Ezt olvasta már?

0

A békéscsabai színház maszkokkal, az Egri Borműhely étkeztetési programmal segít

Számos kulturális és más szervezet ajánlja fel segítségét a koronavírus-járvány idején: a békéscsabai színházban maszkokat készítenek, az Egri Borműhely pedig az egészségügyi dolgozók étkeztetését támogatja.

A Békéscsabai Jókai Színház tájékoztatása szerint 100 darab mosható, fertőtleníthető maszkot adtak át a napokban a megyei jogú város önkormányzatának, hogy juttassák el a saját gyártású védőeszközöket a leginkább rászorulóknak. A teátrum jelezte, hogy ha szükséges, további maszkokat is gyártanak, és ahogy korábban felajánlották, a veszélyhelyzet idején a színház autói is a polgármesteri hivatal rendelkezésére állnak.

A kezdeményezés a Veszprémi Petőfi Színházból indult, amelyhez már több teátrum is csatlakozott, hiszen szünetelnek az előadások, nem kell jelmezeket varrni, ki lehet használni a rendelkezésre álló kapacitást.

Az erejükön felül teljesítő egri egészségügyi dolgozókért fogott össze az Egri Borműhely és az Eger Lions Club. Az egyesület borászai összesen 1552 palack bort ajánlottak fel, hogy ezeknek az árából finanszírozzák az 1552 elnevezésű programot, amelynek segítségével támogatják a kórházakban és a mentőállomáson dolgozók étkezését, hogy ők a betegekre tudjanak koncentrálni.

Adományozó lehet bárki, aki vásárol az 1552 felajánlott borból, palackonként egységesen 2000 forintos áron. A cél teljesítéséhez bármilyen összeggel hozzá lehet járulni, de palack minimum 2000 forintnyi adományonként vehető át, a vírusfertőzés levonultával.

A borok értékesítéséből várhatóan befolyó mintegy 3 millió forint mellé várják a további felajánlásokat is - közölte a szervezet az MTI-vel.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A magyar énekesnő beperelte férjét: elmérgesedett kapcsolatuk a válás során

A Házasság első látásra Deák Rebekája beperelte férjét, Zsoltot.

Vérfagyasztó sírrablás Nógrádban - Hihetetlen, mit vettek ki a családi kriptából

Hajmeresztő bűncselekmény történt Nógrádban. Az Endrefalvai Közös Önkormányzati Hivatal által fenntartott temetőben. Sírrablók...

Magyarok tízezrein segíthet az új csodadiéta

Önnek is gyakran görcsöl a hasa? Az új módszer csodát tehet az emésztésével.

Irán ellen készült az elnök, aztán valami történt: ezért napolhatták el a támadást

Az Egyesült Államok több közel-keleti szövetségese arra kérte a Trump-kormányzatot, hogy ne indítson katonai csapást Irán ellen –...

Sikeres „fire up” az Audi Revolut F1 Team 2026-os szezonjára

Az úgynevezett „fire-up” minden Forma–1-es program alapvető mérföldköve: ez igazolja az évek óta zajló fejlesztési munkát és...

Újabb drágulás jön a Spotifynál

Emeli az előfizetési díjait a Spotify, egyelőre csak néhány régióban.

A legjobb téli rostforrások: januárban ezek kerüljenek a tányérodra a nehéz ételek után

Januárban hajlamosak vagyunk kevesebb rostot fogyasztani, pedig az emésztés ilyenkor különösen igényli a támogatást. A nehezebb,...

Csak pár egyszerű lépés az egész: így tüntesd el a jeget az autód szélvédőjéről, hogy nyoma se maradjon

Az autó szélvédőjére fagyott jég sokaknak okoz kellemetlen perceket a mostani ítéletidőben, a NASA korábbi mérnöke azonban nemrég...

Milliókat érintő azonnali bejelentést tett a magyar kormány péntek reggel

A magyar kormányfő péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy Magyarország jelentős...

Orbán Viktor nagyon súlyos kijelentést tett a rádióban

Orbán Viktor szerint, ha brüsszelpárti kormány lesz Magyarországon, akkor elküldhetik a magyar fiatalokat Ukrajnába. Többek között erről...

Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért atrocitásról: Mit gondoltatok Fideszes fiúk? Hogy a 15 évnyi uszításotok és hergelésetek majd összekovácsolja a magyar társadalmat?

A színész dühös posztban fakadt ki a történtek miatt. Szerinte a kormánypártok tehetnek a megfélemlítésről, ami a barátait is elérte.

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó

A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

Dulakodás a parlamentben, elkobzott földterületek – Mik is azok a Beneš-dekrétumok?

Több mint ezer hektárnyi földterület került állami kézbe 2019 óta Szlovákiában, miközben már csak a dekrétumok megkérdőjelezése is büntethető.

Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek

A kabinetnél valamiért úgy találták, hogy meg kell segíteni a vendéglátósok egy részét.

Szlovákiát csodálja az egész világ, megtették, amit a magyarok sosem tudtak

A Tátrában egy szokatlan téli látvány keltette fel a figyelmet, amelynek elkészítéséhez a magyarok még a közelébe se jutottak.

Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja

Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.

0