Ezt olvasta már?

0

A Pluto helyneveinek különös mitológiája

Az alvilági jelenlét a törpebolygón

A már törpebolygó státuszban lévő Pluto nagyon különös földrajzi nevekkel rendelkezik, amelyek a bolygó hideg és sötét mivoltát tükrözik és különböző alvilági mitológiákból erednek. Bemutatjuk a fagyott nitrogén felületű törpebolygó iszonytató helyneveit, amely mögött különös mítoszok lapulnak.

Ha egyszer végre sikerült lencsevégre kapni egy eddig közelről nem igen látott, majdnem bolygónak számító égitestet, ami valójában egy törpebolygó, akkor annak különböző területeit el is kell nevezni, ahogy azt a csillagászok a Mars különböző pontjaival is tették, mint például a Mars landolásra alkalmas helyei: Viking1, Viking2, Phoenix, a Pathfinder (magyarul Úttörő) vagy az Opportunity (magyarul Lehetőség).

Forrás: NASA / JPL / USGS (image); Emily Lakdawalla (map)

Persze a Pluto törpebolygó esetében nem landolási pontokról van szó hiszen nagyjából 7,5 milliárd kilométerre van a Földtől, bár ez nem a permanens távolsága hiszen a naprendszerben lévő bolygók egy ellipszis alakú pályát, nem pedig szabályos köröket írnak le, így a köztük lévő távolságok állandó változásban vannak. A legtávolabbi pont így, amikor a két égitest a Nap ellentétes oldalán helyezkedik éppen el, 7,5 milliárd kilométer. Legközelebb egymáshoz 4,28 milliárd kilométerre fekszik egymástól a Pluto és a Föld.

Forrás: NASA / Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory / Southwest Research Institute / ZLDoyle

Mielőtt rátérnénk a Pluto (igen így is helyes a név használat, nem csak a Plútó forma) helyneveinek különös mitológiájára és hogy ezen nevek mögött milyen a valóság és a fikció furcsa hibrid formája rejlik nézzük is meg a törpebolygó jellemzőit. A Föld holdjánál kisebb, tömege is csupán egyötöde a nagy kerek sajtnak. Felszínét fagyott nitrogén borítja, de ez a felszíni réteg a Nap közelségében felenged és egyfajta vékony légkört hoz létre az égitesten. 1930-ban fedezték fel a Lowell Obszervatóriumban.

 

A helynevek alvilági mitológiája

A helyneveket 2015-től kezdte el elfogadni vagy elutasítani a Nemzetközi Csillagászati Unió. A Pluto felszíni, geológiai formációit szerették volna elnevezni különböző névjavaslatokat téve, amelyek közül az alvilági mitológiából eredő neveket fogom érinteni a cikkben. A Pluto felszíni formációinak számos olyan, alvilági vagy kozmikus horror és rémülethez köthető mitológiából szárma elnevezése van, amely talán a legjobban illet a hideg és sok helyen sötét bolygó geológiai területeihez. Egyébként egy 2015-ös szavazáson is felmerült egy csomó név, amelyen például a híres weird story író, a hátborzongás atyja, Howard Philips Lovecraft egyik agyszüleménye, egy távoli bolygoról származó, Öreg Isten, Cthulhu is megjelent, aki a fikcióban a Föld óceánjának mélyén alussza sötét álmát, a csillagok kedvező állására várva, hogy káoszt és iszonytató borzalmakat uszíthasson a világra visszatérésével.

Cthulhuról, aki egyébként egy polipfejű, hatalmas denevér jellegű szárnyakkal, kezein, lábain óriási éles karmokkal rendelkező kolosszus Nagy Öreg, el is neveztek egy felszíni formációt, a Pluto egyik bálna alakját idéző kiemelkedő felületét, a Cthulhu Maculát azaz Cthulhu Foltot, amely régen a Cthulhu Régió nevet viselte. A terület hossza 3000 kilométer, szélessége pedig 1000. Ez egy hosszúkás sötét terület, amely a Pluto egyik legsötétebb vonása.

A Cthulhu Folt // Forrás: NASA / Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory / Southwest Research Institute

A régió sötét színe egy olyan "kátrány" eredménye, amely a felületet lefedő tholinekből álló komplex szénhidrogénekből áll, amelyek az atmoszférában megtalálható metán és nitrogén, ultraibolya fénnyel és kozmikus sugárzással történő interakciójából formálódtak.

Ez a kép a Cthulhu “feje” (balra) és a világos, lapos Sputnik síkság (jobbra) határ régióját mutatja, középen Hillary hegységgel. // Forrás: NASA/JHUAPL/SWRI

Ha valaki olvasta a Cthulhu hívását Lovecraft-tól és látja, hogy a szóban forgó Pluto régió sötét jellegét, akkor egyértelművé válik a névadás, hiszen Cthulhu maga is a sötétség hírnöke, az lovecrafti kozmikus mitológia központi alakja, aki éjjel az álmainkba férkőzve lesz úrrá elménken, hogy delíriumos őrületbe hajszolja az embert.

A másik említésre érdemes terület a Balrog Macula vagy Balrog Folt, amely a magyar név hiányában csak Brass Knuckles-nek nevezett geológiai formáció együttes legnagyobb területe. A Brass Knuckles a Pluto egyenlítői sötét régióinak láncolata, amely több foltból és területből áll. A Balrog név ismerős lehet a Gyűrűk Ura trilógiát olvasott vagy filmeket látott rajongók körében. J.R.R. Tolkien könyvében a balrog egy démonfaj, amelynek egyik fennmaradt tagja (SPOILER) öli meg Szürke Gandalfot, hogy a pokol legmélyebb bugyrai felé tartó, végtelennek tűnő zuhanás közben folytatott ádáz csatájukat követően születhessen újjá Fehér Gandalffá.

Egy újabb ékes példája annak, hogy a Pluto több régiója is valamilyen alvilági mitológiából származó démon vagy sötét isten után lett elnevezve, amelyet egyik-másik híres író teremtett meg fikcióbeli univerzumában, de ezzel nem ér véget a lista.

Ott vannak még a Djanggawul árkok, amelyek három ausztrál bennszülött mitológiai, ősi lényről kapták a nevüket, akik a holtak birodalma és Ausztrália között oda-vissza közlekednek vagy a Szleipnir árok, amelyet pedig az északi mitológia nyolclábú lováról, Szleipniről neveztek el, amin Odin elutazott az alvilágba. Szleipnir Lokitól, a tréfacsináló és bajkeverő ravasz skandináv istentől született, amikor is átváltozott egy gyönyörű szürke kancává, hogy hátráltasson egy óriást, elcsábítva annak hatalmas fekete ménjét, Svadilfarit, amely meghágta majd Loki megszülte a nyolclábú Szleipnirt.

W.G. Collingwood (1854 – 1932) festőművész alkotása

A Pluto Tartarosz gerincekre keresztelt területe is egy alvilági mitológiára utal, amely viszont az ókori görögöknél gyökeredzik. Tartarosz a görög mitológiában a legmélyebb, legsötétebb üreg a Föld mélyén, kvázi a pokol, ahol Hádész az úr. De például a Krun Macula vagy Krun Folt is egy alvilági teremtményre utal, amely a mandeusok egyik ősi közel-keleti vallásának szereplője, az alvilág öt urának egyike. Beceneve: “Hegyvidéki” és a World of Warcraft híres, nagyon sok szereplős online szerepjátékának egyik passzív karaktere is egyben egy pusztító félszigeten, amely merítést ezek szerint a Blizzard Entertainment játék stúdió is a mandeus mitológiából vett.

A Pluto térképe // Forrás: JPL/NASA

Nem csak arra láthatunk példát, hogy az irodalom milyen módon ássa bele magát egyre inkább nem csak a populáris kultúrába, hanem sok esetben a tudomány egyes berkeibe is, ahol asszimilálódni kezd egy-két elem, vagy íróra jellemző karakter, hanem azt is, hogy a történelem egyes civilizációinak kultúrája meghatározó vallási mitológiái a mai posztmodern napokig hatással vannak az élet számos területére, így a csillagászatra is. A Pluto talán hivatalosan már nem rendelkezik bolygó státusszal, azonban sokkal jobb, egyedibb és vagányabb helynevei vannak, mint a többi bolygónak együttvéve.



Lokodi Dávid/locckerdee







0
0
0

hírek innen, onnan

Lehúztak egy magyar családot a külföldi reptéren autóbérlésnél: 300 euró mínusszal kezdődött a vakáció

Kellemetlen meglepetés érte a dél-olaszországi nyaralásra induló Márkot, akitől az előre kifizetett és lefoglalt bérautója...

Évek óta hetente cseréljük az ágyneműt. A tudomány azt mondja, hogy nem az számít, hogy mikor cseréljük, hanem az, hogy hogyan mossuk

A háztartásokban sokszor folynak viták arról, hogy milyen gyakran kell elvégezni a különböző házimunkákat, például az ágynemű...

Ezért lőtt le az ÁVH egy embert a repülőn ’56-ban

Lövöldözés tört ki a Malév járatán, az ÁVH-sok egy gépeltérítőt megöltek, egyet megsebesítettek.

Egy nap alatt 1500 kifosztott bolt: ez maradt a francia nagyvárosokból a zavargások után

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután több francia nagyvárost dúltak fel a tüntetők szombaton. A kár...

7 méteres kertet építettek a konyhába – de nem ez az egyetlen meglepetés ebben a különleges otthonban

Van, amikor egy ház már az első pillanatban lenyűgöz, mégsem a mérete vagy a berendezése marad meg bennünk. Inkább egy érzés: mintha a...

„Vidámabb anyuka vagyok, ha feltöltődöm” – Lola őszintén vallott az anyaság nehézségeiről

Lola élete teljesen megváltozott, amióta megszületett a kislánya, Lenka.

„Jó volt, amíg el nem kezdett felnőni” – Férfiak történetei, akik sokkal fiatalabb nővel jártak

Milyen hatással van az idősebb férfiakra egy ifjú hölgyemény? Olvasóink névtelen vallomásai meglepő, olykor szívszorító, néha mégis...

Nem hinnéd, hány éves a világ legidősebb szárazföldi állata – Íme, mi a titka

Jonathan, a világ legidősebb szárazföldi állata közel két évszázada él. A kutatók olyan genetikai sajátosságokat találtak nála,...

Eltűnt egy anyajegyünk? Ezt jelentheti a változás

Az anyajegyek elváltozásaival ajánlott orvost felkeresni. Ez akkor is igaz, ha az anyajegy megnő, megsérül, esetleg indokolatlanul vérzik,...

Az RTL bejelentette a vadiúj műsora első szereplőit: Nádai Anikó, Görög Zita és Szorcsik Viki is a 20 millióért harcolnak – fotó

Az RTL legújabb műsora, a Hotel Blöff egy izgalmas taktikai és stratégiai reality vetélkedő lesz, amelyben tíz celebpáros küzd meg...

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

0