Ezt olvasta már?

0

40 fok körüli meleggel kezdődik az augusztus

Sok napsütéssel és kánikulával kezdődik az augusztus, a hét második felében néhol akár 40 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Veszélyjelzésükben azt írták, hogy tartós hőség veszi kezdetét. Hétfőn már többfelé 25 fok körül, délen 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. A tartós hőség veszélye miatt Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére másodfokú, Budapestre és Pest, továbbá Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy az UV-B sugárzás is extrém lehet.

Július utolsó napján, hétfőn a sok napsütés mellett legfeljebb az északi megyékben alakulhat ki egy-két helyen futó zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 13-21 fok között várható, az Északi-középhegység térségében lesz a leghűvösebb. A nappali maximumok 32-36 fok között alakulnak, az Alföldön a magasabb értékekkel.

Kedden, augusztus elsején napos idő várható, csapadék nélkül. A minimumhőmérséklet 16-23 fok között valószínű (a leghűvösebb az északi völgyekben lehet). A legmagasabb hőmérséklet 34-37 fok között várható, keleten lesz a legmelegebb.

Szerdán az ország nagy részén derült, napos, száraz idő várható, de a Nyugat-Dunántúlon gomolyfelhők is képződhetnek, melyekből az Alpokalján kisebb zápor is kialakulhat. A leghidegebb órákban 17-24 fok lehet. Napközben 34-38 fokig melegszik a levegő (a déli megyékben lehet a legmelegebb).

A sok napsütés mellett csütörtökön a Nyugat-Dunántúlon lehet néhol zápor, esetleg zivatar. A minimumhőmérséklet 18-24 fok között valószínű. A nappali maximumok 34-38 fok között alakulnak.

Pénteken is több órára kisüt a nap, de egyre nagyobb területen erősödik meg a szél. A Dunántúlon és északon lehet kis eséllyel zápor, esetleg zivatar, másutt nem valószínű csapadék. A hőmérséklet hajnalban 20-25, délután 32-39 fok között várható. Északnyugaton lehet a leghűvösebb, míg a keleti határ közelében kis eséllyel már 40 fok is lehet.

Szombaton napos idő várható, csapadék nélkül. A leghidegebb órákban 19-25 fok lehet. Napközben 34-39, délkeleten akár 40 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap nagyrészt napos, száraz idő várható, de a nap során északnyugat, észak felől hidegfront érkezhet, amelynek hatására megnövekedhet a felhőzet, és záporok, zivatarok alakulhatnak ki, nagyobb területen visszaeshet a hőmérséklet is. Akár viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 37 fok körül alakul. Délután a délkeleti területeken jó eséllyel lehet 40 fok is, míg front érkezése esetén északnyugaton 33, 34 fok alatt maradhat a maximum - olvasható az előrejelzésben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Teljes körű támogatásáról biztosította Donald Trump az izraeli kormányfőt a közelgő választáson

Az amerikai elnök kifejtette, hogy Netanjahut „nagyszerű harcos miniszterelnöknek” és Iránnal szemben remek békepartnernek tartja.

Csalódott a korábbi szövetséges: nyíltan egymásnak esett a Facebookon Magyar Péter és Jámbor András

Jámbor András bírálta Magyar Pétert, amiért a miniszterelnök a francia tüntetéseket a migrációval hozta kapcsolatba. A volt...

„Amikor egész lényed egy seb”

Tomka Tivadar és Molvay Péter A 4-es szoba című regénye kíméletlen alapossággal mutatja be öt ember zuhanását és azt, ahogy...

Újra megosztja hírszerzési adatait az USA Ukrajnával

Zelenszkij nagyon hálás a segítségért.

„Solérnek a bugyija most rajta marad” – Majka nem bírta tovább: egyetlen határozott mozdulattal vetett véget az X-Faktor legkínosabb fellépésének

A korábban botrányos kijelentést tevő DJ Berci bocsánatot kérni érkezett az X-Faktorba. Hatalmas bulit csinált, aminek végül Majka vetett...

Megszólalt a megasztáros, akit Herceg Erika nem engedett énekelni és elzavart: "Nagyon csúnya szavakat tudnék csak használni erre"

Középdöntőkhöz érkezett a Megasztár, a szombati adásban Herceg Erika csapata kezdett el látványosan fogyatkozni. Az énekesnő...

Mutatjuk, ebben a Balenciaga dressben idézte meg Kim Kardashian Elizabeth Taylort

Kim Kardashian egy 1951-es vintage Balenciaga-estélyit választott az Academy Museum Galára. 

Ezek a legközelebbi sípályák, ahol már megkezdődött a síszezon: itt vannak a szomszédban

Megkezdődött a síszezon, október elején már várják a síelőket az Alpokban.

Hatos lottó: itt vannak az október 18-ai nyerőszámok

Kihúzták a vasárnapi nyerőszámokat.

A Fradi-kapus óriási hibáját a volt Újpest-csatár pocsék 11-ese tette semmissé - videó

Radnóti Dániel és Novothny Soma is főszereplővé vált a Kisvárda-FTC bajnoki első perceiben, de egyikük sem lehetett büszke a...

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.

A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

0