Ezt olvasta már?


29 éve született Beyoncé Knowles

Beyoncé Giselle Knowles (Houston, 1981. szeptember 4.) hétszeres Grammy-díjas amerikai R&B-énekesnő, dalszerző, zenei producer és színésznő. A Texas állambeli Houstonban született. Több művészeti iskolába járt, melyek versenyein többször is fellépett énekes-táncos produkciókkal.

Az 1990-es években lett világhírű a világ egyik legnagyobb lánycsapata, a Destiny's Child tagjaként, amely több 50 millió lemezt adott el világszerte. 2003-ban jelent meg Beyoncé első szólóalbuma Dangerously in Love címmel, amelyen olyan világszerte sikeres dalok hallhatók, mint a Crazy in Love és a Baby Boy. Az album a 2004-es Grammy-díj-átadón öt díjat kapott. Beyoncé a Destiny's Child 2005-ös feloszlása után szólóban folytatta az éneklést.

2006-ban jelent meg második albuma, B'Day címmel. Az albumon több világszerte sikeres dal is hallható, többek között a Déjà Vu, az Irreplaceable és a Shakirával készült Beautiful Liar.

2008 végén jelent meg harmadik albuma, az I Am… Sasha Fierce, amelyről elsőként két kislemez, az If I Were a Boy és a Single Ladies (Put a Ring on It) lett sikeres. 2009-ben több sikeres kislemez jelent meg az albumról: a Halo, a Diva, az Ego és a Sweet Dreams.

Beyoncé az éneklés mellett több filmben is szerepelt: 2006-ban a Rózsaszín párduc című vígjátékban és még ugyanabban az évben egy 1981-es Broadway-musical, a Dreamgirls filmes adaptációjában is ő játszotta az egyik főszerepet, amiért két Golden Globe-jelölést kapott. 2009-ben a Cadillac Records című filmben nyújtott alakításáért kapott Golden Globe-jelölést. Obsessed című filmje 2009-ben jelent meg, amely szintén sikereket könyvelhetett el.

2004-ben alapította meg saját divatmárkáját, a House of Deréont. Többek között a Pepsi, a Tommy Hilfiger és a L'Oréal arca. 2002 óta tart kapcsolata Jay-Z amerikai rapperrel, akivel 2008. április 4-én házasodtak össze. Húga, Solange szintén énekes.

Knowles 2007 júniusa és 2008 júniusa között a második legmagasabban fizetett zenész 80 millió dolláros bevételével.







0
0
0

hírek innen, onnan

Emiatt emlegetik az X-aktákat Steven Spielberg új filmje kapcsán

A leleplezés napja több ponton emlékeztet az X-akták Nisei epizódjára, az idegen boncolás motívumával.

Szabó Bence elindította visszaszerelését, újra százados lehet

A volt rendőr szerint a Tisza-kormány előtti vezetés korlátozta a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét.

BMW-jébe rejtett pokolgéppel robbantottak fel egy orosz ezredest

Alig egy évvel ezelőtt hasonló merénylet segítségével iktattak ki egy másik magas rangú tisztet a közelben.

271 milliárd forint nyereséget hozott a magyar kisbefektetőknek a kormányváltás

Áprilisban 8,2 százalékkal emelkedett a tőzsdei részvények értéke.

Emberi maradványokat akart elárverezni, azonnal leállították a botrányos licitet

Hatalmas felháborodást váltott ki az aukciósház terve.

Ezeket a hibákat a tapasztalt kertészek is elkövetik nyáron - a termésen is meglátszhat

A nyári hónapokban még a tapasztalt kertészek is elkövethetnek olyan hibákat, mint a túlöntözés, a nem megfelelő növénytársítás...

Forsthoffer Ágnes nyílt pályázatot hirdetett egy parlamenti pozícióra, még négy napig lehet jelentkezni

Az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói állása a pozíció megüresedése miatt elérhető.

Szakály Péter sportigazgatóként vállalt munkát a magyar fociban - hivatalos

Új sportigazgatóval folytatja a működését a Karcag: a pozíciót Szakály Péter tölti be a jövőben.

Az Európai Bizottság megkapta Magyarország új tervét az EU-források lehívásához

Magyarország hivatalosan is benyújtotta az átdolgozott helyreállítási és ellenállóképességi tervét – tájékoztatta az Európai...

Halálos gázolás történt Szentendrén

Halálra gázolt egy nőt egy kamion szerda reggel Szentendrén - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Nagy sikerrel zárult az első országos Pilates Fesztivál Balatonfüreden

Napjaink egyik legkomplexebb mozgásformája, amely számos pozitív élettani hatással jár.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

blogmorzsák

Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával

„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0