Ezt olvasta már?


A mai ember egészségére is hatott a 700 évvel ezelőtti pestisjárvány

A mai napig befolyásolja az emberi egészséget az 1300-as évben Európában pusztító pestisjárvány után elterjedt génmutáció - derült ki a korabeli áldozatok maradványainak DNS-vizsgálatából.

Amikor a Fekete Halál végigsöpört Európán és lakosságának csak a fele élte túl a járványt, olyan erős genetikai nyomot hagyott az emberiségen, amely jelenleg is összefügg egyes betegségek kialakulásával - idézte a Nature tudományos lap friss számában közölt tanulmányt a BBC hírportálja.

A több évszázados emberi maradványok úttörő jelentőségű DNS-elemzése megállapította, milyen mutációk segítettek túlélni a pestisjárványt, az emberi történelem legjelentősebb, leggyilkosabb és legsötétebb eseményeinek egyikét, mely a becslések szerint akár 200 millió ember halálát okozhatta.

A kutatók úgy sejtették, egy ilyen mértékű katasztrófa befolyásolhatta az emberi evolúciót. Mintát vettek 206 korabeli csontváz fogaiból, és pontosan meg tudták határozni, hogy az egyes maradványok a járvány előtti, alatti, vagy utáni időkből származnak.

Az elemzett csontok közül volt, amelyik londoni járvány-tömegsírokból, több pedig dániai temetőkből került elő.

A tanulmány kiemelkedő eredményei az ERAP2 elnevezésű génmutációival kapcsolatosak. Aki a megfelelő változatot hordozta, annak 40 százalékkal megnőtt az esélye, hogy a pestist túlélje.

"Ez hatalmas, rendkívüli a hatása, és meglepő, hogy ilyesmit fedeztünk fel az emberi génkészletben" - mondta el a BBC-nek Luis Barreiro, a Chicagói Egyetem kutatója.

A gén irányítja azoknak a fehérjéknek a képződését, amelyek a szervezetbe hatoló mikrobákat felaprítják, a darabokkal megismertetik az immunrendszert, hogy az hatásosabban találjon rá az ellenségre és semlegesítse.

A génnek különböző változatai léteznek, vannak, amelyek jól működnek, mások semennyire sem, és az ember mindkét szülőjétől örököl egy-egy példányt belőlük. Azok voltak a szerencsések, akik apjuktól is, anyjuktól is a gén jól működő verzióját kapták meg.

Ezt a változatot adták tovább utódaiknak a túlélők, a gyerekek az unokáknak, így a hasznos génmutáció gyorsan elterjedt.

"Két-három nemzedék alatt tíz százalékos változást látunk, ez az eddig ismert legerőteljesebb szelekciós esemény az emberi evolúcióban" - magyarázta Hendrik Poinar, a McMaster Egyetem evolúciógenetikusa.

Az eredményeket a pestisbaktérium (Yersinia pestis) segítségével ellenőrizték: a hasznos génváltozatot hordozó mai emberek vérmintáján azt látták, könnyebben ellenáll a kórokozónak, mint azoké az embereké, akik nem rendelkeznek ezzel a mutációval.

A pestissel szemben jól védő génmutáció még ma is gyakoribb, mint a Fekete Halál előtti időkben. Az a gond velük, hogy kapcsolatot találtak a génváltozat és egyes autoimmun betegségek, köztük a bélgyulladással járó Crohn-betegség között, vagyis ami egykor a túlélést segítette, ma ronthat a hordozója egészségi állapotán.

Barreiro szerint a túlélés valószínűségének 40 százalékos növelése az emberi evolúcióban eddig tapasztalt "legerősebb szelektív fittségi hatás". Úgy tűnik, a HIV-rezisztenciát okozó, valamint a tehéntej emésztését lehetővé tevő génmutáción is túltesz, bár a közvetlen összehasonlítástól óva intett a professzor.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A Shygys sztárja 24 éve él boldog házasságban: feleségét nem a rajongói között találta meg

Hiába telik-múlik az idő, a Shygys felejthetetlen és örök a magyar zenekedvelők számára. A kilencvenes években alakult legendás...

Magyar Péter hétfőn mutatja be a 2027-es költségvetést – Erre költene többet a kormány

Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetést az Országgyűlésben. A miniszterelnök a családoknak, a nyugdíjasoknak és az...

Légiósok: Öngólt vétett, mégis nagyon örülhetett a magyar játékos; Sallói és Gruber is betalált - videó

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában. Kocsis Gergő öngólt vétett Finnországban. Betalált a csereként beállt Sallói...

A szentpétervári olajterminált támadták az ukrán drónok

A tartomány felett 135 drónt lőttek le az éjjel.

Kötéltánc a Római-parton

Romos épületek és zsúfolt bisztrók között járhatjuk be a Duna-parti sávot.

Kamu Chrome előzte meg az igazit a Google Playben, százezernél járt a letöltések száma, mire kiderült

A jól ismert Google Chrome böngésző helyett ismétlődő reklámokat kaptak a letöltők.

Egyre ijesztőbb mértékben fogy a magyar lakosság?

Európai viszonylatban is kiemelkedő.

Kim Kardashian lánya, North West élő őzgidát kér karácsonyra: az anyja reakciója mindent elárul

Egy igazi, ritka állatra fáj a foga karácsonyra Kim Kardashian és Kanye West legidősebb lányának. A 13 éves North West egy TikTok Live...

Albán és marokkói zászlókkal vonult utcára a tömeg az olasz nagyvárosokban

Milánó, Torino, Bologna és Bergamo utcáin is összecsaptak a nagyrészt fiatalkorú tüntetők a rendőrökkel szombaton.

Gombnyomással enyhíthetik a szülési fájdalmat a nők – egyre több dán kórház kínálja az új lehetőséget

Dániában egyre több kórház vezeti be a remifentanil nevű gyógyszeren alapuló eljárást, amely az epidurális érzéstelenítés...

Ferencz Orsolya szerint kihúzták a fideszes DPK-tábor előadói közül

A volt űrbiztos ezért úgy döntött, hogy így nincs értelme részt vennie a rendezvényen.

„Ember tervez, szavazó végez" – Orbán Viktor a DPK táborában

A Fidesz pártelnökével a digitális polgári körök táborában beszélgettek.

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni

Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0