Ezt olvasta már?

0

Tematikus tőkealapot indít az MFB csoport Kaposváron

Három milliárd forintos keretösszeggel tematikus vállalkozásfejlesztési alapot, városi tőkealapot indít az MFB csoporthoz tartozó, kis- és középvállalkozások (kkv) tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. Kaposváron - közölte az MFB csoport az MTI-vel szerdán.

A tájékoztatás szerint az alap olyan vállalkozások fejlesztéseihez tervez tőkejuttatást nyújtani, amelyek az üzleti megtérülésen túl elősegítik Kaposvár, illetve a régió fejlődését is. A városi tőkelapok sorában a debreceni és székesfehérvári után, a kaposvári a harmadik, amit az MFB Invest elindított.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere a közleményben kiemelte: a gazdaság élénkítése nem öncélú feladat, hanem a kaposvári emberek magasabb életszínvonalának a záloga.

Az MFB közölte: a tőkejuttatás jelenthet tőkeemelést már meglévő vállalkozásban vagy lehetőséget ad akár közös vállalkozás alapítására, illetve részesedés vásárlására is. Az alap a célvállalkozásokban kizárólag kisebbségi részesedést szerez, de nem zárja ki tagi hitel vagy kölcsön nyújtását sem. A régióban a feldolgozóipar, a kereskedelem és a gépjármű-javítási szektor dominál. A tradicionális iparágak mellett az alap által megcélzott iparágak közé sorolták a gépipart, az élelmiszeripart, az ingatlanfejlesztést, az IKT szektort, és a fenntarthatóság területét. Ez utóbbihoz tartozhatnak a kapcsolódó energetikai területeken túl a hulladékgazdálkodás és a víz értéklánchoz kapcsolódó technikai és üzleti megoldások egyaránt.

Ismertetik: a 3 milliárd forintos jegyzett tőkéjű, 12 éves futamidejű tőkealap által tervezett átlagos befektetési méret 420 millió forint. Ez az érték az első befektetési kör befektetési összegére vonatkozik, nem tartalmazza a tőkealap által a további - a célvállalkozás jó teljesítménye esetén tervezett - befektetési körök során eszközölhető további befektetések összegét.

Bugár Csaba, az MFB Invest vezérigazgatója hangsúlyozta: az MFB Invest tavaly elért 28 milliárd forintos tőkebefektetését idén szeretnék túlszárnyalni, a társbefektetőkkel közös tőkealapjaik mellett ebben kulcsszerepet szánnak a városalapjaiknak is.

Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója elmondta: a koronavírus nyomán fellépő, a gazdaságot sújtó válságjelenségek miatt komoly jelentősége van annak, hogy az alap által nyújtott tőkeinjekció kellő időben és hatékonysággal érjen el a kedvezményezett cégekhez. A regionális gazdaságfejlesztést az alap több eszközzel próbálja elérni, így az általános befektetési jogcímeken felül rendelkezni fog az Európai Bizottság által lehetővé tett úgynevezett "átmeneti támogatás" nyújtásának lehetőségével. Ez 800 ezer euró alatti finanszírozást jelent azon vállalkozások számára, amelyek kifejezetten a vírus okozta válság miatt kerültek nehéz helyzetbe. Ez a forrás a működés átmeneti finanszírozására, likviditás kezelésre is felhasználható lesz - ismertette.

Az MFB csoporthoz tartozó MFB Invest Zrt. 2006 óta foglalkozik növekedési fázisban lévő, illetve tőkeigényes beruházás előtt álló kkv-k, zöldmezős projektek fejlesztési célú, valamint nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektek tőkefinanszírozásával. A társaság indulása óta közel 68 milliárd forint összegű beruházásokat valósított meg hazai vállalkozások körében.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Zugló polgármestere: Tett egy szívességet Gajdos László minisztériuma a kábítószer-kereskedőknek

Rózsa András azonnali személyes egyeztetést kér a minisztertől.

Magyar Péter kemény üzenete a Bosnyák téri iroda ügyében

A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását válaszul...

Elfújja a nyarat a brutális hidegfront: viharos széllel és záporokkal csap le az ítéletidő.

Érdemes bekészíteni a vastag pulcsikat és az esőkabátokat. A hét elején még zavartalanul élvezhetjük a kora őszi kánikulát, de ne...

A hajdinától a kókuszig: 7 lisztfajta, amely sokkal egészségesebb és táplálóbb, mint a hagyományos fehér liszt

A klasszikus búzaliszt egyre inkább átadja a helyét a tápanyagban gazdagabb alternatíváknak. Ha nyitott vagy az újdonságokra, a hajdina-,...

Magyar odavágott a Bayer Construct-nak: „Vége a közpénzek zabrálásának”, stratégiailag kiemelt lett a csődeljárásuk

A miniszterelnök péntek estére tartogatta annak bejelentését, hogy Tiborcz Istvánék üzleti körének kemény üzenetet küldött: a...

Süteményt készítettek Hernádi Juditékról, a színházban mutatta be a cukrászmester

Édes, csokis, mákos, málnás és ki tudja még, milyen különlegességeket tartalmazó finomságokkal indította 15. évadát a Játékszín.

Magyar Péter üzent Tiborczék üzleti körének: „vége van a közpénzek zabrálásának”

A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.

Pirosban Amerika a nem várt munkaerőpiaci adat után

A hét legfontosabb eseménye a délután napvilágot látott amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés, hiszen a foglalkoztatás, a...

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és...

Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak

Miért döntött úgy, hogy szívproblémái mellett is folytatja a kampánybéli munkát a Partizánnál? Hogyan gondolkodik arról, hogy Ruff...

Bejelentette Zelenszkij: átmenetileg leállítja Ukrajna az Oroszország elleni támadásokat

Ukrajna leállítja az Oroszország elleni dróntámadásokat, amíg Steve Witkoff és Jared Kusher amerikai küldöttek az országban lesznek –...

0

Sport

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj

Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.

Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól

Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.

Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t

A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.

Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral

A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.

A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja

Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.

Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját

Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.

Már a játékosok is cserben hagyták a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő BL-győztes klubot

A nyár elején rekordmennyiségű anyagi veszteséget állapítottak meg az egyesületnél.

Bulvár

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben

Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.

Lélegeztetőgép-biznisz: itt van, ki tett zsebre 15,5 milliárdot

Ennyi volt a különbség az árak között.

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel

Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt

A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Kiderült, mire számíthatnak a magyarok

Kiderült az igazság arról, akarják-e emelni a nyugdíjkorhatárt Magyarországon.

Bombát találtak Galambos Lajosnál

Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő

Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú

0