Ezt olvasta már?


Nemzetközi borturisztikai díjat nyert a Taste Hungary

Nemzetközi díjat nyert a magyar borok kóstoltatásával és nemzetközi megismertetésével több mint egy évtizede foglalkozó Taste Hungary csapata, a céget többek között a közösségi média innovatív használatáért jutalmazta az angol The Drinks Business magazin - közölte a társaság az MTI-vel.

A hagyományos London Wine Fair helyett a díjátadót idén a járványhelyzet miatt online rendezték Londonban. A cég azért kapta a díjat, mert a közösségi médián keresztül nyitott új lehetőséget a nehéz helyzetbe került, jócskán visszaeső turisztikai iparágban, mind a vásárlók, mind a borászok számára. A Taste Hungary a magyar borok nemzetközi megismertetésén dolgozik 12 éve. A járvány előtt éves szinten mintegy tízezer vendéget fogadtak a különböző gasztro- és bortúráikon.

Amikor márciusban a nemzetközi turizmus hirtelen leállt, a Taste Hungary gyorsan változtatott eddigi stratégiáján, és átalakította a korábban működő értékesítési láncot. A vendégek fogadása helyett a borokat szállították az ügyfeleikhez, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában és az Egyesült Államokban is.

Bánfalvi Gábor, a cég társtulajdonosa az MTI-nek elmondta: a helyzetre reagálva elindították a tastehungary.eu oldalt, és webshopot. Több tucat ingyenesen elérhető, angol nyelvű élő adást szerveztek a Facebookon. Privát, sommelier-k által vezetett online kóstolókat is tartottak az EU-ban, illetve Amerikában élőknek.

Közölte: az amerikai piacra idén nagyjából 10 ezer palack bort szállítanak, több mint 30 államba, ennek a mennyiségnek elsősorban marketing értéke van. Az európai eladások az amerikai mögött tartanak, Európán belül 2500-3000 palack bort exportálnak évente. Az európai piacon belül Anglia, Hollandia, Németország számítanak a legnagyobb megrendelőnek.

Kitért arra, hogy idén szinte kizárólag az exportból volt bevételük, a budapesti borkóstoló pincét be kellett zárni a vírus miatt. A népszerű borok közé sorolta a furmintot és a kadarkát, a bikavéreket, a villányi cabernet franc-okat és a tokaji édes borokat. Sikerrel árulnak balatoni olaszrizlinget, kékfrankost vagy egri csillagot is.

Az utolsó lezárt gazdasági évben, 2019-ben a cégnek 70 millió forint nettó árbevétele volt, az idei évre nem tudnak becslést adni.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Panyi Szabolcs szerint Ruszin-Szendi akaratlanul is elismerte, hogy vannak információi arról, kik beszélhettek a HVG-nek Szuvák Attiláról

A miniszter a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatói posztjára jelölt Szuvákot akarta bevédeni, miután a HVG arról írt, a...

Megint megszaladt a gáz és az olaj ára

Mind a földgáz jegyzése, mind pedig a Brent olajtípus árazása megindult felfelé.

Komoly pszichés betegségből gyógyult ki Solére, az X-Faktor mentora

Solére üdítő pozitív energiákat hozott az idei X-Faktor mentorgárdájába. A fiatal, tehetséges énekesnő meleg, sugárzó személyiség,...

„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat” – Nagyszülők, akik átlépték a határokat

A nagyszülők szeretete pótolhatatlan, de mi történik, amikor a segítség már a szülői döntések felülírásává válik? Három anya...

Sosem látták korábban, mégis felkérték a Heti Hetes műsorvezetésére Jáksót

Óriási titokról rántotta le a leplet Jáksó László Beköltözve Hajdú Péterhez című online műsor legújabb epizódjában. Kiderült,...

Magzatkárosító anyag került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén

A szennyezés a vezetékes ivóvizet nem érinti. A cég nemrég százmilliós bírságot kapott, miután 65 munkavállaló egészségét és testi...

Donald Trump kemény kijelentést tett Harry herceg és családja költözéséről

Trump örül Harry és Meghan távozásának Amerikából.

Megszületett a megállapodás - Az RTL Saleshouse végzi jövőre az ATV hirdetésértékesítését

A hosszú távú megállapodás az ATV és az ATV Extra csatornákra vonatkozik, és 2027 januárjától lép életbe.

Újabb részletek jelentek meg a Mandiner kapcsán

Kármán András pénzügyminiszter megerősítette, a kormány leállította a Mandiner finanszírozását, miután Magyar Péter miniszterelnök...

Rosszabb lesz a testünk szaga, ahogy öregszünk? A tudósok kimondták a meglepő igazságot

A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.

Zuglói polgármester palackvisszaváltásról: A jelenlegi szabályozás akaratlanul is a kábítószer-kereskedők dolgát könnyíti meg

A hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatát támogatja, a REPont-rendszer készpénzes visszaváltási lehetőségének fenntartását...

Ő Gesztesi Panka jóképű párja: bikiniben pózolt mellette

Gesztesi Panka a nyaralásról posztolt képeket, amiken a párja is feltűnik.

0

Sport

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj

Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.

Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól

Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.

Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t

A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.

Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral

A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.

A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja

Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.

Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját

Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.

Már a játékosok is cserben hagyták a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő BL-győztes klubot

A nyár elején rekordmennyiségű anyagi veszteséget állapítottak meg az egyesületnél.

Bulvár

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben

Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.

Lélegeztetőgép-biznisz: itt van, ki tett zsebre 15,5 milliárdot

Ennyi volt a különbség az árak között.

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel

Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt

A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Kiderült, mire számíthatnak a magyarok

Kiderült az igazság arról, akarják-e emelni a nyugdíjkorhatárt Magyarországon.

Bombát találtak Galambos Lajosnál

Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő

Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú

0