Ezt olvasta már?

0

A fehérvári focista, Nego most már akár magyar válogatott is lehet

Mint arról korábban beszámoltunk, a FIFA szabálymódosításait követően megnyílt az út a magyar válogatottba a Mol Fehérvár FC több mint öt éve megszakítás nélkül Magyarországon élő francia születésű játékosa, Loic Nego előtt.

Marco Rossi szövetségi kapitány pedig már be is hívta az októberi mérkőzésekre készülő keretbe. A Vidi jobbhátvédje a molfehervarfc.hu-val osztotta meg gondolatait.

„Legbelül bíztam abban, hogy egy napon majd lehetőségem lesz Magyarországot képviselni a futballpályán. Az elmúlt hetekben felgyorsultak az események, most pedig már ott van a nevem a magyar válogatott keretében, ami csodálatos érzés számomra” – mesélte a guadeloupe-i származású, párizsi születésű labdarúgó, aki fiatalként a Roma utánpótlásában, majd később a Charltonban és a Standard Liege-ben is megfordult.

Nego első meccse a magyar válogatottban a Bulgária elleni Eb-pótselejtező lehet, ezt követően pedig a Nemzetek Ligájában Szerbiában és Oroszországban lép pályára a nemzeti csapat.

„Nem lesz könnyű egyik mérkőzés sem, de nyilván a három találkozó közül a Bulgária elleni meccs lesz a legfontosabb. Ez tulajdonképpen egy elődöntő a válogatott számára, nagy lépést tehetünk az Eb felé. Azt sajnálom, hogy ez a találkozó idegenben lesz, de annak viszont örülök, hogyha kiharcoljuk a továbbjutást, akkor Budapesten, hazai környezetben játszhatunk az Eb-ért.”

A Vidi játékosa 2013-ban szerződött először Magyarországra, ekkor az Újpest igazolta le. 2014-ben Angliába távozott, de innen kölcsönben visszatért a lila-fehérekhez. Ezt követően 2015-ben lett az akkor Videoton néven szereplő székesfehérvári csapat labdarúgója. Nego számára érdekes kérdés, melyik országot tartja hazájának és otthonának.

„Amikor a feleségemmel és a gyerekeimmel Franciaországba utaztunk meglátogatni a rokonokat, akkor a gyerekeim sokkal jobban várták azt, hogy Franciaországból visszajöjjünk Magyarországra, mint azt, hogy elutazzunk oda. Valami hasonlót érzek én is, amikor Franciaországban vagyok, és készülődünk vissza Magyarországra, mindig úgy fogalmazok, hogy »hazamegyek«. Nehéz ezt az érzést megfogalmazni, hiszen Franciaország a hazám, de Magyarországon érzem magam otthon.”

A fehérvári szurkolók által Lajosnak is becézett 29 éves játékos szerint ez annak a fogadtatásnak köszönhető, amellyel itt találkozott.

„Óriási szerepe van ebben a magyar embereknek, hiszen a kezdetektől fogva mindenki nagyon kedves, barátságos velem Magyarországon, sosem kezeltek úgy, mint egy idegent. Egy dolog okoz csupán nehézséget, az pedig a magyar nyelv. Véleményem szerint ez a világ egyik legnehezebb nyelve. Amúgy nagyon sok mindent megértek abból, ha körülöttem magyarul beszélgetnek az emberek, de más érteni, és más beszélni egy nyelvet.”

Amennyiben a magyar válogatott kijut a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságra, Portugália és Németország mellett Nego szülőhazájával, Franciaországgal kerülne egy csoportba, amely érdekes helyzetbe hozná a játékost.

„Ha sor kerülne egy ilyen találkozóra, annak külön pikantériája lenne számomra, de ez a történet nem rólam kell, hogy szóljon, hanem a magyar válogatottról. Büszkén fogom viselni a magyar válogatott mezét, remélem, sok szép magyar sikernek lehetek majd a részese a jövőben!”

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA

A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.

20.45: Izland–Románia

20.45: Bulgária–Magyarország

DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.

20.45: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

ns







0
0
0

hírek innen, onnan

10 veszélyes mítosz a háziállatok gondozásáról, amit ideje elfelejteni

Sok gazdi jó szándékkal követ olyan tanácsokat, amelyek közül jó néhány kifejezetten káros lehet. Megnéztük, melyek a leggyakoribb,...

Négy százalékkal kevesebb járművet értékesített az AutoWallis Csoport

A társaság minapi közleménye szerint a szezonális nyári visszaesés ellenére az idei első kilenc hónapban az AutoWallis csoport...

Váratlanul eltűnt a radarokról egy repülőgép, órákkal később tragikus felfedezést tettek a hegyek között

Egy nemzetközi járat váratlanul eltűnt a radarokról, a mentőcsapatok csak a roncsokat és az utasok holttesteit találták meg. Részletek a...

Ezt jósolta Nostradamus a magyaroknak? Meglepő fordulatot rejt a prófécia

Európát ámulatba ejtő Magyarországról, új nemzedékről szól az interneten újra és újra előkerülő Nostradamus jóslataként terjedő...

A kormány nagy bejelentést tett a Norvég Alapról, de egy kulcsterületen már hónapokkal korábban megkerülték az államot

Hivatalos bejelentés a kilencvenkétmilliárdos keretről A magyar kormányzat ismertetése szerint sikeresen lezárultak az egyeztetések az...

Vilmos türelme elfogyott, Károly tehetetlen: a herceg olyan döntést hozott Harry és Meghan miatt, amelyre még a király sem számított

Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely...

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és...

NB I: Amikor Lamin Colley-t becserélik, garantált a show - videók

Lamin Colley igazán feltűnő jelensége a magyar NB I-nek, akitől már megszokhattuk, hogy ha pályára lép - akár csereként is -, a játéka...

Amerikai külügyminiszter: Ukrajna hozzáférést kért a Starshield rendszerhez

Washington vizsgálja Ukrajnának azt a kérését, hogy hozzáférést kaphasson a Starshield amerikai katonai műholdas kommunikációs...

Magyar Péter a franciaországi zavargásokról: A rombolás igazolja a szigorú magyar migrációs politikát

A kormányfő a franciaországi városokban elszabadult utcai erőszakra hivatkozva erősítette meg a szigorú migrációs politika...

Elképesztő fordulat a Madách Színházban: Szirtes Tamás nem azt az utódot nevezte meg, akit sokan vártak

Komoly változások előtt állhat a Madách Színház, hiszen a 81 éves Szirtes Tamás igazgatói megbízatása jövő januárban lejár.

Aggódnak a rajongók Rubint Rékáért: hat kilót fogyott, ilyen állapotban van most

Újabb személyes bejegyzéssel jelentkezett Rubint Réka, aki nemrég Frankfurtban esett át egy orvosi beavatkozáson. A fitneszedző most...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0