaendrődi Liget Gyógyürdő várhatóan május 29-én nyitja meg kültéri medencéit, az orosháza-gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő pedig június 13-án.
A május 5-én megnyitott hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdőben három szabadtéri medencét használhatnak a vendégek, a 65 év felettiek 9 és 12 óra között. A Szentesi Sport- és Üdülőközpont május 6-án nyitott újra, a tervek szerint itt szombattól már három medence üzemel.
A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark 50 méteres medencéjét utánpótlás-sportolók számára május 18-án megnyitották, a napokban pedig megkezdték az előkészületeket a strand június közepi nyitásához. A távolságtartás miatt kevesebb vendéget tudnak fogadni, de a jegyárak változatlanok maradnak.
Tiszafüreden a szabadstrandot júniusban tervezik megnyitni. A strandot 500 millió forintból újítják fel, zajlik az építkezés, de ez nem érinti a partszakaszt. Érdekesség, hogy egyedi stégrendszert állítanak majd fel csúszdákkal, napozóteraszokkal, vízilabdapályával
A két nyitott légterű miskolci fürdő, a miskolctapolcai és a selyemréti csökkentett vendégforgalom mellett május 30-tól lesz látogatható. A miskolctapolcai barlangfürdő zárt légterű, így határozatlan ideig továbbra sem fogadhat fürdővendéget.
Nógrád megyében májusban még csak Bánkon nyit ki a strand, a városi létesítmények júniusra tervezik a nyitást. A bánki tavon kiépített strandot május 30-án nyitják meg. Balassagyarmaton június 20-án, Pásztón június második felében nyitnak. Salgótarjánban még nem döntöttek a strandnyitásról.
Tatabányán június 13-án nyit a Gyémánt Fürdő szabadtéri strandrészlege. Egyszerre 1891 ember léphet be az intézménybe, így valószínűleg többször is belépési szünetet kell elrendelni. Oroszlányban az idén nyáron nem nyitják ki a fürdőt, mert a kisebb kültéri rész egy rendszeren van a beltéri medencékkel, amelyeket a szabályok szerint nem lehet üzemeltetni. Komáromban a Brigetio Gyógyfürdő a pünkösdi hétvégén kezd üzemelni, de csak az úszómedencét, az élmény- és a gyermekrészleget használhatják a fürdőzők, a termálmedencék nem fogadnak vendéget.
hírek innen, onnan
Fiának dicsekedett 18. mellműtétje eredményével a brit modell: a srác megrémült a látványtól
Katie Price fia, Junior Andre egyáltalán nem volt elragadtatva, amikor édesanyja megmutatta új melleit, miután – a feltételezések szerint...
Orbán a Blikknek: Ha tehetném, szívesen dolgoznék a futballakadémián
A kormányfő beszélt a jachtozásról is.
Személyiségteszt: melyik állat lennél? A választásod többet elárul rólad, mint gondolnád
Ez a személyiségteszt megmutatja, milyen tulajdonságok állhatnak hozzád közel. Válassz egy állatot, és fedezd fel, mit árul el rólad!
Derült égből villámcsapás: elhagyta gyermeke apját a népszerű magyar énekesnő
Zátonyra futott a kapcsolat.
Berlinben gázolásos támadást hajtott végre a Pride-on egy iszlamista hátterű férfi
A gázolásnak halálos áldozata is van.
Meglepő, mire képes a rost: nemcsak a gyomrodnak tesz jót, az agyad is hálás lesz érte
A rost nemcsak az emésztést támogatja: a kutatások szerint az agy egészségére, a memóriára, a hangulatra és a szellemi teljesítményre...
Hiába a kánikula: fürdőzési tilalmat rendeltek el a Velencei-tó három népszerű strandján
Újabb strandokat kellett lezárni a Velencei-tónál a vízminőség romlása miatt. Az Enterococcus baktérium megemelkedett jelenléte arra...
Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...
Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne
Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...
A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér
Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...
Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról
Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...
Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene
Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...
Sport
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Bulvár
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.
Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter
A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


