A Balatontourist veheti bérbe a Deseda tónál épülő kempinget
A Balatontourist Camping Kft. üzemeltetheti majd Kaposvár népszerű kirándulóhelyén, a Deseda tónál épülő kempinget, a négycsillagos létesítmény tíz évre szóló bérbeadásáról csütörtökön döntött a somogyi megyeszékhely közgyűlése.
A testület egyhangú határozata alapján a bérleti szerződés az épületkomplexum 2020-ra tervezett átadás-átvételét követően lép hatályba, de a cég már a kemping tervezése, kivitelezése alatt együttműködik a várossal, segítve a beruházás megvalósítását.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a közlemúltban sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a város mintegy 3 milliárd forintot költ a Deseda tó környékének megújítására, a projekt legnagyobb, 2,4 milliárd forintos eleme a kemping építése lesz.
A létesítmény működtetésére egyedüliként pályázó Balatontourist Camping Kft. az első három naptári évben az üzemeltetéséből származó nettó árbevétel minimum 6 százalékát, de legalább 4 millió forint plusz áfa, az ezt követő években a nettó árbevétel minimum 8 százalékát, de legalább 6 millió forint plusz áfa bérleti díjat fizet.
A közgyűlési előterjesztés szerint a jelenleg a balatonszemesi Vadvirág Kemping és Üdülőfalut üzemeltető Balatontourist Camping Kft. a Balatontourist-cégcsoport része, a csoport tagjai közös szakmai irányítás alatt, azonos központi szakmai támogatással működnek. A kempinglánchoz - amely tavaly 188 ezer vendéget fogadott és 656 ezer vendégéjszakát ért el - tíz kemping tartozik a Balatoni Turisztikai Régióban, befogadóképességük 600 és 2300 vendég között van.
forrás: mti
hírek innen, onnan
Nem csak a tengerparton mutatnak jól: ez az 5 nyaklánc ősszel is óriási trend lesz
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év...
Kizuhant a harmadikról és meghalt egy idős férfi Kecskeméten, felesége fel sem ébredt a tragédiára
Kiesett egy harmadik emeleti lakás ablakán, és életét vesztette egy idős férfi hétfőn Kecskeméten. Felesége aludt, amikor a tragédia...
Orbán Viktor bejelentette: Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
Új frakcióvezetőt választott a Fidesz a keddi elnökségi és frakcióülésén. A döntést Orbán Viktor is megerősítette, aki egy közös...
Bóka János az új Fidesz-frakcióvezető
Így döntött a legnagyobb ellenzéki párt parlamenti képviselőcsoportja. Orbán Viktor pártelnök javasolta a posztra.
A bukott osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, a Fidesz veresége után inkább visszautalta a pénzt
Sebastian Kurz segíthette a NER-es bevásárlást az osztrák magánegyetembe, amit most a magyar állam örökölhet meg.
Horror Hajdú-Biharban: húsbárddal támadt volt barátnőjére egy férfi
Hajtóvadászatot követően fogták el a rendőrök.
Megválasztották Gulyás Gergely utódját, a Fidesz új frakcióvezetőjét
Orbán Viktor holnap tart sajtótájékoztatót az ügyben.
Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
„Habemus Bókam!” – írta a Fidesz elnöke.
Őrült tempóban fogy az oxigén a vizekből, és ez nagy bajt jelez
Amerikai kutatók szerint az évszázad végére annyira sok oxigént veszíthetnek a természetes vizek, hogy az a teljes vízi ökoszisztémát...
Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője
A korábbi európai ügyekért felelős miniszter veszi át a legnagyobb ellenzéki párt vezetését. A döntést Orbán Viktor jelentette be.
Gulyás Gergely idén nem megy el Tusványosra
Gulyás Gergely idén nem vesz részt Tusványoson, ezért elmarad a Kelemen Hunorral tervezett közös panelbeszélgetése is.
2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
2026-ra még ambiciózusabbak a tervek.
Sport
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját
A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.
Mo Szalah a Premier League sztárcsapa-tához igazolhat, ez fájni fog a LIverpoolnak
Londonba tart az egyiptomi világklasszis.
Óriási tiszteletlenség az argentin csapat részéről: hátat fordítottak a vb-trófeát felemelő spanyoloknak
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék.
Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest
A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.
Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart
Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.
A nem szomjas Cucurella egy szemetes zacskóban vitte a világbajnoki trófeát
A lényeg, hogy nem veszítette el.
Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó
Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.
"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa
Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.
Egy ezresért vette, most 28 millióért adta el a „halhatatlan” sportoló ruhadarabját
Az 1972-es NBA-nagydöntőben viselte a felsőt.
Egész Magyarországon felfigyeltek az angol futballistára, akit Rohat Matyarnak hívnak
Lenne pár kérdésünk a szülőkhöz.
Szenzációs ajánlatot kapott, Pep Guardiola épp most dönt a jövőjéről
Új fejezetet kezdhet a pályafutásában.
Bulvár
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról
Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.
Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”
Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.
Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít
„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Forsthoffer Ágnes képeket tett közzé a fényűző házelnöki rezidenciáról, amit nem fogadott el
Inkább egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást választott.
Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes
Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.
Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.
Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság
Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá
Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult
Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele
Egy magyar pultos lány elárulta, mit utálnak a legjobban a mai vendégekben
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Kimegyek a Parlamentből, ha Magyar Péter még egyszer így beszél – a KDNP politikusánál betelt a pohár
Juhász Hajnalka kiakadt a miniszterelnök stílusán, amit szerinte a tiszás képviselők próbálnak másolni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


