A hormonok bűvöletében - Intim higiénia korosztályokra szabva
A gyermekkor utáni nővé válás, a termékenység időszaka, majd a gyermekvállalás, illetve a változókor minden nő életében mérföldkőnek számít. Sokan nem is gondolnák, hogy ezek a szakaszok intim területeink egészségére és higiéniájára is milyen nagy hatással vannak.
A tisztálkodás alapvető szabályait már egészen kicsi korunktól kezdve ismerjük és alkalmazzuk, az intim higiénia a lányok esetében azonban csak a kamasz-korral, az első menstruációval válik különösen hangsúlyossá. „Érdemes mihamarabb tudatosítani bennük, hogy a tusfürdők és szappanok helyett az intim mosakodók használatával tartsák fenn intim területeik egyensúlyát” – mondja Dr. Supák Dorina, a Neutromed szülész-nőgyógyász klinikai orvosa, aki szerint ettől a kortól kezdve a női szervezet a hormonváltozások miatt folyamatos változásokon megy keresztül.
Mint ismert, pH-val jellemezzük a hüvely kémhatását, azaz savasságát illetve lúgosságát. „A bőr pH-ja 5,5 körüli, vagyis enyhén savasnak tekinthető. A hüvely pH-ja ennél savasabb, 3,8-4,2 között mozog egészséges, termékeny nők esetében” – mutat rá a szakértő. Hozzáteszi, hogy a nővé váláskor: az emelkedő ösztrogénszint hatására a hüvelyhám átalakul és a Lactobacillusok válnak a hüvelyflóra domináns összetevőié.
Pubertás idején, a menstruáció megjelenésével a hüvely pH-értéke változik, savasabbá válik. A hüvely ökológiai egyensúlya azonban nagyon könnyen felborulhat. A menstruáció idején a pH lúgos irányba tolódik, a 6,6-os értéket is elérheti. Várandósság alatt és szülést követően a szervezetet érintő hormonális változások pedig fogékonyabbá teszik a kismamákat a fertőzésekkel szemben.
„ A termékeny éveket követően szintén nagy változás történik a menopausa idején” – hangsúlyozza Dr. Supák Dorina. Ekkor ugyanis a hüvelyhám vékonyodni kezd, a pH-érték emelkedik és bakteriális flóra a bőréhez hasonlóvá válik. A szakértő rendkívül fontosnak tartja, hogy naponta egyszer az életszakaszunkhoz és a természetes pH-értékünkhöz leginkább illeszkedő intim mosakodóval tisztálkodjunk, hogy minél jobban megőrizhessük intim területeink egyensúlyát.
Az intim területek kortól és hormonszinttől függően 3,5-5,5 közötti pH-értékkel rendelkeznek. Kémhatásuk azonban könnyen felborulhat például sportolás, stressz, terhesség, menstruáció vagy menopauza esetén. A Neutromed termékei figyelembe veszik a hormonális változások okozta pH-értékek eltérését, ezáltal kínálva megoldást a különböző életszakaszban járó nők számára a belső egyensúly megtartásához. Az intim mosakodók között megtalálható az érzékeny bőr számára kifejlesztett gél mellett frissítő, hidratáló hatású, valamint szappan- és színezékektől mentes változat is.
hírek innen, onnan
Teljes körű támogatásáról biztosította Donald Trump az izraeli kormányfőt a közelgő választáson
Az amerikai elnök kifejtette, hogy Netanjahut „nagyszerű harcos miniszterelnöknek” és Iránnal szemben remek békepartnernek tartja.
Több százmillió euró kárt okoztak a szombati zavargások, több luxusmárka üzletét is kirabolták
A tulajdonosok megkezdték a romok eltakarítását.
Csalódott a korábbi szövetséges: nyíltan egymásnak esett a Facebookon Magyar Péter és Jámbor András
Jámbor András bírálta Magyar Pétert, amiért a miniszterelnök a francia tüntetéseket a migrációval hozta kapcsolatba. A volt...
„Amikor egész lényed egy seb”
Tomka Tivadar és Molvay Péter A 4-es szoba című regénye kíméletlen alapossággal mutatja be öt ember zuhanását és azt, ahogy...
Szoboszlai a háttérbe szorulhat, ezért a sztárért lelkesednek Liverpoolban
Gyorsan változnak a dolgok az Anfielden.
Újra megosztja hírszerzési adatait az USA Ukrajnával
Zelenszkij nagyon hálás a segítségért.
„Solérnek a bugyija most rajta marad” – Majka nem bírta tovább: egyetlen határozott mozdulattal vetett véget az X-Faktor legkínosabb fellépésének
A korábban botrányos kijelentést tevő DJ Berci bocsánatot kérni érkezett az X-Faktorba. Hatalmas bulit csinált, aminek végül Majka vetett...
Megszólalt a megasztáros, akit Herceg Erika nem engedett énekelni és elzavart: "Nagyon csúnya szavakat tudnék csak használni erre"
Középdöntőkhöz érkezett a Megasztár, a szombati adásban Herceg Erika csapata kezdett el látványosan fogyatkozni. Az énekesnő...
Mutatjuk, ebben a Balenciaga dressben idézte meg Kim Kardashian Elizabeth Taylort
Kim Kardashian egy 1951-es vintage Balenciaga-estélyit választott az Academy Museum Galára.
Ezek a legközelebbi sípályák, ahol már megkezdődött a síszezon: itt vannak a szomszédban
Megkezdődött a síszezon, október elején már várják a síelőket az Alpokban.
Hatos lottó: itt vannak az október 18-ai nyerőszámok
Kihúzták a vasárnapi nyerőszámokat.
A Fradi-kapus óriási hibáját a volt Újpest-csatár pocsék 11-ese tette semmissé - videó
Radnóti Dániel és Novothny Soma is főszereplővé vált a Kisvárda-FTC bajnoki első perceiben, de egyikük sem lehetett büszke a...
Sport
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni
A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.
Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival
Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...
Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda
Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a
Napra pontosan kiszámolták, mikor omlik össze az emberiség: 2026. november 13-án jöhet a világvége egy 66 éves tanulmány szerint, de a valóság felülírta a modellt
Már csak néhány hetünk lehet hátra egy 66 éves tanulmány jóslata szerint.
Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel
A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.
A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap
Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


