17 megyére adott ki figyelmeztetést az OMSZ!
Országszerte köd várható, csak Vas és Győr-Moson-Sopron megyében lesznek jók a látási viszonyok az utakon.ött köd, amely csak lassan szűnik meg, napközben helyenként tartósabban is rosszak maradhatnak a látási viszonyok, olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán.
A délutáni, esti órákban északkeleten (főként Borsodban) ónos szitálás, gyenge ónos eső előfordulhat.
A csúcshőmérséklet általában 0 és +5 fok között valószínű, azonban a Dunántúl nyugati felén több fokkal enyhébb lesz az idő. Késő este 0 és +7 fok között alakul a hőmérséklet, Sopron környékén akár 10 fok is lehet.
Csütörtökön melegfront érkezik, amely esőt is hoz, főleg a középső országrészben. Szilveszterkor pedig kifejezetten enyhe, szinte tavaszias lesz az idő az előrejelzés szerint, az ország nyugati felén akár 15 fok is lehet majd.
Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!
hírek innen, onnan
Hamis euróval bukott le egy banda Pest megyében
Pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség azzal a két nőből és egy férfiból álló társasággal...
Nyilvánosak Szalay-Bobrovniczky Kristóf luxushoteles számlái
Közérdekű adatigénylésből kiderült, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter külföldi útjai során rendszeresen...
A BUX-ot is felfelé húzza az OTP
Emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, a BUX indexet elsősorban az OTP húzza, amely tegnap bankvásárlást jelentett be.
Erősödik a forint az MNB kamatdöntése előtt
A hétfő esti szintekhez képest mérsékelt erősödéssel indítja a napot a forint. A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama a...
Szomorú hírt jelentett be az IKEA: több mint húsz év után itt a búcsú ideje
Váratlanul érte a vásárlókat a bejelentés.
Hiszem, hogy ebből a történetből mindannyian tanulhatunk – Tanács Zoltán a kudarcos államfőjelölésről
A miniszter szerint Polgár Judit és Magyar Péter is nyert, a magyar társadalom viszont veszített.
Forsthoffer Ágnes erre a csábító lehetőségre mondott nemet
Visszatekintett eddigi tevékenységére és közölte: több felkínált dolgot is visszautasított.
Távozhat az ATV népszerű műsorvezetője a csatornától: kiderült, hova igazolhat át
Vogyerák Anikóval kapcsolatban arról is terjednek a hírek, hogy hova igazolhat át az ATV-től.
Miért maradnak el a záporok és zivatarok az Alföldön?
A kiszáradt talaj, az alacsony páratartalom és a légköri aszály miatt egyre nehezebben indulnak be a helyi felhő- és csapadékképződési...
„Kell tudnia mondani valamit arról, hogy mi történt velünk itt az elmúlt 16 évben" – ismert értelmiségiek nyilatkozata a köztársasági elnök jelöléséről
Ismert értelmiségiek közös nyilatkozatban fogalmazták meg, milyen szempontokat kellene figyelembe vennie a Tiszának az új köztársasági...
Nyomoz a rendőrség a Fradiváros ügyében, Kubatov „tiszta szívvel” áll a vizsgálat elé
Kubatov Gábor szerint a Fradiváros egy kiváló projekt volt, és talán a legnagyobb fájdalma, hogy azt nem hajthatták végre. Mi történt?...
Sport
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Mo Szalah a Premier League sztárcsapa-tához igazolhat, ez fájni fog a LIverpoolnak
Londonba tart az egyiptomi világklasszis.
Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa
Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?
Óriási tiszteletlenség az argentin csapat részéről: hátat fordítottak a vb-trófeát felemelő spanyoloknak
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék.
Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?
Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.
Eltemették a magyar sport megismételhetetlen legendáját, egy korszak szállt vele sírba
Öcsi bácsi, Isten vele!
Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól
A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.
Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart
Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.
Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó
Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.
Egész Magyarországon felfigyeltek az angol futballistára, akit Rohat Matyarnak hívnak
Lenne pár kérdésünk a szülőkhöz.
Elkezdte árulni feleslegessé vált játékosát az FC Barcelona
Hansi Flick nem számít rá.
Az Arsenal ikonja földbe döngölte a nyavalygáson kapott Lionel Messit
Megmondta a magáét.
Bulvár
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.
L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról
Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.
Így menekítették a pénzüket a NER milliárdosai, Magyar Péter lecsapott rájuk
Vége a NER egyik kedvenc adóelőnyének.
Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről
Aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik az Orbán Viktor március 27-i győri gyűlése előtt és alatt történtek miatt.
Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt
Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Vihar csap le ezekre a megyékre hétfőn: kiadták az elsőfokú figyelmeztetést
Ilyen időjárás várható a hét első napján a meteorológusok szerint.
Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”
Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead
Polgár Juditnak 700 milliós támogatást adott az Orbán-kormány sakknevelési programjára
A pénzt három részletben utalták a sakkozó alapítványi cégéhez.
Megszólalt Epstein megfélemlített asszisztense: „A láncok kevésbé voltak láthatók, de attól még ott voltak”
„A bántalmazás ökoszisztémáját” építette fel Jeffrey Epstein – megszólalt az egyik túlélő, aki évekig úgynevezett asszisztense volt a milliárdosnak.
Riadót fújt a Nébih: újabb magyarlakta településen jelent meg a lény, amire az EU-ban korábban nem volt példa
A Nébih riasztása szerint a közvetlen határ mentén is felbukkant a kőrisrontó karcsúdíszbogár, Borsodban már vészhelyzet van.
blogmorzsák
A világ legnagyobb buliközpontjai
A legnépszerűbb bulizós helyek, amelyeknek még a történelme is másnapos.
Menopauza és táplálkozás
Mit érdemes valóban komolyan venni?

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


