Ezt olvasta már?


A Linkin Park énekes véget vetett saját életének

Meghalt a Linkin Park zenekar énekese, Chester Bennington felakasztotta magát – értesült a TMZ. A hírt azóta az AP is megerősítette. Holttestét helyi idő szerint csütörtök reggel 9-kor találták meg a Los Angeles megyei Palos Verdes Estates nevű településen, egy magánlakásban. - Pécsi Napilap -

A 41 éves énekesnek hat gyereke volt két feleségtől.

A TMZ szerint évek óta drog- és alkoholproblémákkal küzdött, és már korábban beszélt arról, hogy gondolkodott öngyilkosságon, mert gyerekkorában egy idősebb férfi molesztálta.

A Linkin Park rappere, Mike Shinoda saját Twitterén közölte a rajongókkal, hogy a hír igaz.

18 év Linkin Park

Chester Bennigton az akkor még középiskolás tagokból álló Linkin Parkhoz alapítása után három évvel csatlakozott, 1999 márciusában. A Chester vokáljával elkészített első album, a Hybrid Theory nagyon sikeres lett, azonnal világhírűvé, a nu metal korszak egyik legnépszerűbb zenekarává váltak. Megalakulásuk óta több mint 60 millió albumot adtak el és két Grammy-díjat nyertek. A zenekar 8 stúdióalbumot készített el eddig, a legutolsóról május végén írtunk kritikát.

A Linkin Park pár héttel ezelőtt, június végén lépett fel először Magyarországon, minden jegy elkelt rá. A Volt Fesztivál nagyszínpadán tartott koncertről írt kritikánkat itt olvashatják el.

 

Forrás: Index







0
0
0

hírek innen, onnan

Gigantikus vasútfejlesztés indul

Kormányciklusokon átívelő, 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési tervet jelentett be a miniszterelnök és a közlekedési miniszter....

Cégtemetőbe költöztette vállalatát az egyik leggazdagabb magyar, de szerinte szó sincs megszűnésről

Száraz István szerint cége működik és továbbra is működni fog, annak megszüntetése még csak fel sem merült. Mi történt?...

Egyre nagyobb a baj a magyar kórházakban: súlyosbodik az orvos- és szakdolgozóhiány

Bár a hazai kórházi osztályok közel ötöde hivatalosan sem üzemel, az orvos- és szakdolgozóhiány, valamint a humánerőforrás...

Szembenézés nélkül nincs menekvés a gazdasági válságból

A forint erős, az uniós források felszabadultak, az euró bevezetése napirendre került. Rég nem látott optimizmussal nézünk a jövőbe. A...

Juhász-Farkas Gábor: A rugalmasság lett az energiapiac új jelszava

A SolServices Kft. a magyar megújulóenergia-szektor egyik legdinamikusabban fejlődő szereplője: közel 360 MW-os napelemes portfóliót...

Kína kezében van a világ sorsa az év hátralévő részében

Kína idén júniusban évtizedes mélypontra csökkentette nyersolaj-importját, ezzel jelentősen tompítva az iráni háború okozta...

Súlyos ügy miatt tesz feljelentést Ruszin-Szendi Romulusz: 500 millió forint értékű eszközöknek veszett nyoma

Komoly ügy miatt készül büntetőeljárást kezdeményezni Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter.

Jön az újabb hőhullám: 47 fokos forróságot hozhat a szaharai hőkupola

Miközben az Antarktisz belső területein tombol a déli félteke zord tele, és helyenként mínusz 80 Celsius-fok alá süllyed a...

Pumped Gabo keményen kiosztotta Zsigmond Angit, aztán faképnél hagyta: „Én ezt befejeztem, elég volt.” – videó

Pumped Gabo és Zsigmond Angi között feszültség alakult ki az Exek csatája című műsor legutóbbi epizódjában, amiért Gabo félrehívta...

Vállalkozók figyelem. Fontos változás jön a nyugtáknál.

Szeptember 1-től változnak a nyugta-adatszolgáltatási kötelezettségek, több tízezer vállalkozás lehet érintett - figyelmeztet a...

A természetesség a legdivatosabb 2026 nyarán – Gyönyörű manikűrök, ha minimalista, mindenhez passzoló körmökre vágyunk

A nyári körömtrendeket általában olyan manikűrök uralják, amelyek feldobják a hangulatot, tehát élénk színűek vagy gazdagon,...

0

Sport

"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa

Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből

Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.

Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?

Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.

Nico Williams a világ egyik legjobb csapatába igazol

A Bilbao világbajnoka egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Premier League-be folytassa a pályafutását.

Hatot vágott idegenben, gyakorlatilag továbbjutott a magyar bajnok ETO FC Győr

A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből.

Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt

Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.

Bulvár

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Hamarosan bilincsben láthatjuk Szijjártó Pétert? – Nemzetbiztonsági vizsgálat indulhat a volt külügyminiszter ellen

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Szijjártó Péter BYD-hez igazolása? Velkey György kezdeményezte a volt külügyminiszter átvilágítását az Oroszország-kapcsolatok és a kínai üzlet miatt.

Olyan képzésekért vették fel az uniós támogatást, amelyeket meg sem tartottak: Olaszországban csapott le az Európai Ügyészség

Az Európai Ügyészség milánói kirendeltsége mintegy 20 millió euró értékű vagyont foglalt le öt vállalathoz köthető bankszámlákon és biztosítási kötvényekben, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Esz

Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség

Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.

Több száz kilót fogyott Falusi Mariann

Falusi Mariann közel 40 kilót fogyott egy év alatt, és azt mondja, a siker titka a teljes életmódváltás volt. A Több száz kilót fogyott Falusi Mariann bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Orsz

Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt

Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.

Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság

Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá

A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot

A július 20-ai távozását követően egy vízpartról posztolt a volt köztársasági elnök.

Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek

Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

Kimegyek a Parlamentből, ha Magyar Péter még egyszer így beszél – a KDNP politikusánál betelt a pohár

Juhász Hajnalka kiakadt a miniszterelnök stílusán, amit szerinte a tiszás képviselők próbálnak másolni.

Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot

Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.

0