Ezt olvasta már?

A CBD olaj: használat orvosi tanács nélkül?

Az elmúlt években jelentősen nőtt a CBD olaj iránti érdeklődés, amelyet számos egészségügyi probléma enyhítésére ajánlanak. Vajon mennyire tekinthető bizto...


A Nemzeti Színház Woyzeck című előadása lett a legjobb a POSZT-on

A Nemzeti Színház Woyzeck című darabja lett a legjobb előadás a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait szombaton a fesztivált záró gálaesten adták át a pécsi Kodály Központban.

A díjátadó ceremónián Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára úgy fogalmazott: minden találkozó annyira sikerül jól, amennyire az fontos a megjelenteknek. A POSZT szerinte egy nagyon jól sikerült esemény volt, hiszen "akik megjelentek, azok beletették szívüket-lelküket, akiknek szólt, azok pedig jól érezték magukat".

Szűcs Gábor fesztiváligazgató kiemelte: a szakmai tulajdonosok, a Magyar Teátrumi Társaság és az Magyar Színházi Társaság negyedik éve töretlen bizalommal állnak a szervezők mögött.

A szakmai zsűri összesen tizennégy díjat ítélt oda.

A legjobb rendezésért járó díjat Sebestyén Aba, a budapesti Radnóti Színház 10 című darabjának rendezője kapta, a legjobb színházi zene díját szintén e darab kapcsán kapta meg Cári Tibor.

A szakmai zsűri döntése szerint a legjobb női főszereplő díját Szirtes Ági érdemelte ki a budapesti Katona József Színház Rozsdatemető 2.0 című darabjában nyújtott teljesítményéért; a produkció érdemelte ki a legjobb díszlet díját is, amely Cziegler Balázsnak ítéltek oda.

A legjobb férfi főszereplő díját Horváth Lajos Ottó és Trill Zsolt a Caligula helytartója című darabban mutatott játékáért kapta meg; az előadás a Nemzeti Színház és Gyulai Várszínház koprodukciójában valósult meg.

A legjobb női mellékszereplő elismerést Csákányi Eszter kapta, aki a budapesti Örkény Színház Secondhand című produkciójában állt közönség elé. A darab a legjobb dramaturgiai munkáért járó díját is kiérdemelte, Gábor Sárát vehette át a kitüntetést.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című darabjának művészét, Erdei Gábort a legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták.

Elismerték a legjobb harminc év alatti női színészi teljesítményt is, a díjat Mészáros Blanka, a budapesti Katona József Színház művésze érdemelte ki a Jeanne d'Arc-ban nyújtott alakításáért. A legjobb harminc év alatti férfi színész kategóriájában Ifj. Vidnyánszky Attila kapott díjat. A Vígszínház előadásában A diktátor című produkció két további díjat is kiérdemelt: a legjobb színpadi mozgás és koreográfia és a legjobb fényterv díját is, előbbit Bóbis László koreográfusnak, utóbbit Csontos Balázsnak ítélték oda.

A versenyben az Idióta című darabbal részt vevő debreceni Csokonai Színház is elismerésben részesült, Giliga Ilka a legjobb jelmezért járó díjat vehette át.

A szervezők tájékoztatása szerint a színészzsűri díjai közül a legjobb női alakításért járó elismerését Sodró Eliza, a budapesti Radnóti Színház 10 című darabban nyújtott alakításáért kapta, a legjobb férfi alakításért járó díjat pedig a debreceni Csokonai Színház Idióta című produkciójában szereplő Kiss Gergely Máté érdemelte ki.

A közönségzsűri a Radnóti Színház 10 című produkciójának ítélte oda a különdíját, míg a Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díját Mészáros Béla kapta a Jeanne d'Arc és Rozsdatemető 2.0 című darabokban nyújtott teljesítményéért, Fazekas Júlia a budapesti József Attila Színház Karenina, Anna című produkciójának művésze vehette még át e kitüntetést mellette.

A Színházi Dramaturgok Céhének Vilmos-díja, amelyet az idei nyílt fórum legjobb színművének ítéltek meg, Oláh-Horváth Sára Életigen című darabjáé lett, amely egy trilógia második darabja, s amelynek első részéért a tavalyi POSZT-on kapta meg ugyanezt a díjat a szerző.

A POSZT idei versenyprogramjában tizennégy produkció - köztük nyolc budapesti, egy vidéki és fővárosi koprodukció, valamint 3 vidéki és 2 határon túli előadás - kapott helyet.

A darabokat a Pécsi Nemzeti Színházban mutatták be, a meghívott előadásokat Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott magyar nyelvű színházi előadásokból.

A fesztivál ideje alatt további színházi produkciók, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, virtuális plakátkiállítás, valamint színházmarketing konferencia is várta az érdeklődőket. A POSZT idei díszvendége Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze volt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ez az az ing, amit egész nyáron viselni fogsz

A nyári gardrób egyik legfontosabb darabja mindig az, amelyet szinte gondolkodás nélkül fel lehet kapni. Mint egy kényelmes és stílusos...

Sokkoló adatok szivárogtak ki: kiderült, valójában mekkora emberveszteséget szenvedett eddig Oroszország és Ukrajna

Harminchét százalékkal nőtt Ukrajnában a háborúban megölt vagy megsebesült civilek aránya az idei év első hat hónapjában.

Most jelentették be: megvan a kamatdöntés, vajon újra csökkent az alapkamat?

Újabb 25 bázisponttal csökkent a jegybanki alapkamat, folytatódik tehát a csökkentési ciklus.

5 apró változtatás a nappaliban, amitől sokkal drágábbnak tűnik a lakásod

Néhány apró, tudatos változtatással könnyedén luxusérzetet teremthetsz, miközben az otthonod is rendezettebbnek és harmonikusabbnak tűnik.

Bejelentés nélkül razziáztak ügyészek a Fidesz szervereit biztosító központban a 17 milliárd forintos NKA-botrány miatt

A cél az volt, hogy lefoglalják Orbán Viktor pártjának a teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait.

Magyar Péter: Az Országgyűlés elfogadta, érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás

Bár 19 képviselő nem nyomott gombot, elsöprő többség szavazta meg az érintett családoknak, csaknem 400 ezer gyermeknek nyújtandó...

Meglepő fordulat a benzinkutaknál: 250 töltőállomást érint a nagy változás

Jelentős változás jöhet az osztrák benzinkutaknál, ami a nyáron útnak induló magyar autósokat is érintheti.

Megjött az MNB döntése, de mit csinál a forint?

A hétfő esti szintekhez képest mérsékelt erősödéssel indítja a napot a forint. A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama a...

Utolsó kísérletre készülhet Putyin Ukrajna ellen, a milliós emberveszteséget az oroszok szeme elől sem lehet eldugni

Fordulóponthoz közelít a Kreml, Oroszországban a hadiállapot bevezetése sem kizárt, miközben Ukrajna a nehézségek ellenére fenntartja az...

Megmentette a Sirályt, hullámsírba vitte a Hableány: előkerültek a hajó roncsai a sekély Dunából

Hátborzongató, hogy milyen a sors. A Duna magas vízállása korábban elnyelte az 1983-ban elsüllyedt Sirály I. roncsait, most viszont...

Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság

Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re...

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart

Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.

Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó

Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

Polgár Juditnak 700 milliós támogatást adott az Orbán-kormány sakknevelési programjára

A pénzt három részletben utalták a sakkozó alapítványi cégéhez.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

blogmorzsák

A világ legnagyobb buliközpontjai

A legnépszerűbb bulizós helyek, amelyeknek még a történelme is másnapos.

Menopauza és táplálkozás

Mit érdemes valóban komolyan venni?

0