A járások visszaállításáról is beszélt Navracsics Tibor Kötcsén
A járások államigazgatási szintjének visszaállításáról is beszélt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Kötcsén szombaton a Magyar Nemzet internetes oldalának beszámolója szerint.
A Hír Tv-re hivatkozva több portál azt írja: a miniszter szerint államreformra van szükség, hogy a közigazgatás újra a közjót szolgálja.
Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénybe belekerült a hazaszeretet fogalma, mert a kormány meggyőződése szerint a köz szolgálatában állóknak jogszabályi kötelességük a magyar emberek boldogulásának és az ország gyarapodásának elősegítése.
"A közszférának értékelkötelezettnek kell lennie, de ez (...) nem jelenthet pártpolitikai elkötelezettséget" - idézte a Heti Válasz online Navracsics Tibort.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a kötcsei találkozón tartott előadásában a lap szerint arról beszélt, hogy a kabinet nem a privatizáció, hanem az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezte el magát. Ennek több olyan pontja van, ahol már előrehaladott egyeztetéseket folytatnak, például az energiaszektor területén.
Fellegi Tamás megismételte: a kormány szeptember végéig megállapodhat az energiacégekkel arról az új tarifarendszerről, amely lehetővé teszi, hogy a gáz és az áram ára ne emelkedjen.
A miniszter szerint a Gyurcsány-Bajnai kormányok olyan állapotot hagytak örökül, ahol a korrupció csúcspontja maga az államszervezet volt.
A www.orbanviktor.hu tudósítása szerint a rendezvényen előadást tartott Orbán Viktor. A miniszterelnök öt feladatról beszélt. Ezek: az önkormányzati választás, amelynek „nem ígéretekről, hanem a valóságról kell szólnia”; a jövő évi költségvetés, amelynél fontos, hogy valós számokra épüljön; az új Széchenyi-terv, amely lehetőséget ad azoknak, akik eddig nem kaptak esélyt; az új alkotmány, amelyet 2011 tavaszán szerinte mindenképpen el kell fogadni; valamint Magyarország európai uniós elnöksége.
Schmitt Pál köztársasági elnök az előzetes várakozásokkal szemben nem vett részt a rendezvényen. A tanácskozáson jelen voltak miniszterek, államtitkárok és politikusok. Továbbá ott volt - mások mellett - Csoóri Sándor író, Sára Sándor filmrendező-operatőr, Balázs Péter színházigazgató, Eperjes Károly színész, Balázs Fecó zenész.
A találkozó résztvevői ezúttal a Mádl Dalma által létrehozott „Istenadta Tehetség” Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyermekeiért Alapítvány javára adakoztak.
A kötcsei találkozót 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen. A tanácskozás nem nyilvános, a meghívottak köréről a szervező alapítvány dönt.
A szervezők nevében Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: a „Nemzeti kormányzás” mottójú idei találkozón áttekintik a kormányzás eddigi tapasztalatait, a meghívott kormánytagok segítségével pedig előre is nézhetnek a résztvevők.
forrás:mti

- MSZP: hiteltelen Rogán Antal BKK-ra vonatkozó javaslata
- Magyar EP-képviselő szerint az oroszországi "irányított demokrácia" zsákutcába jutott
- Vagyonnyilatkozatok - Pártelnökök és frakcióvezetők
- Nem változott jelentősen Orbán Viktor vagyona
- Szijjártó: szóba sem került az útdíj a kormányülésen
- Gyurcsány 2014-re stabil középpárttá szeretné tenni a Demokratikus Koalíciót
- A kormány gyors intézkedésekkel készül a Malév esetleges leállásakor előálló helyzet kezelésére
- Súlyos csapás a magyar kormány csángószövetségről szóló döntése
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- Bírósági ítéletre várnak a garázdasággal vádolt iskolaigazgató ügyében
- Demokratikus Koalíció - Elnök nélkül maradt az MSZP győr-moson-soproni, somogyi és Zala megyei szervezete
- Jutalmat osztottak, csődbe mentek
- Fegyelmezés az iskolapadban
- A közgyűlés is lemondatná Gyeneseit
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!

