Ezt olvasta már?


A DK petíciót indít a szabad vakcinaválasztásért

Az ellenzéki párt azt követeli, hogy mindenki maga dönthesse el, melyik vakcinát kéri, és ezért ne érje hátrány,


hirdetés

 

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követően döntött a petíció elindításáról, hogy a Fidesz az Országgyűlésben elutasította az ellenzéki párt szabad vakcinaválasztásra vonatkozó törvényjavaslatát - mondta Arató Gergely frakcióvezető-helyettes.

 

Hangsúlyozta, hogy a DK oltáspárti közösség, ám felelősen is gondolkodnak. Ezért nagyon veszélyesnek tartják a vakcinákkal kapcsolatos ellentmondásos kormányzati kommunikációt, ami csökkenti az oltási hajlandóságot. Ez utóbbi folyamat viszont veszélyezteti a normális élet újraindulását - fűzte hozzá. Az embereknek muszáj tisztán látniuk - folytatta -, amit nem segít, hogy a kormány tagjai össze-vissza beszélnek és egymásnak ellentmondó információkat közölnek. "Mi európai magyarok követeljük", a kormány tegye lehetővé, hogy az emberek eldönthessék, milyen készítményben bíznak meg - mondta.

 

"A 133 bátor ember pedig nyugodtan adassa be magának az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett, ellenőrizetlen kínai vakcinát, ha annyira bíznak benne" - fogalmazott Arató Gergely, a kormánypárti parlamenti képviselőkre utalva, akiket korábban Orbán Viktor nevezett így.

mti







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Koronavírus: csaknem 113 millió fertőzött világszerte

A világon 112 981 302 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 507 391, a gyógyultaké 63 731 646 a...

Lelőttek egy embert, hogy elrabolhassák Lady Gaga kutyáit

Lady Gaga három kutyája közül kettőt elvittek, a meglőtt ember élet-halál között lebeg.

Többet ésszel, mint láncfűrésszel! ? Fürdőfejlesztés fakivágásokkal Győrben

A félszáz fa minden tervszerűséget nélküli kivágása megmutatja, hogy a mindennapi gyakorlatban még mindig mennyire nem képviselnek...

Koronavírus: mikor lesz védett a magyar lakosság? Az oltási terv kalkulátor megmondja

Mikor térhetünk vissza a normál életünkhöz, a megszokott munkánkhoz, mikor lehetünk végre szorongás nélkül, önfeledten együtt...

Orbán: A következő néhány nap dönti el, hogy kell-e tovább szigorítani

Húsvétra Magyarország lesz a legátoltottabb ország Európában a kormányfő szerint.

Már több mint 2,5 millióan belehaltak a koronavírusba

A világon 112 981 302 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 507 391, a gyógyultaké 63 731 646 a...

Magyarország nem kap vakcinát Izraeltől

Nem mindenki örült a nagylelkűségnek, főleg a palesztinok sérelmezték, hogy nekik nem jut oltás, miközben nemzetközi adományozásban van...

10 év, 10 emlék ? Az elmúlt évtized legjobb Év színei

Nagy testvérünk, az Otthonok&Megoldások magazin idén ünnepli 10. születésnapját. Mi úgy ünnepeljük meg ezt, hogy útjára indítjuk ?10...

Orbán Viktor: Emelt szintű készültséget kellett elrendelni a kórházakban

4500 feletti új fertőzöttet regisztráltak. Kövesse velünk a miniszterelnök bejelentéseit!

Szakszervezet: negyven pedagógus halt meg a Covid-19 miatt

Már a negyvenhez közelít a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt pedagógusok száma az országban ? közölte az Eduline-nal a...

Sport

Messi elkérte a kiscsapat kapusának mezét, látnod kell utóbbi reakcióját

Edgar Badia egyáltalán nem számított arra, hogy Lionel Messivel mezt fog cserélni.

Meghalt a magyar birkózás legendás alakja

A kiváló sportember a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokának is a tagja.

Dárdai Pál: ?Amikor beléptem az öltözőbe, volt olyan, aki nem beszélt sem németül, sem angolul?

Másodszor érkezett megmentőnek a Hertha BSC első csapatához Dárdai Pál. Legutóbb bravúrokat ért el, a mostani berlini csapat nincs jó állapotban, ezt a magyar szakember is elismerte. De tudja, hogy lehet felrázni a cs

33 éves Messi gyönyörű felesége, mutatunk néhány szuper fotót Antonelláról

Antonella Roccuzzo, Lionel Messi felesége 33 éves lett. És ez egy remek alkalom arra, hogy újra felelevenítsük, mennyire természetes és gyönyörű Antonella.

Agyhalott lehet, élet és halál között a portugál válogatott kézikapus

A Porto szívrohamot kapott játékosát a gépek tartják életben, az agya jó 50 percig maradt oxigén nélkül.

Ha Mezey György 35 év után sem tudja, mi történt Mexikóban, akkor tényleg engedjük el a 0-6-ot

Tésztakúra, vérátömlesztés, hómezők, meleg, a szovjetek által felajánlott és elutasított bunda? Ma már szinte édesmindegy. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Kondás Elemér debreceni kirúgása még a magyar edzőcserék közül is kilóg

A MOL Fehérvártól elküldött Márton Gáboré nem annyira. Edzőcserék az NB I és NB II élcsapatainál.

A magyar helyett a szerb válogatottat választotta a tehetséges kézilabdázó

Magyarországon nőtt fel, de a Vajdaságban született.

Öngyilkos lett a szexuális zaklatással vádolt amerikai tornaedző

John Geddert a halált választotta, mielőtt vádat emeltek volna ellene.

RB Leipzig: hol folytatja Willi Orbán?

Elmondta, miben inspirálja őt Cristiano Ronaldo.

Bulvár

Mit rejtegetnek a Vatikánban? Megdöbbentő információk

Megállt az idő a Vatikánban - sajnos. A 21. századra elvárná az ember, hogy innen tiszta hit, igazság és elfogadás fakadjon.

Eldőlt, mi lesz a korlátozásokkal: Gulyás Gergely jelentette be a döntést

A kormány egyelőre változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat.

Egy párszáz forintos csodaszer, amit kötelezővé tennénk mindenkinek

Igaz, hogy az ezermesterek ládikájában mindig ott van, de az igazi csajos feladatokat is rábízhatod. Feltöri a cipő a lábad? Ez a megoldás!

Az Orbán-kormány érthetetlen lépést tett a Moderna-vakcináknál

Izrael ötezer adag Moderna-vakcinát ad Magyarországnak a diplomáciai támogatásáért cserébe, eközben a magyar kormány bár folyamatosan bírálja az Európai Unió közös oltóanyag-beszerzését, de abból nem hívta m

Lecserélte oroszlánját a Peugeot

Arculatváltás jön a francia autógyártónál. A teljes anyag Lecserélte oroszlánját a Peugeot címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.

A csendes gyilkos, ami milliókat mérgez világszerte

A légszennyezés világszerte milliókat érint: Magyarországon évi 10-13 ezer ember halálért feleős a becslések szerint

Megállítottak egy autót Szolnokon, a rendőrök sem hitték el, amit láttak

Azonnal szabálysértési eljárást kezdeményeztek a járművezetővel szemben

Olyasmit ábrázol a 4600 éves egyiptomi festmény, amit eddig senki sem vett észre

Érdekes dolog derült ki az ókori egyiptomi művészet egyik remekművének tartott festményről.

?A Vatikánban található a világ egyik legnépesebb homoszexuális közössége? ? Elolvastuk A Vatikán kínos titkai...

??mivel a papságban család híján nem válik el egymástól a magánélet és a közélet, hiszen mindenki közösségben él, minden kitudódik, minden összekeveredik. Ezért a pletykák, a szóbeszédek és a rágalmak r

Auchan, Penny, Span, Tesco: ezt a hírt nem teszik az ablakba

Siralmas anyagi helyzetben vannak Magyarországon a kiskereskedelemben dolgozók, sokszor elemi igényeikre sem futja a fizetésükből, nem beszélve a komolyabb dolgokról.

Ez fájni fog, visszatér a tél, de van ennél rosszabb hírünk is

Hidegfront érkezik a tél utolsó napjaiban. Pénteken még 20 fok is lehet, de szombaton már inkább 10 fok körül alakulnak a maximumok és a hegyekben hózápor sem kizárt.

?Nem írtam alá az új egészségügyi jogviszonyról szóló munkaszerződésemet?

Az állami egészségügyben dolgozók többsége ezen a héten kapta kézhez az új munkaszerződését, melynek aláírásának határidejét március 1-jén éjfélig meghosszabbították. Aki aláírja a kontraktust, annak m

blogmorzsák

„És akkor fogták és elvitték a házat“

A házköltöztetés nem újdonság San Franciscóban. Korabeli fényképeken mutatjuk meg, hogyan ment ez a múltban.

Farkas Ádám: A valóságot kell megidézni

Egy titokzatos műteremben jártunk.

First ladyk legendás élete

Az Amerikai Egyesült Államok first lady szerepe mindig is megkülönböztetett státuszt jelentett.

Vásárlás amerikai módra

Egyre nagyobb lendülettel terjednek Amerikában a bevásárló appok. Előnyük, hogy határkelőként pénzt lehet keresni velük.

Lelki dolgokra másik nőt tart

A fiú mostanában szex után a fal felé fordul, nulla ágyban beszélgetés. A problémákat meg elvicceli.

A keleti tartományok egyelőre nem vevők a zöld politikára

Kelet-Németországban erősítenének a német Zöldek.

Blitzwolf masszázspisztoly – csodát tesz?

Bemelegítésre, izomlazításra, izomláz ellen ajánlják, de tényleg működik?

Fotelforradalmárok kora

Miért érezzük szükségét annak, hogy beszóljunk bárkinek és bármiért?

Diktatúrák a két világháború között

A második világháború küszöbén kontinensünk politikai térképe diktatúrákkal volt tele.

A fülkeforradalom éhes gyermeke

Most azt látjuk, amint a gyermek akarja felfalni az őt megszülő fülkeforradalmat.

Kultúrharc Takaró módra

Elhallgatja, miként gyűrheti le a mindenkori politika a szolgálatába szegődött művészt.

A legütősebb házi nassolnivaló egészségesen

Inkább ezt együk pattogatott kukorica és a bolti chips helyett.

0