Ezt olvasta már?


Nincs még meg a biztos kijutás, döntetlent játszott a válogatott Litvániában

A magyar srácok válláról óriási teher gördült le a szerbek elleni győzelem után, hiszen a papíron legkeményebb ellenfelünket sikerült oda-vissza megvernünk egy kőkemény, végletekig kiélezett mérkőzésen.


hirdetés

Sokáig úgy tűnt, véget ér a magyar labdarúgó-válogatott 9 meccsen át tartó veretlenségi sorozata, de a fiúk 2-0-s hátrányból 2-2-re visszazárkóztak a Litvánia elleni Eb-selejtezőn.

 

Ennek ellenére nem lehetett félvállról venni a litvánok elleni összecsapást sem, a biztos kijutáshoz ugyanis még három pont hiányzott, amit Marco Rossi fiai szerettek volna a lehető leghamarabb begyűjteni, hogy novemberben emiatt már ne kelljen izgulniuk.

Júniusban hazai pályán könnyed győzelmet arattunk Litvánia ellen, akárcsak a szerbek ellen, akkor is Varga Barnabás és Sallai Roland volt a hős, az ő góljaiknak köszönhetően tudtunk 2-0-ra diadalmaskodni. Most viszont nagyon jó formában várták a találkozót a litvánok, Bulgáriából sikerült elhozniuk a három pontot egy magabiztos 2-0-s győzelemnek köszönhetően.

A mostani meccset a mieink kezdték sokkal aktívabban, de az első komolyabb lehetőség a hazaiak előtt adódott, a lövés azonban a pálya egyenetlensége miatt jócskán fölé ment. A 21. percben viszont góllá érett a litván fölény, Cernych tört egyedül a kapu felé, majd nagyon szépen tekerte el Dibusz mellett.

Bár a bekapott gól után felélénkült a játékunk, teljesen nem tudtuk átvenni a kezdeményezést, aminek a 36. minutumban az lett a következménye, hogy egy szöglet után Sirvys vette be fejjel a magyar kaput.

A második játékrészre egy teljesen másik magyar csapat jött ki az öltözőből, Marco Rossi nagyon jól reagálta le a helyzetet, a cseréink által pedig sikerült felpörgetnünk a játékunkat. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket, a 67. percben pedig büntetőből sikerült is szépítenünk.

A folytatásban már mi uraltuk a játékot, aminek negyedórával később meg is lett az eredménye, Szoboszlai szögletére Varga Barnabás érkezett remekül, majd fejelt védhetetlenül a litván kapuba. A Fradi csatára ebben a naptári évben már 39 találatnál jár.

Az utolsó 10 percben a hazaiak már csak tördelték játékot, mindent megtettek, hogy húzzák az időt, már nem volt lehetőségünk komolyabb gólszerzési lehetőségeket kialakítani, így végül 2-2-es döntetlennel zárult az összecsapás.

A másik mérkőzésen a szerbek hazai pályán 3-1-re legyőzték Montenegrót, így matematikailag még nem vagyunk ott a németországi Európa-bajnokságon, a biztos kijutáshoz a következő két meccsünkön legalább egy pontot kell szereznünk.

Legközelebb Bulgáriába utazik majd a válogatott, ahol egyértelműen mi leszünk a találkozó esélyesei, hazai pályán ugyanis könnyed 3-0-s győzelmet arattunk ellenük, majd a selejtezősorozatot Montenegró ellen zárjuk a Puskás Arénában.

A címlapképen Loic Négo (b) és a litván Pijus Sirvys látható a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Litvánia – Magyarország mérkőzésen a kaunasi Dariaus ir Giréno Stadionban 2023. október 17-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor







0
0

hírek innen, onnan

Csütörtökön már nem sikerült 380 alatt maradni a forintnak

Nagyot gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben.

Elszállítottak több száz embert a La Manche csatorna franciaországi partján kialakult migránstáborokból

A helyi prefektúra szerint annak érdekében ürítették ki a táborokat, hogy az embereket biztonságos helyen helyezzék el, míg a...

Hivatalos: Orbán Viktor felmentette Jenei Zoltánt

A kiszivárgott hírekkel összhangban a Magyar Közlöny csütörtök késő esti számában meg is jelent a miniszterelnök határozata az...

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

Dibusz Dénes: Ez nagyon idegőrlő volt

A Fradi kapusa fontos védésekkel járult hozzá a Csukaricski elleni drámai győzelemhez.

Sztankovics: Soha nem feladni, menni a végéig

A Fradi edzője büszke a játékosaira, mert hatalmas szívvel a végsőkig küzdöttek.

Nézze meg a Fradi gyönyörű egyenlítő gólját - videó

Kristoffer Zachariassen a hajrában hozta vissza a Ferencvárost.

Mérséklődtek az ipari termelői árak

2023. októberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál. A belföldi...

Dejan Sztankovics: Ez a Ferencváros."

A szerb vezetőedző elsősorban a csapatszellemet emelte ki a Csukaricski ellen kicsikart győzelemből.

A magyar kézikapitány szerint ennek köszönhető a fölényes siker

Simon Petra szerint önbizalomnövelő a magyar válogatott számára, hogy 3512-re kerekedett Paraguay legjobbjai fölé a dán-norvég-svéd...

Az összes csütörtöki El- és EKL-meccs eredménye egy helyen.

Az Európa-ligában és az Európa Konferencia Ligában is lejátszották a csoportkör ötödik fordulójának mérkőzéseit. Az összes...

0

Sport

Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt

Újabb megalázó kudarca után Erik Ten Hag együttese még az Európa-ligát is elbukhatja.

Egy tinédzser volt a Real Madrid aduásza a Bajnokok Ligájában

Nicolas Paz nevét most nagyon sokan megismerték.

Jön az év eddigi legfontosabb meccse: a kupatavaszért játszik a Fradi

A Csukaricskit idegenben is muszáj lenne legyőzni. Segíthet a tény, hogy a szerb csapat nem otthon fogadja a Fradit.

A Fradi korábbi focistája lett az NB II-es csapat edzője

A szezon végéig szól a szerződése.

Indul a háromhetes kézilabda-őrület - a magyar lányok az olimpiára törnek

Golovin Vlagyimir csapatának a legjobb nyolc közé kellene jutnia a svédországi világbajnokságon, ami nem lehetetlen küldetés. Az első ellenfél, Paraguay nem jelenthet gondot.

Szijjártó Péter a Fradi-szurkolókhoz szólt

Alapos rendészeti átvizsgálásra figyelmeztetett.

Menekülés a győzelembe? Sorsdöntő meccsre készül a Fradi Dél-Szerbiában

Egy hónapos átkot kellene megtörnie a magyar bajnoknak.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

Bulvár

Meghalt a Szex és New York sztárja

A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.

Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja

Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.

Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”

A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.

A kisfiam egy lufit hozott nekem ajándékba, üvöltve hívtam fel a férjemet amikor tudatosult bennem mit látok

Elmondása szerint a szobájában találta, egy pillanat alatt romjaira hullott az életem.

Egy hiba zuhanyzáskor, amit mindenki elkövet - A bőrgyógyász szerint nagyon káros a bőrre

Nem mindegy, milyen sorrendben viszed fel a termékeket zuhanyzás során.

Ilyen volt régen a főváros: 10 fotón a téli Budapest

A frissen hullott hó csaknem száz éve is előhozta a játékos kedvű gyereket a felnőttekből, a Műjégen ekkor is piruetteztek, de mégis mintha egy egészen más, sokkal csendesebb téli arcát mutatná Budapest ezeken a r

Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni

Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?

Rangsorolták az autókat a műszaki vizsgán: íme a legjobbak és a leggyengébbek

Több mint 10 millió autó adatai alapján a TÜV legújabb összesítése. Most már a 12-13 éves autók is szerepet kaptak.

Keresztbe tettek a gyártók a kötelező visszaváltási rendszernek

Csak részben indulhat el betétdíjas rendszer januárban.

Újabb két boltlánc döntött úgy, hogy nem nyit ki szenteste napján

Egyre több üzletről derül ki, hogy nem nyitnak ki december 24-én, ám úgy tűnik, a plázák még bekavarhatnak. A KASZ elnöke mondta el, mit érdemes tudni ennek kapcsán.

blogmorzsák

Az első hidrogénballonos repülés

A Montgolfier-testvérek sikerén felbuzdulva egyre többen próbálták meghódítani a levegőt, s hamarosan a meleg levegő helyett egy sokkal hatékonyabb módszert találtak az emelkedés segítésére - a hidrogént.

Quad - egy újabb haszontalan együttműködés?

Képes lesz-e a QUAD együttműködés eleget tenni rejtett céljainak és megállítja Kína katonai-gazdasági térnyerését?

Pest Megyei Piros: Gyömrőtől Isaszegig

A Gödöllői-dombságban.

Lézergravírozó a jövőből - Wainlux K8 teszt

Gyerekjáték a munka kezdőknek is az új lézergravírozóval.

0