Ezt olvasta már?

0

A Szegedi Vízmű Zrt. 65 százalékra növelte a megújuló energia felhasználását

A kilenc telephelyre telepített napelemes rendszerek már el is kezdték a termelést.

A Veolia csoporthoz tartozó Szegedi Vízmű Zrt. a város önkormányzatával közösen a nap energiáját hasznosító, háztartási méretű kiserőművekbe ruházott be, amelyeket a vállalat kilenc telephelyén helyezett el a kivitelező.

A vállalat ezzel tavaly 10 százalékkal növelte a megújuló források részarányát az energiafelhasználásán belül.

Az önkormányzattal közös projekt nem az első beruházás, amely a fenntarthatósági szempontokat helyezi előtérbe. A Szegedi Vízmű Zrt. tevékenysége a 2010-es évek elejétől kezdve a Szeged önkormányzatával közösen számos beruházáson keresztül vált lépésről lépésre egyre fenntarthatóbbá. Az első lépésként hőszivattyúkat szereltek be a hatékony és környezetbarát fűtésrendszer kialakítása érdekében, majd 2017-ben elkezdték a villamos berendezések cseréjét is. 2020-ra a városi szennyvíztisztító-telepen több lépésben kialakították a szennyvíziszap hasznosításának rendszerét, amellyel évente 2,6 millió köbméter biogáz elégetésével tudnak elektromos áramot termelni.

Ezeknek a zöld projekteknek köszönhetően sikerült elérni, hogy a vállalat által használt energia mennyiségének 55 százaléka már megújuló energiaforrásból származik, a legújabb beruházásnak köszönhetően pedig jövőre ez az arány 65 százalékra növekszik. Az erőművek már mind a kilenc telephelyen megkezdték a termelést, és három év alatt vissza fogják hozni a beruházásra elköltött 165 millió forintot, és nagyban hozzájárulnak a vállalat zavartalan működéséhez.

Az évek során a vásárolt áram mennyisége is csökkent. 2018-ban még 9,2 millió kilowattot kellett külső forrásból beszerezni, 2022-ben azonban ez az érték 4,4 millióra csökkent. A vállalat az idei évre azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a vásárolt energia mennyiségét 4 millió kilowattóra alá szorítják, hosszútávon pedig teljes mértékben önellátóvá szeretnének válni Istókovics Zoltán, a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója szerint.

A tavaly kísérleti jelleggel megépített és a jelenleg telepített kilenc kiserőmű a tervek szerint jövőre akár 650 ezer kilowatt áramot fog termelni, amelyet elsősorban a vállalat telephelyeinek működése során hasznosítanak, a többlet villamosenergiát pedig a hálózatba táplálják, hogy a többi telephely is felhasználhassa szükség esetén.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Itt a vége, megfejtették a Bermuda-háromszög titkát, az igazság sokkoló

Eltűnt hajók, lezuhant repülők, egy tudós most azt állítja, végre rájött a rejtély nyitjára, a magyarázat pedig végig ott volt a...

A férfiak agyát is megváltoztatja az apaság

Nemcsak az édesanyáknál idéz elő óriási változásokat a gyermek születése, az apák agyát is átállítja az új élethelyzet.

Elon Musk lett az első ember, aki elérte az 500 milliárd dolláros vagyont

Az eddig sem volt kérdés, hogy a Tesla-vezért elképesztően gazdag, de ez még nála is új szintnek tűnik.

Egy kelet-magyarországi fürdő négycsillagos minősítést kapott

Két kategóriában is négycsillagos minősítésben részesült a Sárkány Wellness és Gyógyfürdő. Ennek érdekében több fejlesztést is...

Segített a családon, de „cserébe” megöléssel fenyegették a hivatalos személyt

A Szentendrei Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki megöléssel...

AI segítségével azonosították, hogy ki volt a fotón szereplő náci gyilkos

Mesterséges intelligencia segítségével azonosították a berdicsivi mészárlásról készült fotón szereplő náci gyilkost. Az áldozatról...

A fogínyvérzés a szívbetegség első jele is lehet

Sokan hajlamosak félvállról venni a fogmosás közben jelentkező enyhe ínyvérzést, pedig a szakértők szerint ez a tünet jóval komolyabb...

Itt az új Facebook-film – A botrányokat dolgozza fel a The Social Reckoning című mozifilm

Folytatódik a 2010-es kultikus sikerfilm, A közösségi háló: Aaron Sorkin új alkotása, a The Social Reckoning („Közösségi...

Tőzsdére készül a német DeepL mesterséges intelligencia startup

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a kölni DeepL mesterséges intelligencia startup cég fontolgatja tőzsdei bevezetését jövőre...

Együtt az idősekért - az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány

Az Idősek Világnapja alkalmat ad arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az idősebb generációk iránt, és felhívjuk a figyelmet arra,...

Dráma az esküvő előtt: Lajsz András szemébe mondták a hírt az orvosok, majd betolták a műtőbe

Nem adja könnyen a sors a koktélkirály boldogságát! Lajsz András a Borsnak árulta el, hogy egy nappal az esküvője előtt ismét egy...

Egy 70 éves nagymama férje egy 46 esztendős férfi, akit a Facebookon ismert meg

Egy 70 éves brit nagymama, Karen Aghzzaf és 46 esztendős marokkói férje, Brahim immár nyolc éve házasok, ám a házaspár még mindig nem...

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Az UEFA lesújthat a Genk–Fradi meccsen, rettegő családokról írnak a belgák

Két éve már volt balhé az FTC belgiumi mérkőzésén, az UEFA akkor feltételes büntetést szabott ki, ami most aktiválódhat.

Robbie Keane kérését megtagadták a sportszerűtlen belgák, a Genk fenyegeti a Fradit

A Ferencváros ma este a Genk ellen folytatja szereplését az Európa-ligában, az UEFA is készenlétben.

Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…

Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.

Így áll a Bajnokok Ligája tabellája jelenleg, óriási meglepetés van készülőben

A Fradit kiejtő Qarabag megdöbbenti a Bajnokok Ligája mezőnyét.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Barcelona 81 éves rekordot döntött meg a Paris Saint-Germain elleni vereség ellenére

Annak ellenére, hogy kikapott a Paris Saint-Germaintől, a Barcelona megdöntött egy hihetetlen, 81 éve fennálló rekordot.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Guardiola inkább befogta a száját, de Haaland bűnösnek kiáltotta ki a társát

Kétszer is vezetett a Monaco otthonában a City, ám végül csak 2-2-es döntetlenre futotta a manchesterieknek.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Bulvár

Vajúdó nők legviccesebb mondatai – Szülésznők mesélnek

A szülés csodálatos, de fájdalmas élmény, amely sokszor egészen váratlan dolgokat hoz ki a kismamákból. Szülésznők mesélnek arról, miket hallanak a vajúdó nők szájából.

Kimondta a nemet a legerősebbeknek – most távozik a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

Kandrács Csaba elhagyja a jegybank kötelékét, de előtte még nyíltan beszélt mindenről.

Köldökzsinór Program: 107 000 forint jár a gyermekednek, ha van magyar igazolványa – így működik

A Köldökzsinór Program keretében 107 000 forintos anyasági támogatás járhat minden külföldön született gyermek után.

Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból

Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.

Ezért fontos Kínának Magyarország, sokkolta az üzeletembert, amit hallott a kínaiaktól

A magyar közönséget megdöbbentette, milyen szempontok alapján értékelik hazánkat Kínában.

Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés

A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.

0