A fiatalok biztonságos internetezését célzó roadshow indult
A fiatalok biztonságos internetezését célzó roadshow indult, amelynek keretében több mint száz szakértő keresi fel az ország iskoláit, hogy játékosan hívja fel a figyelmet a digitális tér veszélyeire - mondta Illés Boglárka.
Illés Boglárka hozzátette: a Digitális immunerősítő program során - köznevelési intézeteken keresztül - a 12 és 18 év közötti fiatalokat szeretnék szórakoztató módon megtanítani a digitális védekezési technikákra.
Hangsúlyozta: felmérések szerint tízből négy fiatal esetében már felmerült például az adatlopás kísérlete.
Elmondta: a Digitális immunerősítő program összekapcsolódik a Digitális témahéttel és a gyermekvédelmi stratégiával, amelyeknek többek között célja, hogy a fiatalok életük minden területén védelemben részesüljenek. Ennek megvalósulásához pedig tudatosan kell, hogy használják a rendelkezésükre álló technikai eszközöket.
Tavaly a Digitális témahéten mintegy háromezer program által több mint 120 ezer fiatalt értek el, és a digitális gyermekvédelmi stratégia által nemcsak a gyermekeknek, hanem a pedagógusoknak és a szülőknek is segítséget nyújtottak - ismertette Illés Boglárka.
hírek innen, onnan
Megvédte a kiállított magyar válogatott játékosát az Omonia edzője: "Szerencsétlen pillanat volt"
Henning Berg szerint Loic Nego kiállítása megváltoztatta a mérkőzést, de a magyar válogatott védőt nem hibáztatta a történtekért.
Ez a csillagjegy a legkétszínűbb: mindig óvakodj tőle a munkában és a magánéletben
Figyelmeztet az azstrológus.
Zelenszkij alulmaradt menesztett miniszterével szemben, aki tovább szkanderezik az elnökkel
A népszerű védelmi miniszter múlt heti leváltása után kirobbant tüntetések hatására az ukrán elnök megvált a hadsereg...
Eddig rosszul mostad az ágyneműt! Nem a 40, de nem is a 90 fok a legjobb választás
Sokan úgy gondolják, hogy az ágynemű mosásánál két lehetőség közül választhatunk: vagy beérjük a 40 fokos programmal, vagy biztosra...
Németországban már nem csak bűnelkövető afgánokat toloncolhatnak ki
Több kritika is érte Németországot, amiért együttműködnek a tálibokkal, de a kancellár elutasítja ezeket.
Orvosmeteorológia: jön a kettősfront, így nem lesz túlságosan melegünk csütörtökön
Vigyázzon magára, jön a kettősfront!
Megnyitották a zsilipeket a Balatonnál, ezért engedtek vizet a Sió-csatornába
A Sió-csatorna siófoki szakasza elszíneződött és kellemetlen szagú vizének frissítése miatt nyitották ki a zsilipeket a Sió-csatornán...
Leáldozott a WC-papír korszakának? Egyre többen használnak valami egészen mást helyette
Te hallottál már róla?
Az Amazon alapítója lehet a Liverpool új befektetője, Guardiolát nevezhetik ki az olasz válogatott élére - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Twente-Fradi: 150 ferencvárosi szurkolót várnak a hollandok, mégis betilthatják az üvegpoharakat
Mindössze mintegy 150 Fradi-drukkert várnak a Twente elleni Európa Liga-selejtezőre, a holland hatóságok azonban így is fokozott biztonsági...
Puszta kézzel küzdött egy utas életéért egy magyar orvos a Ryanair gépén, a légitársaság szerint minden járaton van defibrillátor
A személyzet azt állította, semmilyen orvosi felszerelés, gyógyszer nincs a gépen, csak oxigén.
Többszáz kecskét és juhot vetettek be a bozóttüzek ellen - meglepő módszerrel védekeznek
Kaliforniában nem gépekkel vagy vegyszerekkel, hanem több száz legelő állattal próbálják csökkenteni a pusztító erdőtüzek kockázatát.
Sport
Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?
Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.
Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez
Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.
José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből
Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.
Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után
Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.
Szoboszlai lemondott a titkos záradékról, a Liverpool bukhatja csapatkapitányát
A liverpooli klub egyelőre nem kért több felelősséget a magyar válogatott sztárjától, erről Szoboszlai menedzsere számolt be.
Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt
Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.
90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC
Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.
A Real Madrid az FC Barcelona sztárjának leigazolásával rúgná rá az ajtót a futballtársadalomra
A nyár legnagyobb szenzációja van készülőben.
Cristiano Ronaldo mosolyog: újabb csillagot igazol mellé az Al-Naszr
Ott volt a világbajnokságon is.
100 százalék a klubváltás, megnyílt a világsztár útja az FC Barcelonához
Fabrizio Romano erősítette meg a hírt.
Tárt karokkal várják a világsztár leigazolását a Real Madrid játékosai
Óriási húzás lenne a megszerzése.
Bulvár
Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.
Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő
A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?
Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt
Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.
Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek
Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.
EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben
A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis
Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége
A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.
Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot
Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.
Ki lehet Magyarország új köztársasági elnöke? Ezek a nevek merültek fel Polgár Judit visszalépése után
Polgár Judit visszalépése után újraindult a találgatás arról, ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A Tisza frakciója egyelőre még nem nevezett meg új jelöltet, miközben folyamatosan érkeznek a
Aranykonvojügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”
A 444.hu megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelykben drámai részletek tárulnak fel a fogvatartás körülményeiről.
Már nem prioritás: csendben eltűnt az egyik leggazdagabb magyar cége Orbán kedvenc csapatának támogatói közül
Felhagyott a focicsapat támogatásával a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is. Mi történt? Már nem támogatja a Puskás Akadémiát az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László é
Citromsárga riasztást adtak ki 14 megyére: hatalmas zivatarcella éri el hazánkat
Vége a nyugodt napoknak.
Magyar Péter testőrei hibáztak? Egy idős férfi ezt tudta megtenni a közelében
Az idős férfi elég közel tudott menni Magyar Péterhez és Vitézy Dávidhoz, aztán ezt tette.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


