Sörszövetség: jelentősen esett a sörfogyasztás a második negyedévben
Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest a vendéglátó és a rendezvény szektor leállása és a vártnál lassabb helyreállása miatt.
Hozzátette: különösen erős a visszaesés a csapolt söröknél, ahol az eladások az előző év második negyedévének mindössze 35 százalékát, alig 62 ezer hektolitert tettek ki.
Kiemelte, hogy a csökkenés minden termékszegmenst érintett, így az első fél év adatai alapján már látható, hogy idén a korábbi éveknél kevesebb sört értékesít majd a magyar söripar, annak ellenére, hogy a májusi időjárás lényegesen kedvezőbb volt a tavalyinál, és a kiskereskedelemben fellépő magasabb kereslet némileg ellensúlyozni tudta a vendéglátásból kieső forgalmat.
Kántor Sándor elmondta, hogy ugyan a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt csökkent a kereslet, azonban egyebek mellett az export tevékenység erősítése segítette a munkavállalói létszám fenntartását.
A söripari vállalatok a nemzetközi tulajdonosi kapcsolataiknak köszönhetően a régióba irányuló exportjukat a belföldi forgalomnál magasabb mértékben tudták fenntartani, így a külföldi eladások csak 4 százalékkal, 6000 hektoliterrel estek a második negyedévben. Ugyanebben az időszakban az import mennyisége látványosan, a korábbi forgalom 29 százalékával, 80 ezer hektoliterrel csökkent, hozzásegítve a magyar sörtermelést a foglalkoztatottság fenntartásához.
A söripar öt legnagyobb vállalata 1597 embert foglalkoztat Magyarországon - ismertette a vezető.
A szövetség 2019.évi jelentése szerint a Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes belföldi értékesítése tavaly mintegy 6,216 millió hektoliter volt, 44 ezer hektoliterrel, 0,7 százalékkal kevesebb az előző évinél. A csökkenő forgalom ellenére az iparág több járulékot és adót fizetett be 2019-ben a költségvetésbe, 82,071 milliárd forintot, szemben a 2018-ban befizetett 80,085 milliárd forinttal.
hírek innen, onnan
Kiszámítható szerelem: matematikai egyenletek és az AI írják le, miért maradunk együtt, vagy éppen válunk el
A romanticizált elképzelésekkel ellentétben, a párkapcsolatok dinamikája és tartóssága meglepően pontosan modellezhető matematikai...
Vége az olcsó repülésnek: Brutális drágulás jön a repülőjegyeknél
Az olaj- és repülőgépüzemanyag-árak emelkedése komoly nyomás alá helyezi a légitársaságokat, ami előbb-utóbb az utasok...
Szétszakad a hidegfront Magyarország térségében, a hőség után viharok csaphatnak le itt
Szerdán akár 35 fokos hőség is jöhet Magyarországon, majd nyugat felől hidegfront, zivatarok, viharos szél és felhőszakadás érkezhet.
Ki lehetett Krisztina férje? Egy nagy rejtély nyomában – képek
Valószínűleg az Ipoly és a Garam folyók térségében zajló harcok során vesztette életét 1944-ben a magyar katona, akinek...
Kovács Ági tiniként nyert az olimpián: 45 évesen ezzel foglalkozik
Kovács Ági fantasztikusan néz ki a friss fotón, posztjában azt is elárulta, mivel foglalkozik most.
Magyar Péter bejelentést tett szerda hajnalban
A kormányfő a hajnali órákban beszélt arról, hogy folyamatosan zajlik a munka az Országgyűlésben.
A techóriások megint megígérték, hogy mindent az otthoni gépek csinálnak majd helyettünk, de a valós házimunkáról nem nagyon esett szó
Elvileg minden évben egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy a hűtő, a lámpa és a tévé hatékonyan megoldják az életünket, de ez egyelőre...
Tudjuk hol volt Lázár, és hol nem lesznek orosz hírszerzők – Newscast
Feszült nap a Parlamentben, újabb intézkedéseket jelentett be a Tisza-kormány, és az is kiderült, mit csinált Lázár János 2013-ban...
Magyar Péter elég furcsán kért bocsánatot Toroczkai Lászlótól, miután a Mi hazánk elnökét kizárták a parlamentből
A parlamenti csörte a közösségi médiában folytatódott, ahol a megszólítottak számonkérésére egészen sajátos politikai válaszok...
Nem fért be az új jegyautomata a régi szekrénybe, de a BKK megbuherálta
Három aluljáróban egyszerűen lefeszegették az egyébként egészen kulturált, jó állapotban levő és drága fémburkolatot, hogy...
Mit árulhat el ez a 8 gyakori gyomnövény a talajról?
A kertben gondosan kiválasztott növények találhatók, amelyeket nagy odaadással gondoz. De akár tetszik, akár nem, olyan növények is...
Legyen tényleg biztonságos környezet – Nyugdíjasházak működését ellenőrzik a fogyasztóvédők
A napokban országos ellenőrzést indítottak.
Sport
Azt hitték, esélyünk sincs: kiröhögték a világranglistát a magyar lányok, Japán is retteghet tőlük.
Ikertornyok–sikertornyok. Juhász Dorka és Takács-Kiss Virág a fókuszban.
Privát képeken mutogatja fenséges falatjait a focistanő, igazi bugyimodell lett belőle
Alisha Lehmannt jól ismerik már az olvasóink, elképesztő domborulatokkal áldotta meg őt a sors.
Élete lehetőségét kapja Gulácsi Péter a spanyol sajtó szerint
Első számú kapussá válhat a Villarrealnál.
Szoboszlaiék a BL-meccs előtt kaptak jelet - Salah visszatérne Liverpoolba?
Szoboszlai Dominik régi barátja különleges körülmények között látogatná meg a magyar hőst.
Az MLSZ reagált a derbi molinóbotrányára: olyan súlyos az ügy, hogy a rendőrség hatáskörébe tartozik
A szövetség szerint az ilyen megnyilvánulások túlmutatnak a fegyelmi eljárás határain.
Kiderült, ki lesz a viharos hónapok után leváltott Takács Péter utódja
Tűzoltásban már bőven van tapasztalata.
„Ha bántod a Fradit, halott leszel” – fenyegető molinó miatt vár magyarázatot a Ferencvárostól a klub főszponzora
Az Újpest elleni derbin történtek miatt kell magyarázkodnia a Ferencvárosnak.
Alig kezdődött el a BL-alapszakasz, máris óriási hibák voltak a Real Madrid meccsén
Az Inter két ajándékgólt adott a Real Madridnak.
Salah visszatérne Szoboszlaiék közé? Elárulta terveit az egyiptomi csillag
Salah egyelőre nem váltotta meg a világot ezzel a klubbal, a Ferencváros ellen szinte esélyük sem volt az Európa-liga főtáblájára jutni.
Cser-Palkovics András három hét múlva olyasmire kényszerülhet, amit soha nem akart megtenni
A Videoton a pályán ugyan feltámadt, a klub jövője azonban továbbra is bizonytalan.
„Ennek változnia kell” - Szoboszlai Dominik kitálalt Steven Gerrardnak a Liverpool legnagyobb hibájáról
A magyar válogatott játékos az Atletico Madrid elleni BL-meccs előtt nyilatkozott a Liverpool legendájának.
Három meccs után kirúgták a világbajnok legendát
Utódja éppen az elődje lesz a kispadon.
Bulvár
Herceg Erika igazi végzettségétől padlót fogsz, hét számjegyű a fizetés ebben a szférában
Újra képernyőn a Megasztár, amely idén megújult zsűrivel vágott neki a tehetségek felkutatásának. Az ítészek között helyet kapott Herceg Erika is, aki egészen egyedülálló utat járt be.
A ház fala mellé pakolta a tűzifát, két tél múlva jött a sokk: ne kövesd el ezt a hibát
Kényelmes megoldásnak tűnik: a téli tűzifát felhalmozzuk közvetlenül a ház fala mellett, így esőben, hóban sem kell messzire menni érte. Egy szerb történet szerint azonban egy háztulajdonos két tél után nedvesed
Varga Judit visszatért: nem akár hol jelent meg a nyilvánosság előtt a korábbi igazságügyi miniszter - videó is készült róla
Különleges eseményen tűnt fel.
Oroszország megfenyegette Magyarországot: „kemény és fájdalmas lesz a válaszunk”
Magyarország tíz orosz diplomata távozását követeli – jelentette be kedden Orbán Anita külügyminiszter. A Oroszország megfenyegette Magyarországot: „kemény és fájdalmas lesz a válaszunk” bejegyzés először A
Ördög Nóra lebuktatta magát, ez az igazi énje? Egy világ dőlt össze az emberekben
Kiderült Ördög Nóra rossz tulajdonsága.
Magyar Péter kimondta a halálos ítéletet a megyei önkormányzatokra
A kormányfő szerint ezek a testületek a szétesett ellenzék tízmilliárdos kifizetőhelyeként szolgálnak.
Ha ezt átállítod a tévéden, azonnal jobb lesz a képminőség – A legtöbben rosszul használják
Lehet, hogy nem a tévéd gyenge, hanem egyszerűen nincs jól beállítva. Egy apró módosítással látványosan szebb, természetesebb és élesebb lehet a kép.
A NER bukása megtépázza a lakosság vagyonát
A tehetősebbek első számú szakértőjének számító Blochamps szerint a Bayer Construct körül kialakult helyzet látványosan mutatja, miért félrevezetőek a lakossági céges részesedésekre vonatkozó mostani statiszt
Tragikus hírrel indul a nap. Örök álomra hunyta a szemét a magyarok kedvenc színésznője
Elhunyt Erni Mangold osztrák színésznő, aki több mint hét évtizedes pályafutása során színházban, filmekben és televíziós produkciókban egyaránt maradandót alkotott. A magyar nézők Richard Linklater Mielőtt fe
13 év után fény derült Lázár János féltve őrzött titkára
Az ügy annak idején hozzájárult az Origo szerkesztőségének szétveréséhez, és úgy tűnt, soha nem derül ki.
Vallási csoport kérésére eltávolították a női dolgozókat egy napra az Eiffel-toronyból
Az Eifflel-torony üzemeltetője és a vallási csoport is elnézést kért, de nem ugyanazért.
Baj van: pokolian megdrágulhatnak ezek az élelmiszerek Magyarországon, a kávé is köztük van
Fel kell készülni arra, hogy a klímaváltozás Magyarországon is drágulást fog okozni a jövőben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


