Ezt olvasta már?


Meghalt az olimpikonok doyenje

Százhét évesen elhunyt a világ legidősebb olimpikonja, az uruguayi Félix Sienra.


hirdetés

Halálhírét családja tette közzé.

Az 1916. január 21-én Montevideóban született Sienra vitorlásversenyzőként vett részt az 1948-as londoni olimpián, ahol hatodik lett.

A legidősebb élő olimpikonná így a francia Yvonne Chabot-Curtet lépett elő, ő 1920. május 28-án született, és távolugróként az 1948-as londoni, valamint az 1952-es helsinki ötkarikás játékokon indult.

A legidősebb élő olimpiai bajnok változatlanul az ötszörös aranyérmes tornász, Keleti Ágnes, aki január 9-én töltötte be 102. életévét. A játékokon valaha indult még élő sportolók korelnöki rangsorában a legtöbb olimpiai éremmel (10) rendelkező magyar női sportoló és a legeredményesebb magyar tornásznő előtt még az amerikai úszó, Iris Cummings szerepel, aki tavaly december 21-én volt 102 éves, s ő az egyetlen, aki még él az 1936-os berlini nyári játékokon részt vett sportolók közül.

 







0

hírek innen, onnan

Nagelsmann nem kertelt, erre számít szerdán a magyar válogatottól

A magyarok erényeiről beszélt a német kapitány.

Az Eb-meccs előtt a stadionban verték egymást a török és a grúz drukkerek

A két csapat csoportmeccse előtt a stadionban verekedtek össze a szurkolók.

Ezek a legoptimistább csillagjegyek: te is közéjük tartozol?

Minden rosszban meglátják a jót, és még a legnagyobb hullámvölgyekben is úgy vélik, ebből profitálni fognak a későbbiek során.

A Tisza Pártot felvette tagjai közé az Európai Néppárt

Az új Európai Parlament legnagyobb frakciója 97 százalékos támogatással vette fel az új magyar pártot.

Julian Nagelsmann: Láttam a magyar válogatott gyenge pontjait

A német válogatott szövetségi kapitánya alaposan kielemezte a magyar válogatottat, és támadóbb szellemű futballt vár Marco Rossi...

Corvin-lánccal tüntették ki Karikó Katalint és Krausz Ferencet

Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédében azzal viccelődött, hogy „bebizonyították, hogy Kisújszállás vagy Mór nincs is olyan...

Forradalmi génterápiával lehet helyreállítható a siketség

Az első vizsgálatok alapján egészen ígéretesen lehet helyreállítani az örökletes siketséget egy új génterápiával, melynek...

Lezárul egy korszak: 27 év után búcsúzik szponzorától a veszprémi kézicsapat

Június végén lezárják az együttműködést a Telekommal.

Nem érzik biztonságban az adataikat a vásárlók

Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti.

Rendkívüli hír: Magyar Péter mégis EP-képviselő lesz

14 új EP-képviselőt fogad a soraiban az Európai Néppárti Képviselőcsoport, és kiderült az is, hogy az újonnan felálló Európai...

12 éves lány holttestét találták meg egy öbölben, a gyilkosság sem kizárható

A tini kiosont a családi házból, majd nyoma veszett.

A jó hangulat a pesti börzén is érződött

Bár alacsony forgalom mellett emelkedett a BUX.

Sport

Ilyet még nem látott a futballvilág: így vettek el gólt a belgáktól

Ahogy arról beszámoltunk, a szlovák válogatott az Európa-bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozva 1-0-ra legyőzte Belgiumot az E-csoportban. A belgáktól két találatot is elvettek, a másodiknál olyan technoló

A törött orrú Mbappé cirkusza kiborította az osztrákokat

A Franciaország-Ausztria meccsen a borzalmasan ostoba játékvezetőt láttunk. A török bírót is szidják az osztrákok, de Mbappé is megkapja magáét.

Rossz hír: két magyar játékos is sérült, kihagyják a németek elleni meccset

Nem tudott teljes kerettel edzeni kedden a magyar válogatott Weiler im Allgäuban, ugyanis ketten sérüléssel bajlódnak és biztosan kihagyják a […] A Rossz hír: két magyar játékos is sérült, kihagyják a németek ell

Körözi a rendőrség az NB I-ből kieső futballklub volt sportigazgatóját

Tóth László ellen ittas vezetés miatt adtak ki elfogatóparancsot.

A Barcelona megvette a világ egyik legjobb csatárát - hivatalos

A katalán klub a hírek szerint 400 ezer eurót, csaknem 160 millió forintot fizetett a lengyel támadóért.

A németek az „erőszakos” magyar szurkolók miatt 2500-nál is több rendőrrel készülnek

Több mint 2500 rendőr teljesít majd szolgálatot szerdán Stuttgartban a német-magyar csoportmérkőzésen a labdarúgó Európa-bajnokságon.

Kórházba vitték az összetört orrú Mbappét

A rossz hír mellett egy jót is kapott a francia csapat

Milák hét századdal maradt el az olimpiai szinttől - a sajtót ezúttal is levegőnek nézte

Sárkány Zalán olimpiai szintes úszásával zárult a belgrádi Európa-bajnokság kedd délelőtti programja, amelyben Milák Kristóf és Németh Nándor, valamint Telegdy Ádám és Kovács Benedek első különpárbaját is

Az Eb negyedik napja: Amikor kétszer is borult a papírforma

Két esélyesebb csapat is kikapott az Eb negyedik napján, és a franciák is csak szűken nyertek. Összefoglaljuk, hogy mi történt hétfőn.

Rebrov a románok elleni 0-3 után: Senki sem számított erre az eredményre

Az ukrán válogatott szövetségi kapitánya nem kongatja a vészharangokat a Románia elleni vereség után, de tisztában van vele, hogy a második fordulóban javítaniuk kell Szlovákia ellen.

0

Bulvár

Megláttam a pasimat az EB közvetítésen a közönség soraiban, élőben nézhettem a tévében kivel csal meg

Azt mondta üzleti útra megy, élő adásban bukott le, miközben én a nappalimban tévéztem.

Lecsap a NAV: ha itt tartod a pénzed, nálad is kopogtathatnak

A NAV idén ezek után a pénzek után érdeklődik igazán: hiába hiszed, hogy úgysem tud erről a bevételedről.

180 fokos fordulatot tett a magyar kormány Brüsszelben, fontos alkut kötöttek

Budapest eddig vétózta a holland miniszterelnök NATO-főtitkári jelöltségét.

Pottyondy Edina: Ez még NER-es mércével mérve is durva gátlástalanság

Kendőzetlenül mondta el véleményét az elmúlt napok politikai botrányairól.

Orbán nagyon kiakadt Brüsszelben, Magyar Péter kontrázott

Semmibe vették az európai emberek akaratát, állítja a miniszterelnök.

Nagy Ervin volt párja teljesen kitette a cicijeit, döbbenetes méretű kebleket mutatott a szexi Polyák Lilla

Brutálszexi ruhába bújt az ismert színésznő, Nagy Ervin 3 évig siratta ezt a szépséget.

Megtörtént: Karácsony Gergely a választási eredmények megsimmisítését kérte

Beadta a Kúriának az újonnan megválasztott főpolgármester azt az indítványt, amelyben azt kérte, hogy semmisítsék meg a főpolgármester-választás eredményét és ismételjék meg a választást egész Budapesten.

Gyurcsány Ferenc bombát robbantott kedd reggel: megszólalt a lemondásáról – videó

Gyurcsány Ferenc egy Facebook-videóban válaszolt a Demokratikus Koalíció (DK) jövőjével kapcsolatos kérdésekre.

Toroczkai László lemondott az EP-mandátumáról, és beszólt Magyar Péternek

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke a mandátumát Borvendég Zsuzsannának adta át.

Drámára figyelmeztet a kormány Nyugat-Dunántúlon

Súlyos a probléma, még mindig nem találják a megoldást.

Már csak pár óránk maradt hátra? Az új Nostradamus szerint ma tényleg kitör a harmadik világháború

Vérfagyasztó jóslattal rukkolt elő az indiai Nostradamusként ismert Kushal Kumar. Pár óra múlva ki is derülhet, igaza volt-e.

Ilyen a vércsoportod? Akkor bizony könnyebben kaphatsz szívrohamot, mint mások

Ilyen kutatást is ritkán lát az ember. Azonban a tudósok egyre többet foglalkoznak azzal, hogy bizonyos vércsoportok milyen hatással lehetnek a betegségek kialakulására.

blogmorzsák

Nagy dijoni mustár teszt

Ha tényleg kiváló mustárízre vágyunk, akkor érdemes dijonit venni. De melyiket? Erre kerestük a választ!

0